Könyvkritika – A lázadó

Veronica Roth neve csak nemrég került be a köztudatba. Regényének első részéből filmet forgattak, amit várhatóan a többi könyvadaptáció is követ majd. A sorozat első része volt számomra az első ilyen stílusú könyv az Éhezők viadala után, ami iszonyatosan tetszett.

Veronica Roth – A lázadó

Kiadó: CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ
Oldalak száma: 434
Kiadás éve: 2013
Sorozat: Divergent

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Tris Prior csalódik a világukat szabályozó rendszerben, ahol a Műveltek megpróbálnak uralkodni a csoportok felett, és egy adattovábbítónak köszönhetően irányítani tudják a Bátrakat. A Műveltek nyílt támadást indítanak az Önfeláldozók ellen, ahol Tris elveszti a szüleit. Egyedül az Elfajzottakra nem hat a befecskendezett anyag, így Tris is teljesen magánál van a csata előtt, és megpróbálja megmenteni minél több társát. A végső összecsapás után Négyessel és néhány társával menekülniük kell. Tris egy kis időre elveszíti önmagát és korábbi határozott énjét, marcangolja a bűntudat, hogy a szülei és barátai miatta haltak meg. A maradék Bátraknak nincs más választásuk, mint szövetségeseket kell keresniük,  illetve meg kell próbálniuk összekovácsolni a túlélőket.

Sok olyan értékelést olvastam, ahol nem voltak megelégedve a második résszel.  Sorba kell álljak, én is közéjük tartozom. Míg teljes izgalommal faltam az első részt, addig olyan érzésem volt a második kötet olvasása közben, hogy az írónő kicsit leeresztett. Az egészre talán a várakozás a legjobb szó. Senki sem tudja, hogy mi lesz a csata után, csak találgatni lehet, hogy mit terveznek ezután a Műveltek. Mivel a megmaradt Bátraknak, Önfeláldozóknak és Elfajzottaknak támogatásra van szükségük, ezért Tris és csapata ellátogat a maradék három csoporthoz és a Csoportnélküliekhez. Így kicsit közelebbről is megismerjük a többieket. Előkerül Négyes édesanyja, Evelyn, aki szorgalmazza, hogy támadják meg a Művelteket, és a vezetőjüket, Jeanine-t, aki az egész lázadást kitervelte az Önfeláldozók ellen. Viszontlátjuk a félszemű Edwardot, aki a Csoportnélküliekhez csatlakozott, és Petert is, aki még okoz meglepetéseket. 🙂
Ebben a részben kevésbé éreztem a feszültséget, ráadásul Tris szenvedése is lehangolt, mindamellett, hogy teljesen megértettem őt. Nem lehet könnyű egy olyan világban élni,  ahol tényleg nem lehet tudni, hogy ki a barátod és ki az ellenség.

Sok korábbi szereplő visszatér, aminek nagyon is örültem. Azt hiszem, ők lendítettek sokat a történeten. Christina, Lynn, Marlene és Uriah nagy kedvenc még mindig. Négyes és Tris kapcsolata elég hullámzó, van, mikor odáig vannak egymásért, de néha tartanak egy kis mosolyszünetet. Ahogy az ember a való életben is. 🙂
A vége hála istennek beindul, egészen szépen pörögnek az események és végül egy hatalmas,  sőt orbitális csattanóval zárul.  Az utolsó pár oldal feledtette velem majdnem az összes negatívumot.
Bár nem lett olyan jó, mint az előző, de kellően felcsigázott, hogy kezembe vegyem a következő részt. A karakterek nagyon sokat változtak, és ez egyfajta negatívum. Olyan szereplőkben csalódtam, akikben nem kellett volna, de bízom benne, hogy a végén minden a helyére kerül. 🙂
Plusz pont jár a gyönyörű borítóért, ez a kedvencem.

Kedvenc idézetek:

Isten békéje ajándék. Nem lehet kiérdemelni, mert akkor nem lenne többé ajándék.

– Ha pszichopata lennék, már megöltelek volna, miközben alszol.
– A szemgolyómat pedig minden kétséget kizáróan beraktad volna a gyűjteményedbe.

Rájöttem, hogy az emberek többrétegű titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket.

Összességében a történet: