Nagyon régen tervezem ezt a posztot. Túl régóta. Lehet, hogy nem volt merszem, vagy csak jól át akartam gondolni a dolgokat mielőtt bármit is leírnék. Vigyázz, hosszú bejegyzés lesz. 🙂
Azért különösen fontos számomra a HP sorozat, mert Rowling nem csak példakép, hanem ő volt az, aki megszerettette velem az olvasást. Sokat köszönhetek neki és egész életemben hálás leszek ezért.
Tizenegy éves kisgyerek voltam, amikor először hallottam a könyvről. Mindenki erről beszélt. 2001-ben az USA-ban és a többi országban bestseller listákon szerepelt, sőt, barátnőmmel már az első mozifilmet vártuk. A barátnőim állandóan erről csacsogtak és lehet, hogy irigységből, de én is akartam! A következő karácsonyra meg is érkezett. Befaltam. Három nap alatt. Azonnal tovább akartam olvasni. Januárban, a születésnapomra megjött a második rész. Az augusztusi névnapomra a harmadik, végül a következő karácsonyra a negyedik. Kész. Rekordidő alatt felfaltam majdnem 700 oldalt. Tizenkét éves fejjel. Aztán vége a varázsnak. Nem volt több. Várni kellett a következő részre.
El sem mondom, hogy milyen fájdalmakat éltem át. 🙂 A film huszadszori megnézésével, cikkek olvasásával-gyűjtésével, a szereplők képeinek és autogramjainak nézegetésével pótoltam a hiányt.
Aztán így telt el minden év. Édes várakozással. A könyvek kivégzése után pedig a filmek következtek. A legutolsó részt is ugyanolyan áhítattal vártam, mint az elsőt. A lelkesedésem nem lankadt. Azért szeretem annyira, mert sokszori újraolvasáskor is tud újat mutatni, még felnőttfejjel is rácsodálkozom azokra az értékekre, amiket Rowling közvetít.
Ódákat zenghetnék róla, de talán uncsi lenne. Inkább röviden elmondom, hogy melyik részben mi tetszett igazán.
Bölcsek köve
Ez az első nagy szerelem, ezt olvastam a legtöbbször. Talán, még tíznél is többször. Imádom Rowling humorát. Annyira szerethető, hogy még egy gyerek is megérti az alapvető poénokat. A folytonos olvasások alkalmával rájövök, hogy Rowling mennyi mindennel tisztában volt már a legelején. Az apró rejtett utalások csak később esnek le. Pl. Sirius Black, aki egyetlen mondat erejéig szerepel, mégis csak a harmadik kötetben válik fontossá, vagy némelyik varázsló, akikkel Harry a Foltozott Üstben találkozik és akik látszólag mellékszereplők, az ötödik részben szintén fontos szerepet játszanak. De elég, ha csak a cikeszre vagy a láthatatlanná tevő köpenyre gondolunk. Rengeteg háttértudás, kutatás kellett ahhoz, hogy az írónő mindezt felépítse és ha arra gondolok, hogy 1990-ben kezdte el írni az első kéziratot (amikor egyébként én is születtem), milyen nagy munka lehetett mindennek utánajárni. A mitológiának, a kelta hagyományoknak, mondáknak, latin kifejezéseknek, mindezt úgy, hogy a ’90-s években még koránt sem volt olyan széles adatbázis elérhető a neten, mint jelenleg. Eszméletlen. 🙂
Nagyon sokan kritizálták az első könyvet. Az én városomban is, főként a hitoktatók és lelkészek ellenezték az egészet. Egy református “női óra” alkalmával is a könyv volt a téma a szülők között, némelyikük váltig állította, hogy a könyv a Sátán műve. Akkor anyukám büszkén elmondta – és erre a mai napig tisztán emlékszem 🙂 – hogy ő örül annak, hogy a sorozat megszületett, mert így rávehetett engem, hogy könyvet vegyek a kezembe, amit korábban rühelltem. Ezúton is köszönöm neki, hogy megajándékozott az első kötettel. Ma nem lennék az, aki vagyok. 🙂
Az első kötet jelenti a kezdetet, az első lépést, hogy megismerjük ezt a fergeteges világot. Már az első oldalak elolvasásakor tudtam, hogy ezt bizony nem fogom tudni letenni. Természetesen nagy köszönet jár Tóth Tamás Boldizsárnak, aki az egész HP világot átültette magyarra, nélküle szegényebbek lennénk olyan szavakkal, mint az Abszol út, a háztájőrző, a Roxfort, a Suvickus, a Durrfarkú szurcsók, hogy csak a kedvenceimet említsem.
Ez a könyv bevezet minket a varázslók és boszorkányok rejtélyes világába, de mindamellett a nagyon egyszerű értékek (barátság, család, hűség, kitartás) közvetítése mellett, nem egyszerű gyerekmeséről van szó, hanem egy izgalmas regényről, ami felnőtteknek is ugyanúgy tartogat mondanivalót.
A bölcsek köve, mint olyan, nagyon régóta foglalkoztatja az emberiséget és tetszett, hogy Rowling a sok kitalált és mesébe illő dolgok mellett az életből is merített. Tudtátok, hogy Nicolas Flamel és felesége, Perronelle Flamel valóban léteztek? A tizennegyedik században éltek és hozzájuk fűződik a bölcsek kövének legendája.
A legkedvesebb idézetem: Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni!
Titkok kamrája
Harry a második évére készül Roxfortban, izgatottan várja az utolsó nyári napot, azonban úgy tűnik, a barátai megfeledkeztek róla. Egyetlen levél sem érkezett tőlük, Harry pedig egyre inkább azt érzi, hogy csak álmodta az egész első évet. Aztán megjelenik Dobby a házimanó és egy sor bonyodalom kezdődik.
Ebben a részben nagyobb hangsúlyt kap a Weasley család, ezúttal már a legkisebb lány, Ginny is elsős az iskolában, Fred és George pedig jobbnál jobb viccekkel árasztja el a lapokat. Az iskolában megjelenik egy új figura, Lockhart, akinek eszméletlen beszólásai tovább fűszerezik a hangulatot. Lehet csak én gondolom így, de a könyv végén lévő beszólásai sikerültek a legjobbra. Egy kicsit sajnáltam is meg nem is, amiért elvesztette az emlékezetét, de talán így sokkal elviselhetőbbé vált a stílusa.
A kedvenc részem egyértelműen a pókos jelenet és mikor a fiúk Aragognál kötnek ki. Bár irtózom a pókoktól, de én is szeretnék egy olyan kedvencet, mint Aragog. 🙂 Biztosan felzabáltatnám vele az ellenségeimet.
A második rész újbóli titkok megismerésével van teli, köztük, hogy Harry párszaszájú, ez tetszett a legjobban. Mennyire menő lenne, ha képesek lennénk kommunikálni az állatokkal? 🙂 Tom Denem kiléte végig foglalkoztatott. Bár sejtettem, hogy valahogy Voldemort újból megjelenik a színen, de azt nem gondoltam volna, hogy egy emlék, egy napló formájában. Iszonyatos nagy ötlet! 🙂 Ráadásul, hogy a zárókötetekben meg kiderül, hogy az egy horcrux. Mondom én, hogy Rowling egy zseni.
Újabb vicces és hangulatos szavak következnek: kvibli, Hisztis Myrtle (akit csak Hisztis Mirtlinek hívok 🙂 ), és Hessberöpsi Tündemanca the best! De még idejön Widra St. Capdel, ahol a Weasley-ék élnek. Vajon mihez is fűzhető ez? 🙂 Hát persze, hogy Hermione későbbi patrónusához, aminek vidra alakja van, és ne feledkezzünk meg Ronéról, aminek meg Jack Russel terrier alakja van, amiről köztudott, hogy anno vidrafogásra használták. Szóval Rowling annyi apró morzsát rejtett el, hogy magam is csak nézek, amikor újraolvasom.
A legkedvesebb idézeteim: A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.
– Ejnye, ejnye – csóválta a fejét Dumbledore. Hosszú, ezüst bajsza alatt mosoly bujkált. – A saját vermébe esett, kedves Gilderoy?
– A vermembe? – hökkent meg Lockhart. – Nincs nekem semmiféle vermem. A fiúknak viszont van egy mély alagútjuk. Odalent laknak.
Azkabani fogoly
A kedvencem. Nem csak könyvben, de filmen is. Szerintem ez sikerült a legjobban. Miért? Az időnyerő miatt! Mindig is foglalkoztatott az időutazás, és Hermione megmutatja, hogy minden lehetséges. Persze már lehetett sejteni, hogy valami turpisságról van szó, amikor Ron megemlíti Hermione órarendjét látva, hogy túl sokat vállal. Mire Hermione: persze, hogy nem lehetek egyszerre két órán. 🙂
Lupin az egyik kedvenc lett. Már az elején is szerettem, hiába írta le úgy őt Rowling, mint egy szakadt csövest. Tudtam, hogy valamit biztosan rejteget. A könyv olvasása közben nem lehetett összetenni – legalábbis nekem nem esett le – hogy tulajdonképpen mi is a baja. Csak a legvégén derült ki, hogy hoppá, Hermionénak tényleg igaza van. Pedig voltak jelek. 🙂 A mumus fénylő gömb alakja, hogy teliholdkor betegeskedik és hogy Piton szándékosan a vérfarkasokról készíttet velük házi dolgozatot. Tizenkét évesen még azt sem tudtam, hogy ez mit jelent. 🙂
Nekem is kell egy hippogriff. Varázslatos, gyönyörű állatok, az egész HP sorozatban a legszebbek. Na jó, azért egy unikornist is elfogadnék. 🙂 De Csámpást is ugyanúgy szeretem. És csak most derült ki, hogy ő nem is hétköznapi macska. Ő is kell. Nálam ez már beteges dolog, mert imádom az állatokat. Vérfarkas is jöhet. 🙂
Sirius, Sirius… végre! Egy új családtag, aki nem utálja Harryt. Nagyon szükség volt már egy olyan karakterre, akihez Harry is kötődhet. Sajnáltam, hogy csak olyan keveset lehettek együtt. Mindvégig azt hittem, hogy tényleg bántani akarja Harryt. Aztán persze jött az isteni csavar Makesszel, akarom mondani Peter Pettigrew-val. Vajon ezt Rowling már a legelső kötetnél is tudta? Valószínűleg, mert már korábban is voltak rá utalások, hogy Makesz nem éppen mindennapi patkány és jóval többet élt, mint az átlag.
Még csak most tűnt fel, hogy Cedric Diggory már ebben a kötetben is megjelenik. Kár, hogy olyan keveset olvashattunk róla. Na jó, csak azért kötődöm ennyire hozzá, mert Robert Pattinson játszotta.
Piton hozza a formáját. Bár egy plusz pontot érdemel, amiért megfőzte Lupinnak a bájitalt, annak ellenére, hogy nem szívlelik egymást.
Kóbor Grimbusz, Tekergők Térképe, időnyerő, Tűzvillám, Pulipinty, vajsör… a magyar fordítás remek!
A könyv után ezek a kérdések fogalmazódnak meg bennem:
– valószínűleg Dumbledore sejthette, hogy Lupin közel áll Siriushoz, ha mindenki úgy emlékszik rájuk, hogy “a négy bajkeverő”, nem? Talán ezért is vette fel őt, mert tudta, hogy segíthet neki becserkészni? o.O
– milyen lehet az a vajsör?
– a Kóbor Grimbusz Magyarországon is jár?
– vajon én tizenhárom évesen elég felnőtt lettem-e volna arra, hogy a nyaram hátralévő pár napját egyedül töltsem egy motelben és gondoskodjak magamról? Valószínűleg nem.
– nekem miért nincs macskám, időnyerőm, Tűzvillámom, gyanúszkópom, baglyom, varázspálcám, térképem, animágus keresztapám?
– én miért nem kaptam levelet Roxfortból? 😦 Azóta is várom. Ami késik, nem múlik.
A legkedvesebb idézeteim: amitől legjobban félsz – az maga a félelem. Ez igen bölcs dolog…
– Tanárnő, most volt az első jóslástanóránk. Teafüvet olvastunk, és…
– Áh, értem már. – McGalagony megcsóválta a fejét. – Nem is kell tovább mesélnie, Granger kisasszony. Halljuk, az idén melyikük fog meghalni?
Tűz serlege
Vegyes érzésekkel vártam a könyvet, mert mikor megjelent, ez volt az utolsó. Találgatások voltak a következő részekről, Rowling mindent megtett, hogy minél előbb megírja. Így mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hogyha gyorsan haladok vele, akkor hamar véget ér az álom. Ennek ellenére nem tudtam leállni, 700 oldalt két nap alatt befaltam. 🙂
Tetszett a Világkupa ötlete. A varázslók miért ne rajonghatnak a sportért? Sőt, egyenesen akkora felhajtás, mint az Olimpia. A negyedik könyv sokkal sötétebbre sikeredett, mint a többi. Nem csak a folyamatosan fokozódó végkifejlet és Voldemort visszatérése miatt, hanem Harry is kezd felnőni a feladatához, ami már az elején sejthető volt: hogy egyszer kénytelen lesz legyőzni Voldemortot, ha élni akar. A Halálfalók felbukkanása és a sötét jegy fellövése jelzi számunkra, hogy sötét korszak közeleg.
Egyetlen kérdés motoszkál a fejemben, hogy ha a Trimágus Tusát az egyre veszélyesebb feladatok és a gyakori halálesetek miatt szüneteltették, akkor miért rendezik meg újból? Ráadásul azután, hogy Trelawney megjósolta, hogy Féregfark visszatér urához és miután fellőtték a sötét jegyet? Persze, azzal magyarázták, hogy a megrendezéssel megpróbálták elfelejtetni a diákokkal, hogy mi folyik a háttérben, de ez ici-picit sántított. Mindamellett élveztem a könyv gyorsan pörgő cselekményét, a tényt, hogy a Roxfort mellett van még két másik varázslóiskola. Akkor lehet, hogy én ne is a Roxfortból, hanem a Durmstrang-ból várjam a levelem? Az közelebb van?
Rémszem Mordon a legnagyobb arc! 🙂 Lehet, hogy ifj, Barty Kupor volt a testében, de a könyvben és filmben is egyaránt tetszettek a beszólásai. Én imádtam! Lankadatlan éberség!
Rita Vitrol… hm, nagyon szívesen lekevertem volna neki egy-két pofont.
Ebben a kötetben kezdenek felnőni a szereplők. Mélyebbek az érzések, nem meglepő módon kialakulnak az első szerelmek. Édes, ahogyan Ron és Hermione évődik. 🙂 Na és persze Cho meg Harry.
Cedricet nagyon sajnáltam, de a halála így volt rendjén.
Kedvencek: zsupszkulcs, Magyar Mennydörgő, Winky, varangydudva, MAJOM.
A legkedvesebb idézeteim: nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.
A tehetetlenül kapálózó görény úgy pattogott, akár egy gumilabda.
– Soha – többet – ne – csinálj – ilyet – mondta Mordon, s minden szavának a görény egy-egy puffanó landolása adott nyomatékot.
– Mordon professzor! – csendült egy döbbent hang.
McGalagony professzor sietett lefelé a márványlépcsőn, karján egy köteg könyvvel.
– Üdvözlöm, McGalagony professzor – biccentett Mordon, s közben zavartalanul folytatta a fenyítést.
– Mit… mit csinál? – kérdezte McGalagony, tekintetével követve a pattogó görény útját.
– Tanítok – felelte Mordon.
– Taní… Mordon, az egy diák?! – sikkantott fel McGalagony, s döbbenetében még a könyveit is elejtette.
– Egen! – bólintott Mordon…
Főnix rendje
Voldemort visszatért és egyben hűséges csatlósai is. Egyre több a megmagyarázhatatlan eltűnés, érződik nem csak a muglik számára, hogy valami nincs rendben. Nagy örömömre több szerepet kap Ginny és Neville, kialakul Cho és Harry közötti kapcsolat, létrejön Dumbledore serege, Ron prefektus lesz, megjelenik Umbridge. Umbridge igazi negatív karakter, de tetszett. Volt ilyen tanárom, a jellemzés teljesen ráillet. Ha lett volna a birtokában ilyen penna, tuti azzal szívatja a diákokat, ehelyett inkább a mindennapos villámfelelésekkel keserítette meg a napjainkat. (Ráadásul az ofőm volt. Utáltam! :))
Tény, hogy egy kicsit laposabbra sikeredett, mint az előző kötetek, de rengetek új titok derül ki, pl. Nevilleről és szüleiről. Ettől függetlenül viszonylag gyorsan megvoltam vele, azt hiszem 4-5 nap alatt. Bizony sok volt a negatív szereplő. Nem szerettem Percyt, nem szerettem Bellatrixt és a többi halálfalót, sem Malfoyt, illetve Pitont továbbra sem. Helyette volt viszont egy Lunánk, Tonksunk, ami néha feledtette ezeket.
A legvége katarzis. Fájt. Belém rúgott rendesen. Sirius… miért? Amikor megtudtam, hogy Rowling meg fog ölni valakit, nagyon izgultam, hogy ne valaki olyan legyen, akit nagyon szeretek. Hát sajnos nem jött be. 😦
A legkedvesebb idézeteim: Azt álmodta, hogy Neville Bimba professzorral keringőzik a Szükség Szobájában, és McGalagony skót dudán játszik nekik.
– Nem akarok gorombának tűnni – szólt –, de ki a rosseb maga? (Hagrid Umbridge-nak.)
Félvér Herceg
Sötét fellegek gyülekeznek. Cornelius Caramelt leváltják, Piton leteszi a Megszeghetetlen Esküt. Ollinvander eltűnik, Igor Karkarov meghal. Az iskolába új tanár érkezik, Horatius Lumpsluck, azonban nem az SVK órát tartja, hanem bájitaltant. Pitoné az SVK. Jaj, mi lesz itt. A diákok egy feladatot kapnak Lumpsluck-tól, Harry pedig rátalál egy régi, kopott bájitaltankönyvre, ami egy bizonyos “Félvér Hercegé”. Hermione legnagyobb bánatára Harry használni kezdi a könyvet, így a régóta gyűlölt tantárgyból is kiváló eredményeket szerez.
Dumbledore felkéri egy feladatra Harryt, az igazgató szobájában lévő Merengőn keresztül beavatja néhány múltbéli eseménybe főhősünket, segítségével pedig az igazgató azt tervezi, hogy kifaggatják Lumpsluck professzort egy régi emlékkel kapcsolatban, amit – Dumbledore helyes meglátása szerint – a professzor elhallgat. Ezután megindul az első nyomozás a következő horcrux után.
Izgalmas volt ezt a részt olvasni, az utolsó kötettel én egy kalap alá venném. Egyre többet tudunk meg Voldemortról, tetszenek a Merengős részek és a nyomozás. Természetesen ebben a könyvben már lehet sejteni, hogy a befejező kötet nem olyan lesz, mint a többi, tehát nem a Roxfortban fog játszódni.
Ebben a részben komolyan sajnáltam Malfoyt. Úgy tűnt, ő is csak egy esendő gyerek, aki szülei miatt hódol be a Nagy Úrnak. És mivel nem ő ölte meg Dumbledore-t, ezért részben megbocsátottam neki. Dumbledore, a jó öreg Dumbledore. Kegyetlenség volt ez Rowlingtól. Ám mégis érthető. Speciel el nem tudtam volna képzelni olyan könyvet, ahol nincs jelen az igazgató. Azt gondoltam, hogy Sirius halála után nem jöhet rosszabb. Tévedtem. Dumbledore halála még fájdalmasabb volt. Sírtam. Nem szégyellem. Olyan hirtelen ért, hogy órákig csak bámultam a könyvet és azon tanakodtam, hogy a földhöz vágjam, vagy olvassam újra tizedszer is azt a részt, mert biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel. Aztán később rájöttem, hogy de. Dumbledore meghalt. Eltemették. Nem jön vissza többet.
A legkedvesebb idézetem: A nagyság irigységet vet, az irigység gyűlöletet teremt, a gyűlölet hazugságot szül.
Mindenképp folytatni kell a küzdelmet, meg kell vívni az újabb és újabb csatákat,
mert csak úgy lehet, ha nem is végképp legyőzni, de kordában tartani a gonoszt…
Halál ereklyéi
Az összes kötet közül a legmegrázóbb. Nem csak azért, mert ez a zárókötet, hanem azért is mert nagyon sok kedvenc karakter meghal. Fájdalmas volt végigolvasni, még ha főhősünk és barátai számára happy end is a vége. Nem véletlenül csak két alkalommal olvastam. Én azt a varázslatos világot szeretem, amit az első három rész mutat, ahol senki nem hal meg, ezernyi titokra derül fény és szórakoztató, humoros. Az utolsó kötet már vérbeli thriller, nem gyerekmese. Harry felnőtt és vele együtt én is felnőttem, mégis azt kívánom, bárcsak visszamehetnék abba az idilli világba, ami Hagrid látogatásával kezdődött.
A horcruxok után való nyomozás hosszúra és kicsit laposabbra sikeredett. Bár voltak benne fordulatok bőven, régi szereplők jönnek elő újra, még több rejtélyre kapunk megoldást. Zseniális, ahogyan az előző kötetek egyes részét, elpotyogtatott morzsáit Rowling újból elénk rakja. Például a cikeszt, ami testemlékőrző, az önoltót, amit nem csak a fény eloltására lehet használni, és előkerül a láthatatlanná tévő köpeny, mint az egyik ereklye. A sok csavaros fordulattal azonban újból felkelti az ember érdeklődését, mint amellett a sok rossz mellett. Megismerkedünk a három ereklyével, a Feltámadás Kövével, a Pálcák Urával és a Köpennyel. Harry barátai segítségével levadássza az összes horcruxot. Roxfort ostrom alá kerül. Fred Weasley, Tonks, Lupin is meghal és még nagyon sokan. Végül Piton is, akiről az utolsó pillanatokban derül ki, hogy miért is ölte meg Dumbledoret. Aztán Harry. A túlvilágon Harry és Dumbledore utoljára találkozik. Jelen van Voldemort elcsökevényesedett teste is. Megértjük, hogy Harry miért “támadhat fel” – ezt nagyon sokan kifogásolták. A magyarázat egyszerű és logikus.
Az utolsó rész, egy jövőbeli jelenet. Szeptember 1-én játszódik, Harry és Ginny gyerekeikkel a King’s Cross pályaudvaron a Roxfort Expressz indulására készülődnek. Ott van Hermione és Ron is a gyerekeikkel. Sőt Draco is, akivel Harry vált egy csöppet sem barátságtalan fejbiccentést. Végre minden a helyére került. Bár sok áldozattal járt, de Voldemort meghalt. Nincs többé. Harry sebhelye tizenkilenc éve nem fájt. „Minden rendben volt körülötte” – ez a legfájóbb utolsó mondat, amit valaha olvastam.
Kedvenc idézet: Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek.
Annak ellenére, hogy zárókötet, nagyon sok kérdésem marad megválaszolatlanul. Rowling hihetetlen világot tárt elénk. Néhol vannak benne bakik, logikai hibák, de én úgy szeretem, ahogy van. Sajnálom, hogy vége lett, mert egy jelentős korszak zárult le az életemben. Együtt nőttem fel Harryvel, én is annyi éves voltam, mint ő, mikor a történet kezdődött. Azt hiszem, ez kellett, hogy teljesen magával ragadjon. Jó látni, hogy nem csak én vagyok ilyen fanatikus, hanem nagyon sokan mások is. Felnőttek, férfiak, egészen nagymamakorúak. Valamiben csak nem tévedhetünk. 🙂
Köszönöm Rowling! Nem csak a hatalmas könyv-, és filmélményt, de a sorozat hatására létrejött barátságokat, hogy megszerettetted velem az olvasást, hogy fontos dolgokat tanultam, és hogy ezzel a sorozattal örökre gyerek maradhatok!
+ külön köszönet az írói nevemért! 🙂 (Cassy a Cassandra becézése, amit 11 éves korom óta használok.)
Összességében a sorozat:
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Hozzászólás