Régóta olvasok Nicholas Sparks regényeket, ismételten csak azt tudom elmondani, amit már sokszor, hogy megéri elővenni a író történeteit, mert rengeteg mindent tanulhatunk belőle.
Nicholas Sparks – Tűzlovag
Kiadó: GENERAL PRESS
Oldalak száma: 384
Kiadás éve: 2009
Eden, az észak-karolinai városka sorsdöntő színhely két ember életében. Taylor McAden, a helybéli önkéntes tűzoltó habozás nélkül kockáztat, mindig ő az első, aki a lángok közé veti magát, ha meg kell menteni valakit. Nem törődik saját biztonságával, kihívóan szembenéz a halállal, amióta csak ismerik. Csupán egyetlen dologban nem mer kockáztatni: a szerelemben. Nem akad asszony, aki közel férkőzhetne a szívéhez. Denise, a magányos fiatalasszony a könnyebb megélhetés reményében Atlantából költözik délre, a nagyszüleitől örökölt házba, ahol zavartalanul nevelheti, taníthatja beteg kisfiát. A két szomorú, magányos fiatal egy autóbaleset riasztó következményeinek köszönheti a találkozást, amelyből akaratuk ellenére szerelem fejlődik. Taylor hiába küzd érzései ellen, nem futamodhat meg élete legnagyobb bátorságot és elszántságot követelő lépése elől: számot kell vetnie a múlt nyomasztó emlékeivel, hogy ne riadjon meg egy közösen élhető jövő lehetőségétől. Újabb regényében – két nehéz sorsú hősének árnyalt lélekrajzával – a szerző ismét kitűnő történetmesélőnek bizonyul.
Azt szeretem Nicholas Sparks történeteiben, hogy mindig akad olyan szereplő, akivel azonosulni tud az ember. Történetei rémesen egyszerűek, de talán ezért olyan zseniálisak. Emberi érzésekről, családi viszályokról, egyszerű vagy néha rendkívüli szerelmi kapcsolatokról ír, mégis úgy érzem, hogy nála jobban senki sem képes ilyen érzelmes, szenvedélyes, izgalmas köntösbe öltöztetni egy-egy történetet. Az igazat megvallva, a Tűzlovag nem egy eseménydús könyv – ahogy sok más Nicholas Sparks könyv sem -, de nem ezért szeretem őket. Hanem azért, mert Sparks úgy fogalmaz, hogy arra senki más nem képes. Minduntalan képes könnyeket csalni az ember szemébe.
A Tűzlovag története egy egyedülálló anyáról, Denise-ről szól, aki egyedül neveli a négyéves kisfiát, Kyle-t, aki a többi gyerekhez mérten egy kicsit visszamaradott, valami miatt – az orvosok sem tudják – beszédkészsége elmarad a többi négyéves gyerekétől. Denise maga foglalkozik a kisfiúval, minden nap megharcol azért, hogy megértsék egymást, pedig a négy év alatt Kyle még egyetlen egyszer sem hallotta a szájából, hogy “szeretlek”. Denise az olcsóbb és könnyebb élet reményében visszaköltözik anyja szülővárosába, Edentonba, ahol elvállal egy pincérnői állást. Egyik éjszaka a műszakból hazafelé menet viharba keveredik és a kocsival karambolozik. Amikor Denise magához tér, Taylor McAden az önkéntes tűzoltó talál rá, viszont Kyle-nak nyoma veszett. Ezután önkéntes tűzoltók, Taylor és a helyi seriffiroda minden alkalmazottja nagy erőkkel veti bele magát az észak-karolinai mocsaras vidékbe, ahol órákon át nem találják Kyle nyomát. Végül Taylor talál rá a kisfiúra, aki egy madárlesre menekült a vihar és a villámlás elől.
Denise a történtek után többször is összetalálkozik Taylorral, aki furcsamód csöppet sem úgy viselkedik Kyle-lal, mint mások: nem tartja furcsának és jól megértik egymást. Taylor és Denise összecsiszolódnak, egymásra hangolódnak, ám mindkettejük számára nehézkesen megy: Taylor nem igazán akar magához közel engedni egyetlen nőt sem, Denise pedig azt tartja fontosnak, hogy Kyle-nak legyen a legjobb.
A történet vége felé van egy törés, amikor főhőseink kezdenek igazán szoros kapcsolatba kerülni, ám Taylor barátai sok unszolása (hogy vegye el Denise-t, és fogadja örökbe Kyle-t) Taylor magába fordul, és egyre inkább kerülni kezdi Denise-t és Kyle-t. Ez miatt egy kicsit haragudtam Taylorra, de el tudom képzelni, hogy egy sokáig egyedülálló férfi (akinek ráadásul egy régi sérelmet még nem sikerült feldolgoznia) megretten a komoly lépésektől. Ismerek ilyen embert, aki a tökéletes kapcsolatból kihátrált, mert megijedt, hogy valakihez ennyire ragaszkodnia kellet. 🙂
Meglepő módon nem rontott a történten, hogy Kyle beszéde visszamaradott, hanem az egész történetet inkább jobban összetartotta Denise Kyle-hoz fűződő feltétel nélküli szeretete. Igazán csodálom érte, hogy ennyi mindent megtesz, hogy ennyi áldozatot képes érte hozni.
Összességében a Tűzlovag egy könnyed, akár 2 nap alatt kivégezhető olvasmány – legalábbis a nyaralás alatt, strandolás közben nekem ennyi időbe telt elolvasni. 🙂 Ajánlom azoknak, akik szeretik az érzelmes, romantikus történeteket, akik szeretnek elmerülni egy kisváros életében, és szeretik a lassan kibontakozó szenvedélyes szerelmeket.
Kedvenc idézet:
Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői.
Összességében a történet:
Vélemény, hozzászólás?