Könyvkritika – Éjjeli utazás

Egy kicsit elmélkedős hangulatomban voltam – az a fránya rossz idő-, ezért gondoltam, ideje elővenni valami borzongós-trancsirozós-elmélkedős könyvet, és mivel az Éjjeli utazás amúgy is régóta váratott az elolvasásra, hát most időt szántam rá.

A.M. Jenkins: Night road – Éjjeli utazás

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
Oldalak száma: 286
Kiadás éve: 2009

A fiú arra kényszerül, hogy váratlanul útra keljen.
Erőt kell gyűjtenie, hogy szembeszálljon legsötétebb félelmeivel… Cole számára az élet kötéltánc. A napfény a halálos ellensége: egyetlen hiba elég hozzá, hogy csapdába essen és egy koporsó fedelét bámulja belülről az örökkévalóságig…

Megmondom őszintén, hogy még nem akadt olyan KK könyv, amiben csalódtam volna. Láttam az Éjjeli utazás értékeléseit a Moly.hu-n, hogy mások nem igazán voltak megelégedve, de gondoltam megér egy misét. Amúgy is régen olvastam már vámpíros történetet (utoljára a Vámpírakadémiát), ami nagyon is tetszett. Bár a könyvet 2009-ben adták ki hazánkban – amikor még egyértelműen tombolt a Twilight-láz-, de reménykedtem benne, hogy tud újat mutatni, úgy, ahogyan a Vámpírakadémia első része is tudott.

Az Éjjeli utazás főszereplője egy “18 éves” fiú, Cole, aki nagyon régóta – azt hiszem, 200 éve – vámpír, ám ő inkább hemovornak hívja magát. Ez tulajdonképpen ugyanazt jelenti, mint a vámpír, hiszen vérrel táplálkoznak, nem mehetnek napfényre, mert az megégeti a bőrüket, de azt hiszem, más tulajdonságról nem esik szó a kötetben. Tehát nem kell tartaniuk a fokhagymától, a szenteltvíztől, sem a kereszttől, de azt kifejtik benne, hogy a hemovorokat tulajdonképpen nem is lehet megölni. A társadalom másik felét az úgynevezett omnivorok – röviden omnik – adják, akik Mindenevők, vagyis az emberek. Tetszett, hogy egy új magyarázatot adnak a vámpírlétre, a kötet folyamán kiderül, hogy egyfajta vírusról van szó, amit csak akkor kaphat el az ember, amikor a halálán van, és az is attól függ, hogyha egy hemovor “átváltoztat” egy omnit.

Szóval, nem tudjuk pontosan, hogy milyen évet írunk, nem is esik utalás semmi jelenkori dologra, ami segít beazonosítani (bár használnak mobiltelefont és laptopot), csak azt tudjuk, hogy Cole visszatér Manhattanbe (nyilván pár tíz-, száz év múlva is megmarad a neve) az egyik barátja, Johnny kérésére. Cole régóta nem járt itt, nem is igazán tudja, hogy miért rendelte őt vissza barátja. Manhattanban Johnny egyfajta “kiskirály”, egy “Ház” nevű helyen, ami átmeneti szálláshelyet kínál nem csak hemovoroknak, de olyan omniknak is, akik előszeretettel töltik az idejüket hemók társaságában, és ingyen szolgáltatják a vérüket a hemóknak. Az egy kicsit a True Blood-ra emlékeztetett, ahol szintén vannak “vérszajhák”, akik azt élvezik, hogy a vámpírok időnként megcsapolják őket.

Cole a “Házban” találkozik szintén régi barátjával Sandorral, aki Boráviából származik. Nem világos, hogy merre is van pontosan ez a hely, ez is egyfajta jövőbeli ország lehet, de  a Sandor / Sándor név görög-olasz-német eredetű, tehát valahol Közép-Európára tenném. A szövegben később előfordul Erdély neve is, ami szintén erősíti ezt az elméletem.

Szóval Sandor átváltoztatott egy fiatal hemovort, Gordont, aki csupán két hete vámpír csak, ezért Sandor és Johnny megkéri Cole-t, hogy kísérje el őket egy többhetes utazásra, hogy Gordon megtanulja a hemovor létet, és megtanulja, hogyan kell úgy táplálkozni, hogy az omnik ne vegyék ezt észre. Innen aztán elindul egy lassú és sokszor eseménytelen utazás, miközben Cole rengeteget elmélkedik a múlton. Megtudjuk, hogy régi szerelmével, Bess-szel tragédia történt, Cole ezért is hagyta ott Manhattant.

A könyv második fele nem tartogat nekünk sok izgalmat. Inkább a karakterek közötti párbeszédek a fontosak, több infót tudunk meg a hemo-létről, a Kolóniáról, hogyan lehet valaki ízig-vérig hemo, milyen buktatói vannak a vámpírlétnek. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez a könyv nem tartogat sok izgalmat, itt nem is ez a fontos, sokkal inkább egy lassú történetvezetésű, elmélkedős regényről van szó. Éppen ezért, nem tettszett sokaknak, magam is meglepődtem, mikor a rövid könyv végére értem, hogy “csupán ennyi”, amit tartogat az olvasó számára. A címét és a fülszöveget elolvasva arra következtettem, hogy mivel egy “éjjeli utazásról” van szó, ezért lesz benne sok kaland, hogy a szereplők zűrbe keverednek, és kapunk néhány csihi-puhit, akciót. De mindenkit le kell lombozzak, sajnos nem kapunk.

Olyanoknak ajánlom a könyvet, akik amúgy is szeretik a vámpíros történeteket, ez a könyv mindenképpen egy másik oldaláról mutatja meg a vámpírlétet. Itt nincsenek csillogó szépfiúk, sem vérfarkasok, sőt, még szerelmi és erotikus szál sem.

Magáról az írónőről sem tudunk sokat – igen, engem is meglepett, hogy hölgy tollából származik a regény -, a neten annyi információ található, hogy ’61-es születésű, Texasban él és korábban matematika tanárként dolgozott. A blogja sem valami naprakész, mert a legutóbbi bejegyzése 2012-es.

Kedvenc idézetek:

Hát kérdezlek benneteket: szabad így viselkedni? Megpróbálni megölni valakit, csak mert nem akarta odaadni a pénztárcáját? Nem tudom, hová jut így a világ.

– Jól van, legyen, ahogy akarod. Mi jól érezzük magunkat, amíg te komoran nézel majd magad elé, mintha egy szerelmes regény borítóján lennél.

Összességében a történet: