A párbeszédek megírásakor bizonyos alapvető konvenciókra kell figyelnünk, amit az olvasó igényelni fog olvasás közben.
Nézzük a legfontosabbakat:
1. A párbeszédeket mindig gondolatjellel kezdjük:
Harry hátrafordult, és megpillantotta a dolgozószobája ajtajában álló Lupin
professzort. A tanár körülnézett a folyosón.
– Mit keresel itt? – kérdezte, egészen más hangnemben, mint korábban
Frics. – Hol van Ron és Hermione?
– Roxmortsban – felelte színlelt közönnyel Harry.
Sokan összetévesztik a kötőjelet (-) és a gondolatjelet (–) helytelenül. Érdemes odafigyelni a formázásra már a kézirat megírásánál, mert ezzel későbbiekben megkönnyítjük szerkesztőnk dolgát. A gondolatjelet a Ctrl billentyű és a Numpadnál lévő mínusz jel együttes lenyomásával hozhatjuk elő leggyorsabban.
2. Az újabb megszólalásokat új bekezdésben kezdjük, eltekintve attól, hogy milyen hosszúak.
Ron és Hermione gyors pillantást váltottak. – Öh…
– Mi van? Nézett rájuk Harry.
– Tudod… miután leestél róla, elragadta a szél – mondta habozva
Hermione.
– És?
– És nekiment… jaj, Harry, úgy sajnálom… nekiment a fúriafűznek.
3. Az egyes megszólalásokat kössük a szereplőkhöz, ha az nem egyértelmű. Ha két ember dialógját olvassuk, akkor nem esik nehezünkre eldöntenünk, hogy ki beszél, de ha már hárman vagy többen is részt vesznek a jelenetben, akkor fel kell világosítanunk az olvasót, hogy ki az, aki éppen beszél. Ezzel megkönnyítjük az olvasók dolgát.
Harry büszkén felemelte a Tűzvillámot.
– Visszakaptam – szólt széles vigyorral.
– Látod, Hermione? – tárta szét a karját Ron. – Nem volt semmi baja!
– De lehetett volna! – replikázott a lány. – Harry most legalább nyugodt
lélekkel használhatja.
– Ez igaz – hagyta rá Harry. – De most jobb lesz, ha felviszem…
– Majd én! – ajánlkozott lelkesen Ron. – Úgyis be kell adnom Makesznak
a délcegítőt.
4. Húzzuk ki a fölösleges határozószókat. Ha valamelyik szereplőnk dühös, akkor nem kell odatenni pluszba és magyarázni. Az olvasót ne nézzük butának.
Helytelen példa:
– NE NÉZZ HÜLYÉNEK!!! – ordította hangosan Jack.
5. Kerüljük a felkiáltó jelek túlzott használatát. Ezzel egyáltalán nem fokozzuk a feszültséget. Csak nagyon indokolt esetben megengedett. Ezzel együtt kerülendő a nagybetűk használata is.
6. A rossz darabolás megtöri a ritmust.
Helytelen példa:
– Elegem van – kiáltotta – már belőled!
Helyes alak:
– Elegem van már belőled! – kiáltotta.
7. Kerüljük a megszólítást. Egy korábbi helytelen példámmal élnék itt is:
– Homer, mondtam, hogy vidd ki a szemetet! – kelt ki magából Marge.
– Jól van, Marge, csak még megnézem a meccset.
– Félórával ezelőtt is ezt mondtad, Homer. Kezd elegem lenni!
– A fene egye meg! – morogta Homer és megvakarta a hasát.
– Hallottam, Homer!
– Oké, Marge. Megyek már!
8. Kerüljük a töltelékszavakat. Néhány esetben megengedett, de nem célszerű minden egyes jelenetnél olyan szavakkal megakasztani az olvasót, mint az: öhm, khm, izé, nos, ühüm, ám stb.