Írástechnika – Ellentmondásos tulajdonságok: mitől lesz egy karakter valóban emberi?

Képzelj el egy szereplőt, aki arról híres, hogy soha nem veszti el a fejét. Válsághelyzetben gyorsan dönt, nem hagyja, hogy az érzelmei elvigyék, és mindenki hozzá fordul, amikor baj van. Aztán egy este észrevesz egy apró horpadást a fia autóján, és akkora dührohamot kap, amilyet még soha senki nem látott tőle.

Elsőre következetlenségnek tűnik. Pedig lehet, hogy pont ebben a jelenetben mutatkozik meg először, milyen ember valójában. A higgadtsága ugyanis nem biztos, hogy veleszületett nyugalom. Lehet, hogy abból nőtt ki, hogy egész életében rettegett a kiszolgáltatottságtól, és addig tud uralkodni magán, amíg ő irányítja az eseményeket. A horpadás viszont azt jelenti neki, hogy a fiát baj érhette, miközben ő nem volt ott. Nem az autó sérülése váltja ki belőle a dühöt, hanem a kontroll elvesztése.

Az emberi viselkedés tele van ilyen látszólagos törésekkel. Segítünk egy vadidegennek, közben hónapok óta nem hívtuk fel a saját testvérünket. Elítéljük a hazugságot, aztán gondolkodás nélkül letagadjuk, mennyibe került az új kabát. Kiállunk másokért, de fizetésemelést kérni magunknak képtelenek vagyunk.

A hiteles regényhősnek tehát nem kell tökéletesen következetesnek lennie. Neked viszont értened kell, milyen belső rendszer szerint szegi meg a saját szabályait.

A kerek karakter meg tudja lepni az olvasót

Írtam már itt a blogon a lapos és a kerek karakterekről, de ez a téma miatt megér egy rövid ismétlést.

A megkülönböztetés E. M. Forstertől származik, az 1927-es A regény aspektusai című könyvéből. A lapos szereplő egyetlen meghatározó tulajdonság köré épül. Könnyen felismerhető, gyorsan értelmezhető, és kiszámíthatóan viselkedik.

A kerek karakter ezzel szemben képes úgy meglepni az olvasót, hogy a váratlan döntése utólag mégis meggyőző. Forster mércéje itt szigorú: a puszta meglepetés kevés. Ha a szereplő tesz valamit, amit semmi nem támaszt alá abból, amit addig megtudtunk róla, akkor nem összetettnek fogjuk látni. Következetlennek.

Ez az ellentmondásos karaktereknél a legfontosabb szabály. Egy békés családapa nem lesz attól összetett szereplő, hogy a tizenhatodik fejezetben minden előzmény nélkül megver valakit. Ehhez ismernünk kell azt a határt, amit nem enged átlépni, a félelmet, ami felülírja a józanságát, vagy azt a szégyent, amit mindenáron el akar rejteni.

A meglepő tettnek gyökere kell hogy legyen. Nem kell előre bejelentened, mit fog tenni a szereplőd. A történetnek viszont meg kell mutatnia azokat a belső feltételeket, amik között képes lenne rá.

A személyiség nem ugyanaz minden helyzetben

A karakterlapokon gyakran egymás mellé írjuk a tulajdonságokat: introvertált, türelmes, bizalmatlan, gondoskodó. Hasznos kiindulópontok, csak éppen alig mondanak valamit arról, hogyan fog viselkedni a szereplő egy adott pillanatban.

William Fleeson, a Wake Forest University kutatója a 2000-es évek elején hetekig követett embereket a mindennapjaikban, és naponta többször kérdezte meg tőlük, hogyan viselkednek éppen. Az eredmény elég meglepő. Egyetlen emberen belül a viselkedés annyit ingadozott két hét alatt, amennyit két különböző ember szokott eltérni egymástól. Aki magát introvertáltnak tartja, az az idő jó részében extrovertáltan viselkedik, és általában még élvezi is.

Vagyis a tartós személyiségjegyek nem tűnnek el, csak nem egyetlen fix beállításról van szó. Az állandóság inkább abban van, hogy hol helyezkedik el valakinek a mozgástartománya, és mennyire széles.

Írás közben ez azt jelenti, hogy egy hallgatag férfi lehet kifejezetten szórakoztató a gyerekkori barátai között. A könyörtelen ügyész minden este türelmesen megetetheti a beteg apját. A mindenkivel fölényes nő zavarba jöhet, amikor olyasvalakivel találkozik, akinek tényleg meg akar felelni.

Ezek nem véletlenszerű kilengések. A kapcsolat, a hatalmi helyzet, a biztonságérzet és az érzelmi érintettség dönti el, melyik oldal kerül elő.

Ezért kevés azt eldönteni, hogy a karaktered „bátor”. Pontosabb kérdésekre van szükséged.

Kinek a jelenlétében bátor? Milyen veszélyt vállal? Mitől ijed meg annyira, hogy elfut? Könnyebb neki testi veszéllyel szembenézni, mint kimondani, hogy szerelmes? Másokért kockáztat, miközben magáért soha nem áll ki?

A válaszokból lassan nem tulajdonságlista lesz, hanem működő személyiség.

Az erény és a hiba gyakran ugyanabból a gyökérből nő

A gyengén megírt karakternél az erősségek és a hibák semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással. Az író ad neki három rokonszenves és két kellemetlen tulajdonságot, mintha egy mérleget próbálna kiegyensúlyozni. Intelligens, bátor és hűséges, viszont türelmetlen és kicsit rendetlen. Papíron nem tökéletes, mégsem érezzük élőnek.

David Corbett a Writer’s Digesten ezt úgy fogalmazza meg, hogy a legjobb hibák valójában erények, amiket a szereplő elviselhetetlen szélsőségig visz. A hűség vaksággá válik. A magabiztosság gőggé. Az óvatosság bénultsággá. K. M. Weiland ugyanezt a jelenséget hívja az összetettség lényegének: minket azok a pontok érdekelnek, ahol a szereplő erényei és hibái nemcsak megférnek egymás mellett, hanem összeérnek.

A gondoskodó ember könnyen válik tolakodóvá, mert nem bírja elviselni, hogy mások nélküle is boldogulnak. A céltudatos szereplő makacssága átsegíti a nehézségeken, aztán ugyanez akadályozza meg abban, hogy időben kiszálljon egy pusztító kapcsolatból. Aki kivételesen jól olvas mások érzéseiben, az nemcsak együttérezni tud, hanem pontosan tudja azt is, hol kell megsebeznie őket.

Itt már nem két külön címkéről beszélünk. Ugyanannak a személyiségvonásnak két következményét látjuk.

A karakter ettől lesz belülről egységes. Az olvasó megérti, hogyan lehet valaki egyszerre hűséges és birtokló, önálló és segítségre képtelen, felelősségteljes és kontrollmániás. Az ellentmondás csak a felszínen ellentmondás. Lejjebb ásva ugyanahhoz a szükséglethez jutunk.

Amikor két érték ütközik

Az ember gyakran nem azért cselekszik a saját elvei ellen, mert valójában nem hisz bennük. Sokszor egyszerűen két fontos értéke kerül szembe egymással.

Egy orvos őszinteséget ígér a betegének, közben úgy érzi, meg kell óvnia a teljes igazságtól. Egy anya tiszteletben akarja tartani a felnőtt lánya önállóságát, mégis belenéz az üzeneteibe, mert veszélyben érzi. A rendőr hisz a törvényben, aztán eltüntet egy bizonyítékot, hogy megvédje a társát.

A pszichológia ezt célkonfliktusnak hívja: amikor az egyik értékes cél követése akadályozza a másik elérését, vagy amikor a két célhoz összeegyeztethetetlen viselkedés kellene.

Ilyenkor nincs tiszta, erkölcsileg hibátlan választás. Bárhogy dönt a szereplőd, elárul valamit. Egy másik embert, egy régi ígéretet, vagy azt a képet, amit magáról őrzött.

A valódi belső konfliktus tehát nem annyi, hogy a karakter szeretne megtenni valamit, de fél tőle. Két olyan indíték feszül egymásnak, amik egyformán fontosak neki. Nem tud nyerni anélkül, hogy közben ne veszítene.

Az összetettség nem ugyanaz, mint a kiszámíthatatlanság

A kiszámíthatatlan karakter bármit megtehet. Az összetett karakter is dönthet többféleképpen, de minden lehetősége összefügg azzal, aki valójában. Ez óriási különbség.

Az olvasónak nem kell előre kitalálnia a döntést. Utólag viszont fel kell ismernie benne a szereplőt. Meglepheti, csak azt ne érezze, hogy a fordulat kedvéért kicserélted a karakter személyiségét.

Egy példa arra, hogyan lesz egy merev szabályból használható: a „mindig segít másokon” túl általános. Sokkal életszerűbb, hogy a karaktered mindig segít annak, akit gyengébbnek lát magánál. Ebből máris jönnek az érdekes helyzetek. Mi történik, ha valaki visszautasítja a segítségét? Képes támogatni azt is, akire irigy? Mit csinál, amikor a másik nem áldozatként, hanem egyenrangú félként akar jelen lenni?

A jól megírt karakternek visszatérő mintái vannak. Nem szabályai.

Hogyan építs használható ellentmondást?

Négy lépésben szoktam nekiállni.

1. Ne két jelzőt keress

A „bátor, mégis félénk” párosításból önmagában nem lesz hihető karakter. Azt kell meghatároznod, milyen helyzetben jelenik meg az egyik, és mikor a másik.

2. Keresd meg a közös okot

A szereplőd azért merész a munkájában és bizonytalan a magánéletében, mert szakmai helyzetben pontosan ismeri a szabályokat, az érzelmek között viszont fogalma sincs, mi számít helyes döntésnek. A különbség nem véletlen. A bizonytalanság eltérő mértékéből jön.

3. Nézd meg, hogyan magyarázza ezt önmagának

Beismeri, hogy fél? Óvatosságnak nevezi a gyávaságát? Azt állítja, nincs szüksége senkire, miközben valójában az elutasítástól retteg? Ez a rész sokszor izgalmasabb, mint maga az ellentmondás.

4. Teremts olyan helyzetet, ahol a két oldal nem fér meg egymás mellett

A gondoskodó, de kontrolláló anya gyereke el akar költözni. A becsületes, de végtelenül ambiciózus újságíró törvénytelenül szerzett információhoz jut. A hűséges katona rájön, hogy a parancsnoka ártatlanokat áldozna fel.

Innen már csak annyi a dolgod, hogy megnézd, mit csinál.

A karakter mélysége abból derül ki, mi történik, amikor a saját értékei fordulnak egymás ellen. Nem abból, hány tulajdonságot írtál fel róla a karakterlapra.