Számos irodalmi eszközt használhatsz arra, hogy konfliktust és feszültséget adj regényedhez. Kevés olyan eszköz van azonban, amely az olvasót nehezebb munkára készteti, mint a megbízhatatlan elbeszélő, amely – nevéhez hűen – lehetővé teszi a mesélő számára, hogy az olvasót jól megdolgoztassa, miközben kiderítheti, mi igaz, mi nem, és miért érzi magát becsapva.
A megbízhatatlan narrátor tudatlanságból vagy szándékosan pontatlan információkat közöl, amelyek félrevezetik vagy összezavarják az olvasót.
Az elbeszélőnek a karakterével összhangban kell mesélnie és cselekednie. Az ő szemén keresztül látjuk a dolgokat, az ő hangján keresztül halljuk a dolgokat, és a cselekedetein keresztül ismerjük meg a karakter természetét. Legtöbbször ez az események pontos, megbízható verziója, de egy megbízhatatlan narrátor más, olykor torzított nézeteket vall, és ennek megfelelően meséli el a történetet.
Amint az olvasók észreveszik a pontatlanságot, a hitelessége elvész, és ezzel kezdetét veszi a megbízhatatlan elbeszélő játéka.
Wayne C. Booth irodalomkritikus alkotta meg először a “megbízhatatlan elbeszélő” kifejezést 1961-ben megjelent Rhetoric of Fiction című könyvében, de a szerzők már jóval korábban elkezdték használni ezt az irodalmi technikát.
A megbízhatatlan narrátorok típusai
William Riggan szerző a következő öt kategóriába sorolja őket:
1. A Pikáró. A túlzásokra hajlamos elbeszélő.
Egy olyan karakter, aki szeret nagyokat mondani és túlzásokba esni.
Példák: Moll Flanders Daniel Defoe regényének főszereplője börtönviselt anyától született, de társadalmi helyzetét hazudja, hogy gazdag férfiakhoz menjen férjhez, és örökölje a pénzüket. Nelly az Üvöltő szelekből, aki szolgáló Szelesdombon, majd Thrushcross Grange-en. Mind az Earnshaw, mind a Linton család alkalmazásában áll. Abban bizonyosodik meg, hogy a karakter szavainak nem sok hitelt adhatunk, hogy kettősség jellemzi karakterét és tetteit, például elmondása szerint nem szerette Catherine Earnshaw-t, mégis keservesen sírt a halála után.
2. Az Őrült. PTSD-ben vagy valamilyen hasonló betegségben szenvedő, mentálisan súlyosan sérült narrátor.
Az Őrült azért megbízhatatlan, mert mentálisan elszakadt a valóságtól.
Példák: Bret Easton Ellis Amerikai psycho című művében Patrick Bateman önjelölt sorozatgyilkos – vagy mégsem? A Wall Street-i befektetési bankár addig meséli el gyilkosságait, amíg ki nem derül, hogy az egyik állítólagos áldozata él és virul, ami arra kényszeríti az olvasót, hogy megkérdőjelezze Bateman történetét. De szintén nagyon jó példa a Harcosok klubja Tyler Durdenje.
3. A Naiv. Éretlen vagy tudatlan elbeszélő, aki a dolgokat csak a saját szemszögéből látja.
A Naiv elbeszélő meséjét a tapasztalatlanság vagy az életkor befolyásolja. Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában című könyvében a 15 éves Christopher meséli a történetet állítólag elhunyt édesanyjáról és a szomszéd kutyájának meggyilkolásáról. Mind a kora, mind az Asperger-szindrómája színezi az elbeszélését, és azt, ahogyan a körülötte lévő világot látja. Holden Caulfield, J. D. Salinger a Zabhegyező című regényének elbeszélője szintén híres példája a naiv elbeszélőnek fiatalkori tudatlansága miatt. De jó példák még: Forrest Gump karaktere, vagy Rachel A lány a vonaton című regényében.
4. A Hazug. Olyan elbeszélő, aki szándékosan félremagyarázza az igazságot, gyakran azért, hogy magát védje.
A Hazug a legmegfontoltabb a megbízhatatlan elbeszélők közül. A karakter történeteket gyárt, gyakran azért, hogy jobb képet fessen magáról vagy elérjen egy kívánt eredményt. Agatha Christie Az Ackroyd-gyilkosság című krimijében Dr. James Sheppard a narrátor, aki segít Hercule Poirot nyomozónak egy közös barát meggyilkolásának ügyében nyomozni. A neve előtt álló előtaggal Sheppard megbízható bizalmas. De ahogy Poirot megoldja a bűntényt, az olvasó rájön, hogy becsapták – Sheppard valójában a gyilkos.
5. A Bohóc. Az elbeszélő, aki nem veszi komolyan az elbeszéléseket.
A Bohóc szándékosan játszik velünk, esze ágában sincs normálisan átadni az információkat. Példák: Tristram Shandy és Bras Cubas.
Még néhány figyelemreméltó példa
Gillian Flynn: Holtodiglan
Azért roppant zseniális a könyv, mert egyszerre két megbízhatatlan narrátort is kapunk és egyikről sem tudjuk, hogy hazudik nekünk. Nick és Amy Dunne két szemben álló fél, férj és feleség. A regény első felében látszólag tökéletes a házasságuk, ám ahogy haladunk előre, hamar kiderül a turpisság. Amikor Amy Dunne a könyv felénél átveszi az elbeszélő szerepét, attól szerintem mindenki leesik székről. Az olvasók a könyv első felét azzal töltik, hogy elméleteket gyártanak Amy eltűnéséről. A regény első megbízhatatlan narrátorának, Nicknek köszönhetően azt hisszük, hogy a felesége meghalt. Flynn megduplázza a regény konfliktusát, és szétzilálja a történet erkölcsi iránytűjét. A legjobban azt szerettem ebben a könyvben, hogy sosem tudjuk eldönteni, kinek a pártját fogjuk, az elhanyagolt feleségét, vagy szegény Nickét, akit kelepcépe csalt a pszichopata felesége.
Vladimir Nabokov: Lolita
A vérfertőző családi kapcsolatokról szóló összetett történetet a zavart és néha szándékosan megbízhatatlan Humbert Humbert szemszögéből meséli el. Humbert Humbert mostohalánya iránti egészségtelen megszállottsága és az anyjával való bánásmódja csak az ő fejében indokolt, de az olvasó az ő szemszögéből ismeri meg a történetet.
Sarah Lotz: A Hármak
Ez a sötét történet négy repülőgép-szerencsétlenségről és három túlélő gyerekről szól, s egészen másképp játszik a megbízhatatlan elbeszéléssel, mint a korábbi példák, hiszen naplóbejegyzések, könyvrészletek, híradások és pszichiátriai szakvélemények alkotják a cselekmény kirakós darabjait. Miután az egyik szereplő szemszögéből láttuk az eseményeket és a történéseket, az írónő ezután egy másik szereplő verzióját mutatja be ugyanezeknek az eseményeknek. Hogy kiben bízhatunk – ha egyáltalán valakiben megbízhatunk -, azt nehéz eldönteni.
Yann Martel: Pi élete
Miután a hajó, amelyen Pi Patel utazott, elsüllyed, egy mentőcsónakban marad az óceánon, és csak egy tigris a társasága. Ez tényleg egy gyönyörű történet, és mégis a végére az olvasó azon töpreng, vajon mennyi igaz belőle, és mennyi minden kitaláció. De már-már mi is elhisszük, ami történt, pedig valójában a fiú azért színeszte ki a történteket, hogy megbirkózzon a tragédiával és a túlélésért folytatott brutális küzdelemmel.
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Vélemény, hozzászólás?