Néhány szuper olvasnivaló a tavaszra, amikről talán még nem is hallottál

Imádom, hogy megint itt a jó idő. Az én hangulatomat nagyon tudja befolyásolni az időjárás, ezért a téli hónapokat (a karácsonyi időszakot kivéve), nagyon rosszul tudom megélni. Éppen ezért alig várom mindig, hogy beköszöntsenek az első melegebb napok, olyankor olyan jó kiülni a kerti asztalhoz a napsütésbe egy bögre teával vagy kávéval és csak hallgatni a madárcsicsergést. ^.^

Hoztam nektek erre az időszakra néhány olyan könyvet, amit talán nem ismertetek korábban, de mindenképpen javaslok olvasásra.

Sarah Dessen: Figyelj rám!

Az írónő egy 2006-ban megjelenő regényéről van szó, amit én még a Kelly Kiadó gondozásában megjelent verziót vásároltam meg egy antikváriumban. A borítója nagyon jelentéktelen volt egyébként, de Sarah Dessen néhány regényét már olvastam korábban. Nincs kifejezett kedvencem közülük, de ez egy olyan regény, amit szerintem mindenképpen el kell olvasni, hiszen nagyon sokrétű és több, tinédzsereket és fiatalokat érintő problémával is foglalkozik egyszerre.

Annabel ​Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezded olvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza a tanár: ne olvasd órán, pad alatt…

Liane Moriarty: Kilenc ​idegen

Ezt a könyvet először angolul olvastam, nem is tudtam róla, hogy magyarul is megjelent – talán mert nem az angol borítót kapta a könyv -, viszont azóta már többször is elolvastam. Fontos megemlíteni, hogy Liane Moriarty az az írónő, akinek tollából megszületett a Hatalmas kis hazugságok. Az is egy kiváló sztori, és mindenképpen javasolt a HBO sorozat megnézése is, ám most a Kilenc idegenre hívnám fel a figyelmet, ami kevés reflektorfényt kapott.

Kilenc ember a legkülönfélébb okoknál fogva úgy dönt, hogy befizet egy tíznapos gyógyüdülésre. Van, aki fogyni akar, van, aki a válságba jutott házasságát reméli helyrehozni, de olyan is akad, aki egyszerűen csak pihenni akar, kiszakadva a hétköznapok taposómalmából. Az isten háta mögötti Oltalom Háza minden tekintetben megfelelő helynek tűnik céljuk eléréséhez, hogy tudniillik tíz nap múlva felfrissülve, megújulva térjenek vissza régi életükhöz. Ám a rekreációs program kissé eldurvulni látszik, és a kilenc idegen azon kapja magát, hogy valamiféle őrült kísérlet alanyaivá lesznek, melynek során a legmélyebb szorongásaikkal és eltitkolt vétségeikkel, elfojtott vágyaikkal és elhazudott kudarcaikkal kell szembenézniük. No meg a kísérlet eszelős kitalálójának hatalmával.

Cecelia Ahern: A ​szerelem kézikönyve

Cecilia Ahernt sem kell szerintem bemutatni, hiszen legtöbben az UI: Szeretlek, vagy az Ahol a szivárvány véget ér könyvek által ismerték meg, amiket egyébként meg is filmesítettek. Az írónő azonban több regénye is megjelent magyarul az elmúlt években, ám én egyik antikváriumozás közben leltem rá A szerelem kézikönyvére. Nagyon nehéz témát boncolgat, mégis van annyira könnyed, amit egy délutáni kávézás alkalmával kapnék a kezembe.

Mit ​tennél, ha a sors őrangyalnak rendelt volna valaki mellé? Mit tennél, ha két hét alatt kellene bebizonyítanod neki, hogy az élet szép? Megtanítani a szerelemre – és az élet szeretetére. Adam Basil és Christine Rose a sors kegye által különös helyzetben találkoznak, és ez a találkozás mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Adam éppen egy dublini híd pereméről készül a mélybe ugrani, mikor a lány arra téved. Christine megpróbálja lebeszélni az öngyilkosságról, végső elkeseredésében alkut köt vele; a férfi 35-ik születésnapja előtt a lány bebizonyítja, hogy az élet szép és élni érdemes. Christine veszélyes úton vezeti Adam-ot, fogy az idő, és a romantikus esték, vad kicsapongások és a rég elfeledett vagy feladott álmok megvalósulása egyre közelebb hozza őket egymáshoz. Christine úgy érzi, Adam nem csak az újra megtalált életkedvből merít energiát, hanem a szerelemből is… A romantikus, sokszor torokszorító és fergetegesen humoros regény Cecelia Ahern eddigi legjobbja, valódi életigenlő könyv azoknak, akik hisznek a szeretet megváltó erejében.

Tasmina Perry: Ház medencével

Ez a legelső könyv, amit olvastam Tasmina Perry-től, úgy akadt a szemem elé, hogy egy nagyobb ajándékutalvány felhasználását követően került a kosaramba. Ez a történet más mint az előzőek, hiszen krimiről van szó. Imádom New Yorkot, és ha tehetném, biztosan kiköltöznék Amerikában és a városban telepednék le. Éppen ezért, ezt a könyvet neme szánta a sors, amikor beraktam a virtuális kosaramba. Érdekes volt látni, hogy milyenek a new yorki felső tízezer tagjai, egy kicsit hasonlított is a világ az Amerikai pszhichó-hoz. Vannak itt titkok, hazugságok, megcsalások, ármánykodás… minden, ami egy jó krimihez kell.

Valaki ​hazudott. Valaki meghalt.
EGY HALÁLOS NYÁR
Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg.
Egy fiatal nőt holtan találnak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondják, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni…
EGY TITOK, AMELYÉRT ÖLNI IS ÉRDEMES
Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit?

Rachel Wells: Mindenki macskája, Alfie

Nem gondoltam volna, hogy egyszer is elolvasok egy ilyen könyvet, milyen szerencse, hogy rábeszéltem magam. 🙂 Alfie egy iszonyatosan cukker macska, aki pedig szereti az állatokat, annak kötelező ez a könyv. Én tényleg hiszek abban, hogy a kis kedvenceknek fontos szerepe van életünkben, sokszor képesek meggyógyítani a lelkünket, és hogy ők is ugyanolyan családtagok, mint a testvéreink.

Hagyd a pszichológust! Fordulj egy állati profihoz. Ismerd meg Alfie-t, a macska-pszichológust.
Amióta idős gazdája meghalt, egyedül cselleng a városban. Aztán rábukkan az Edgar utcára, és egy gyors környezetfelmérés után úgy dönt, ez pont megfelel neki. A lakók először hallani sem akarnak a kóbor macskáról. Micsoda buta gőg! Hiszen minden kétlábúnak szüksége van léleksimogatásra. Főleg, ha annyira gubancosak az ügyeik, mint az Edgar utca embereinek.
Tanulj te is Alfie-tól: lesd el, miként kell megoldani az élet nehéz problémáit szeretettel, humorral, bátorsággal. Felemelő, vicces és intelligens regény a BOB, AZ UTCAMACSKA és AZ EGY KUTYA NÉGY ÉLETE rajongóinak.

Katherine Center: Szépségtapasz

A Kelly Kiadó szintén egy korábbi megjelenéséről van szó, így már talán csak antikváriumban lelhető fel, ettől függetlenül mindenképpen ajánlom a könyv beszerzését. Inkább a 25+-os korosztálynak ajánlanám, hiszen itt a főszereplő egy háromgyerekes családanya, aki rájön, az élete még sem olyan, mint amit elképzelt magának. Inkább egyfajta önsegítő könyvnek mondanám, mint regénynek, mindenképpen javasolt egyszer elolvasni az életben.

Lanie ​Coates egy nap rádöbben, hogy nem ilyen életre vágyott. Hiába van három fia, akiket imád, hiába büszke a férjére, akiből egyszer talán híres zeneszerző lesz, hiába valósult meg számára az „amerikai álom”, mégsem boldog. Kétségbeesetten próbál visszaemlékezni fiatalkori álmaira, de minden energiáját lekötik a gyerekek, és képtelen kiszabadulni a hétköznapok taposómalmából. Végül egy szerencsétlen találkozás egy régi iskolatárssal megadja neki a lökést, amely ahhoz kell, hogy megváltoztassa az életét.

Lanie nekiáll, hogy kihalássza a pelenkás doboz aljáról azt a ragyogó embert, aki azelőtt volt, mielőtt az anyaság minden mást kiszorított az életéből. Sportolni kezd, visszatalál régi hobbijához, megpróbál új életet lehelni szexuális életébe, és legfőképpen azért küzd, hogy elhitesse önmagával: még mindig szép – bár ez utóbbi sokkal nehezebb feladatnak bizonyul, mint gondolta. Az idő múlásával egyre elkeseredettebben vágyik arra, hogy újra régi önmaga legyen – ám ezt egyáltalán nem olyan könnyű elérnie, főleg miután rádöbben, hogy a nagy átalakulással a házasságát is veszélybe sodorja…

Marc Levy: Mint ​a mennyben (Ha igaz volna…)

Az egyik kedvenc Reese Witherspoon filmem alapötletét szolgáltatta a könyv. Azért mondom, hogy alapötletét, mert a forgatókönyv elég sok dologban tér el az eredeti könyvtől, de ettől függetlenül én mindkettőt nagyon csípem. Akárcsak a film, a könyv is néhol humoros, néhol komoly és nagy igazságokat is egyaránt elénk tár az életről. A könyvet olvasva döbbenünk rá, hogy szinte tényleg csak hajszálon múlik az életünk és mennyi mindent rosszul csinálunk.

A ​fiatal Lauren súlyos autóbalesetet szenved, és kómába esik. Az orvosok már-már lemondanak róla, mert biztosak benne, hogy soha többé nem fog magához térni. Nem is sejtik, hogy a lány életének legfantasztikusabb kalandja még csak most kezdődik Arthur, a tehetséges építész kibérel egy pazar lakást San Franciscóban, és első este halálra rémíti egy nő a fürdőszobaszekrényében. Rémülete és zavara csak tovább fokozódik, amikor a hívatlan vendég úgy viselkedik, mintha az övé lenne a lakás. Arthur először arra gyanakszik, hogy a barátai akarják megtréfálni, majd azt gondolja, hogy a nő a bolondokházából szökött meg. Az igazság azonban sokkal hihetetlenebb ennél: lakótársa ugyanis nem más, mint Lauren szelleme. A helyzet furcsaságát csak fokozza, hogy Arthuron kívül senki nem látja és hallja Laurent, így környezete hamarosan kezd megbizonyosodni arról, hogy Arthur az, akinek a bolondokházában lenne a helye. A kezdeti nehézségek után a fiatalok egyre jobban megbarátkoznak a helyzettel, sőt egymással is. Lassan szerelem szövődik közöttük, ám ekkor kezdődnek csak az igazi bonyodalmak Marc Levy nagy sikerű regényét 28 különböző országban adták már ki.

Ha tetszett a lista, nyomj egy lájkot!


E-book megjelenés – Bátorságnapló

Ezennel hivatalosan is megjelenik harmadik regényem, ami a Bátorságnapló címet viseli. 2023. május 31-én, azaz holnaptól elérhető lesz. Hogy hol? Nagyon köszönöm annak a sok embernek, bétának, előolvasónak, korrektornak, akik segítették a könyv megszületését. Hálás vagyok minden munkátokért! Mit kell tudni a könyvről? ♥ A Bátorságnapló történetemet még 2014-ben kezdtem el írni, azóta formálódik, bár…

❌ Szerzői jogok megsértése❌Néhány szó az illegális könyvletöltésről

A minap tudomásomra jutott, hogy az e-bookjaim megjelentek több torrentoldalon és letölthető formátumban néhány zárt FB csoportban is az engedélyem nélkül. Ha bárki bármilyen művészeti alkotást hoz létre (fotót, festményt, grafikát, novellát, regényt stb.), a mű a megszületésének pillanatától automatikusan szerzői jogi védelem alá tartozik. Ez akkor is érvényes, hogyha adott esetben a könyv csak…

Interjú velem a Magyar Szerzők Könyvei blogon

Sziasztok, egy ideje nem voltam itt aktív, de nem állt meg az élet. 🙂 Ha szeretnétek “naprakészebb” infókat tőlem, rólam, az írásaimról, akkor kövessetek kérlek Instán, Molyon és Facebookon, ahol aktívabb vagyok: https://www.instagram.com/cassy.blacksmith/ https://www.facebook.com/cassyblacksmith https://moly.hu/tagok/cassyblacksmith A héten készült velem egy interjú a Magyar Szerzők Könyvei blogra, amit itt tudtok elolvasni: https://www.hungarybooks.hu/2022/08/ismerjuk-meg-kozelebbrol-szerzoket.html Az augusztus vége most…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: