Írástechnika – A klisék felismerése kezdőként – Írásról, inspirációról, könyvekről

A klisékről beszélni írástechnikai körökben mindig kicsit kényelmetlen. Nem azért, mert ne lennének valós problémák, hanem mert a „klisés” bélyeg túl gyakran válik ítéletté. Kezdő íróként pedig különösen nehéz helyzetben vagy: honnan kellene tudnod, hogy egy gondolat, kép vagy jelenet már százszor el lett használva, ha most éled meg először azt az örömöt, hogy végre nekifogtál regényt írni.

A klisé felismerése nem ízlés kérdése, hanem olvasottságé és tudatosságé. Nem intelligenciáról szól, nem tehetségről, és végképp nem arról, hogy rossz író vagy. A klisék felismerése tanulható készség, és – bármennyire furcsán hangzik – a legtöbb jó író pályája klisékkel indul.

Mi a klisé valójában?

A klisé olyan túlhasznált nyelvi megoldás, szófordulat vagy kép, amely elvesztette az erejét, mert az olvasó már előre tudja, mi fog történni vagy mit fog jelenteni. Amikor azt írod, hogy „jeges félelem futott végig a gerincén” egészen biztosan nem mozgat meg semmit az olvasóban. Csak felismer egy mintát: a szereplő fél. Nem ad hozzá többet, mélyebb jelentést.

Amikor egy klisét olvasunk, az agyunk automatikusan „átugrik” rajta. Nem látjuk magunk előtt a képet, nem állunk meg elgondolkodni rajta, hanem felismerjük, és továbblépünk. Íróként pontosan ez az, amit el szeretnénk kerülni: hogy az olvasó észrevétlenül átsiklik azon, amit fontosnak szántunk.

George Orwell esszéjében („Politics and the English Language”) pontosan erre figyelmeztet: a kész panelek nemcsak unalmasak, hanem átveszik a gondolkodás helyét. Ez íróként azért veszélyes, mert a klisé látszólag működik. Információt közöl, érzelmet jelez, tempót tart, csak éppen az olvasóban nem hagy nyomot.

Miért használ minden kezdő kliséket?

Három okból általában:

1. Mert a nyelv még kölcsönzött

Amikor először próbálsz megfogalmazni félelmet, szerelmet, veszteséget, dühöt, akkor a szókincsed és az ismereted nagy része abból áll, amit olvasmányélményekből magaddal hoztál. Ez teljesen természetes. A probléma az, hogy kész mondatokkal próbálod kifejezni, mit érzel, nem saját gondolatokkal.

2. Mert a klisé kezdetben biztonságos

Azt gondolod, a klisé működik, mert nem kockáztatsz vele. A jelenet érthető az olvasónak, a karakter átjön mindenkinek, univerzálisnak tűnik. Ezért sokan tévesen azt hiszik, ennyi elég is. Pedig a klisé olyan, mint az előregyártott IKEA bútor: betölti funkcióját, használható, csak épp csöppet sem egyedi, és senki nem fog emlékezni rá.

3. Mert még nincs meg a belső riasztórendszered

A klisé felismeréséhez kell egy bizonyos mennyiségű olvasói tapasztalás. Ha még nem olvastál eleget egy adott műfajban, nem érzed, hogy ezt már láttam valahol. Ne bánkódj, ez is az érési folyamat része.

Hogyan tanuld meg felismerni a kliséket kezdőként?

1) Gyanakodj arra, ami túl könnyen jön

Ha egy mondat gondolkodás nélkül kicsúszik, állj meg. Nem biztos, hogy rossz megoldás, de mindenképpen kellő gyanúval tekints rá. A jó megoldás kicsit kényelmetlenebb, többet kell dolgozni rajta, de ettől lesz sokkal erősebb.

2) Pihentesd kicsit

A kézirat befejezése utan amúgy is többször át fogod olvasni a szöveget, olyankor van időd felülvizsgálni, javítani. Olvass kritikus szemmel, jelölj meg minden olyan gyenge mondatot, ami nem tesz hozzá a karakterhez vagy a jelenethez.

3) Nem minden klisé tilos

Ez kulcsmondat. Vannak műfajok (krimi, romantikus regény, horror), ahol elvárt panelek igenis működnek. A gond ott kezdődik, amikor nincs bennük semmi csavar. Stephen King mondja Az írásról című regényében: a történet akkor él, ha a megszokott elemeket váratlan döntésekkel töltöd meg. Nem az a baj, hogyha valami ismerős, hanem az, ha túl kiszámíthatóan következik.

A klisék felismerése nem egy hirtelen megvilágosodás, hanem lassú tanulási folyamat, idővel rááll az ember agya. Ez a folyamat talán nem fájdalommentes, mert közben le kell mondani az első, kényelmes megoldásról, de a végeredmény biztosan sokkal jobb lesz.

Néhány ismerős példa

Érdemes ilyenkor bestseller szövegeket is megfigyelni, mert ott különösen jól látszik, mi történik a klisékkel, ha egy szerző nem kikerüli, hanem újrapozicionálja őket.

Vegyük A lány a vonaton esetét. A megbízhatatlan narrátor ma már szinte tankönyvi klisé, Hawkins mégis azzal teszi működőképessé, hogy a főhős hétköznapi gyengeségeit (alkoholizmus, önutálat, passzivitás) nem elfedi, hanem kényelmetlenül közel hozza, és rendesen ki is fordítja. Vagy a Holtodiglan, ami az eltűnt, ártatlan feleség és a bűnös férj narratívája. Flynn nem a cselekményt csavarja meg először, hanem a szerepeket. Itt az áldozat tudatos stratéga, igazi manipulátor, a gyanús férj pedig érzelmileg inkompetens, de nem klasszikus gonosz. A klisé itt azért működik, mert a szerző rájátszik az olvasó előítéleteire, majd kegyetlenül kihasználja őket.

Az út tipikus posztapokaliptikus túlélőtörténet, ahol McCarthy kiüresíti a zsáner minden látványos elemét. A klisé itt azzal fordul ki, hogy a túlélés nem diadal, hanem teherré válik a szereplők számára. Ezzel szemben az Alkonyat tudatosan megerősíti a romantikus kliséket: a halandó, átlagos lány összetalálkozik a veszélyes, magának való csodafiúval, szerelmüket mindkét világ ellenzi. Itt a klisé komfortot ad, a könyv pontosan azt adja, amit az olvasói vágy keres, intenzív érzelmi azonosulást kínál. Ezek a könyvek nem azért működnek, mert klisémentesek, hanem azért, mert a szerzőik tudatosan alkalmazzák a kliséket.

A klisék felismerése tehát nem arról szól, hogy mindent kidobj, ami ismerős. Sokkal inkább arról, hogy tudd, mikor használsz egy bevett mintát, és mikor döntesz úgy, hogy elindulsz egy kevésbé kényelmes irányba. Valószínűleg lehetetlen egy teljes írói pálya során minden klisét elkerülni. Nem is ez a célunk. Hanem, hogy tudatosan használjuk, amennyiben mégis.

Források: