Írástechnika – Urban fantasy-t írnál? Minden, amit tudnod kell róla

Az urban fantasy történetek az elmúlt időszakban igen kelendőek, nem meglepő, hogy néhányuk magasan vezeti a bestseller listákat. Ha még nem is feltétlenül hallottál erről a zsánerről, biztosan találkoztál már olyan könyvvel / filmmel, ami beleillett ebbe a kategóriába.

Mi is az az urban fantasy?

Az urban fantasy az irodalom olyan műfaja, amely regényeket, kisregényeket és novellákat ölel fel, amelyben megjelennek fantasy, mitikus, mágikus vagy természetfeletti elemek, karakterek, viszont az egész történet egy valós városi környezetben, gyakran napjainkban játszódik. Az urban fantasy tulajdonképpen a fantasy-irodalom egyik alfaja, melyben tudományos-fantasztikus vagy thriller elemek is megjelenhetnek, és átfedésben lehet az olyan további zsánerekkel, mint a high fantasy vagy a dark fantasy. Általában ezeket a történeteket a young adult közönségnek szánják, a főbb szereplők javarészt 12-18 éves korosztályból kerülnek ki.

A zsáner népszerűsége elsősorban az olyan sorozatoknak köszönhető, mint a Harry Potter-sorozat, a Narnia krónikái, a Végzet ereklyéi, a Percy Jackson vagy a Vámpírakadémia.

Az urban fantasy lényegi eleme – ahogy a nevében is szerepel -, hogy egy ismert és valós városi környezetben játszódik, ahol akár mi is megfordulhatunk. Csak éppen az általunk, halandó emberek által ismert világgal párhuzamosan létezik egy olyan világ, amit csak a beavatottak láthatnak, ismerhetnek. Mindegy, hogy ez a világ New York Cityben (A végzet ereklyéi) vagy egy eldugott kisvárosban (True Blood sorozat) játszódik.

Az urban fantasy 7 kulcseleme

1.) A legfontosabb összetevők a fantasy elemek, amik jól megférnek a modern valóság sajátosságai mellett. A fantasy esetében a leggyakrabban elforduló kulcstényezők a követezők:

  • A kiválasztott. A könyv főhőse egy addig totálisan átlagos életet élt, amíg nem találkozik egy fontos szereplővel, aki bevezeti őt a természetfeletti világba, ami eddig a főszereplő előtt rejtve volt. A kiválasztottat kiszakítják a komfortos környezetéből, hogy egy fontost küldetést teljesítsen vagy beteljesítse sorsát. Harry Potter szörnyen unalmas és szörnyen átlagos élete feje tetejére fordul, amikor találkozik Hagriddal. Látszólag ő az egyetlen, aki képes legyőzni a leghatalmasabb varázslót. Zsákos Bilbo Gandalf unszolására elhagyja otthonát, hogy egy váratlan utazáson vegyen részt, szintúgy unokaöccse, Frodó, aki szintén az egyetlen olyan szereplő, aki képes eljutni a Végzet hegyéhez és megsemmisíteni Szauron gyűrűjét.
  • A Sötét Nagyúr. A főszereplő ellensége, aki megtestesít minden gonoszt a világban, aki kárhozatra és pusztulásra akarja kényszeríteni a természetfeletti világot. A főnök, aki hatalmas seregnek parancsol. (Voldemort, Szauron, a Fehér Boszorkány, az Éjkirály)
  • A küldetés, amire a főszereplő indul, általában sok akadállyal, megmérettettéssel, erkölcsi aggályokkal és a karakter lényeges jellemfejlődésével.
  • Középkori környezet. Számos fantasy írás a középkori európai folklórból és tündérmesékből építkezik. Gyakran megjelennek benne olyan természetfeletti alakok, akik más nemzetek mitológiájából származnak, például koboldok, manók, kentaurok, trollok, varázslók, sárkányok. George R.R. Martin A jég és tűz dala című műve például Westeros fantáziavilágában játszódik, amely nagyon is hasonlít a középkori Európára.
  • A bajba jutott lány. Általában a főhős érdeklődését felkeltő női karakter, akit valamilyen átoktól, gonosz szereplőtől kell megmenteni. Ez a karakter általában kevés háttértörténettel rendelkezik, és inkább a főszereplővel kialakuló szerelmi szál van előtérben (bár urban fantasy esetében a romantikus szál egyáltalán nem hangsúlyos).
  • A mentor. Az egyik legnépszerűbb fantasy karakter a mentor vagy egy bölcs, idős alak (például egy varázsló), aki oktatja a főszereplőt, és fontos információkat nyújt nekik ahhoz, hogy végül megmentsék a világot és diadalmaskodjanak a gonosz elleni csatában. A Narnia krónikái című regénysorozatban Aslan mentorként szolgál a testvérek számára, segítve őket abban, hogy királyként és királynőként töltsék be szerepüket.

2.) Fontos a városi környezet szerepeltetése. A szereplők gyakran általunk is ismert helyekre, épületekbe jutnak el, amik fontos szerepet játszanak a sztori alakulása szempontjából.

3.) Mágia és varázslatos elemek. Átkok, bűbájok, varázslatok vagy természetfeletti képességek használata.

4.) Noir stíluselemek. A noirt általában bűnügyi drámák, krimik jellemzőjeként használják, amelyekben erősen jelen van a kiábrándulás az “amerikai álomból”, maró társadalomkritikát is megfogalmaznak és gyakran bírálják a rendőrséget, városvezetést, a kormányt. Az urban fantasyban is megjelenhetnek korrupt nyomozók vagy tisztségviselők, akik elnyomással akarják akaratukat érvényesíteni. Pl. Mikor a Harry Potter hetedik részében a Mágiaügyi Minisztériumot Voldemort emberei vezetik és rettegésben tartják saját dolgozóikat.

5.) Mitikus lények népesítik be a világot: zombik, vámpírok, vérfarkasok, druidák, démonok, alakváltók stb.

6.) A főszereplő általában két világban létezik, a halandó és a természetfeletti világgal is van kapcsolata. Egyik-másik nyújtotta előnyöket, adottságokat is kihasználja. Pl. Mikor a Végzet ereklyéiben Claryék a metrón utaznak New Yorkban.

7.) Fiatal, tapasztalatlan főszereplő, aki eddig semmit nem tudott a másik világról és a történet alatt folyamatosan tanul.

Az urban fantasy miben különbözik a misztikus-romantikus zsánertől?

Idehaza az angol paranormal romance alzsánert szokták misztikus-romantikus néven emlegetni, ezért lehet egy kis zavar a fejekben, hogy ez mivel másabb, mint az urban fantasy, hiszen a setting szintén városi környezetben jelenik meg. Általában az Alkonyathoz hasonlatos sztorikat szokták ebbe a zsánerbe sorolni, de ilyen még a Mercy Falls farkasai-sorozat, a Luxen-sorozat, J.R. Ward könyvei, Kelly Armstrong Sötét erő trilógiája stb.

A misztikus-romantikus történetek szintén általában a fantasy-ből építkeznek, tehát jelen lehetnek a mágia, a természetfeletti vagy sci-fi elemek a világban, és a várost benépesíthetik vámpírok, zombik, vérfarkasok, alakváltók. A legfontosabb különbség, hogy itt a romantikus szál van előtérben, tehát a cselekmény a két (vagy esetenként több) főszereplő szerelmi élete köré összpontosul.

Az urban fantasyban ráadásul sokszor erőszak és harc is megjelenik, így már érinthetik a thriller vagy a horror zsánereket, míg a misztikus-romantikusban általában a szerelmi szál alakulása a lényeg.

Ha azt gondolnánk, hogy az urban fantasy a 2000s évek találmánya, akkor tévedtünk, valójában már sokkal korábban megjelent ez a zsáner. Az urban fantasy ötlete olyan régi, mint Shakespeare, aki a Szentivánéji álomban tündéreket hozott a modern világba. Az egyik legkorábbi „modern” mesemondó Anne Rice. Az Interjú a Vámpírral, a Vámpír Krónikák első könyve 1976-ban jelent meg. A történet 1791-ben játszódik Louisiana államban és Párizsban. A könyv Louis, a vámpír halálának utáni 200 évét mutatja be. Eredetileg horror zsánerbe sorolták, de ha megvizsgáljuk, igazából egy urban fantasy írásról van szó.

Nos, az új határokat megfogalmazó és valóban ezt a műfajt reflektorfénybe helyező könyvsorozat Laurell K. Hamilton Anita Blake: Vámpírvadász című darabja volt. Nem tudni pontosan mikor alakult ki az urban fantasy kifejezés, de az biztos, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok író dobott piacra könyveket ebben a zsánerben.

Ha olvasnál néhányat ezek közül, ezeket javaslom:

  • C. S. Lewis: Narnia krónikái sorozat
  • Charlaine Harris: True Blood sorozat
  • Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi sorozat
  • Rick Riordan: A villámtolvaj
  • Darren Shan: Rémségek Cirkusza
  • Richelle Mead: Vámpírakadémia
  • Neil Gaiman: Amerikai istenek
  • Neil Gaiman: Coraline
  • Neil Gaiman: Sosehol
  • Karen Marie Moning: Keserű ébredés
  • Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
  • Aprilynne Pike: Wings – Szárnyak

Források: https://writersedit.com/fiction-writing/5-simple-tips-for-writing-awesome-urban-fantasy/

https://www.masterclass.com/articles/how-to-recognize-urban-fantasy

https://www.masterclass.com/articles/how-to-use-fantasy-tropes-effectively#3-tips-for-effectively-using-fantasy-tropes-in-your-writing

https://blog.reedsy.com/urban-fantasy-definition/


E-book megjelenés – Bátorságnapló

Ezennel hivatalosan is megjelenik harmadik regényem, ami a Bátorságnapló címet viseli. 2023. május 31-én, azaz holnaptól elérhető lesz. Hogy hol? Nagyon köszönöm annak a sok embernek, bétának, előolvasónak, korrektornak, akik segítették a könyv megszületését. Hálás vagyok minden munkátokért! Mit kell tudni a könyvről? ♥ A Bátorságnapló történetemet még 2014-ben kezdtem el írni, azóta formálódik, bár…

❌ Szerzői jogok megsértése❌Néhány szó az illegális könyvletöltésről

A minap tudomásomra jutott, hogy az e-bookjaim megjelentek több torrentoldalon és letölthető formátumban néhány zárt FB csoportban is az engedélyem nélkül. Ha bárki bármilyen művészeti alkotást hoz létre (fotót, festményt, grafikát, novellát, regényt stb.), a mű a megszületésének pillanatától automatikusan szerzői jogi védelem alá tartozik. Ez akkor is érvényes, hogyha adott esetben a könyv csak…

Interjú velem a Magyar Szerzők Könyvei blogon

Sziasztok, egy ideje nem voltam itt aktív, de nem állt meg az élet. 🙂 Ha szeretnétek “naprakészebb” infókat tőlem, rólam, az írásaimról, akkor kövessetek kérlek Instán, Molyon és Facebookon, ahol aktívabb vagyok: https://www.instagram.com/cassy.blacksmith/ https://www.facebook.com/cassyblacksmith https://moly.hu/tagok/cassyblacksmith A héten készült velem egy interjú a Magyar Szerzők Könyvei blogra, amit itt tudtok elolvasni: https://www.hungarybooks.hu/2022/08/ismerjuk-meg-kozelebbrol-szerzoket.html Az augusztus vége most…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: