Könyvkritika – Az útvesztő

Izgalmas, rejtélyes, eseménydús, olvasmányos – e tulajdonságok közül akár egy is elég ahhoz, hogy egy regény már az első mondattól lebilincselje az olvasót. S ha ráadásul egy író mindezen jellemzőket olyan ügyesen ötvözi, mint James Dashner „Az Útvesztő” című regényében, a könyv biztos sikerre van ítélve.

Egy könyv, amely kamaszokról szól – kamaszoknak és örökifjú olvasóknak, akik szeretnék a Tisztásra furcsa körülmények között érkező fiúkkal együtt megfejteni az Útvesztő rejtélyét; akik szívesen csatlakoznának az önellátó közösséget alkotó srácokhoz a hatalmas falak között elterülő Tisztáson; akik vállalnák, hogy a Futárokkal együtt feltérképezik a falak mögött található labirintust, hogy a Tisztás lakói a hosszú – némelyiküknek már két éve tartó – fogság után végre kiszabadulhassanak. De vigyázzunk, ez a kaland veszélyes vállalkozás!

A filmet először láttam, minthogy olvastam volna a könyvet, sőt előtte nem is tudtam, hogy könyv alapján készült, csak mikor a főcímnél láttam a based on kiírást. Rögtön levett a lábamról a csavaros történet, és az, ahogyan szépen lassan tudunk meg infókat a világról. A film megnézése után rengeteg kérdés vetődött fel bennem, és azt hittem, ha elolvasom a könyvet, akkor választ kapok a kérdéseimre. Hát nem így lett. 🙂 Persze ez csöppet sem zavart, mert hát egy trilógiáról van szó, így van időnk, hogy mindenre választ kapjunk.

A főszereplőnk Thomas, egy tizenhat éves fiú, aki egy liftben találja magát, ami iszonyatos sebességgel halad felfelé egy sötét lyukban. Thomasnak csak homályos emlékei vannak, de arra egyáltalán nem emlékszik, hogy hogyan és miért került oda. A lift nemsokkal később megáll, és Thomas egy furcsa helyen találja magát, az úgynevezett Tisztáson, ahol egy csupa fiatal fiú lakik. Thomas megrémül, semmit sem ért abból, amit a fiúk mondanak, némelyikük fura szavakat mond rá, és mindenki Zöldfülnek hívja.

Thomas egyre inkább azt hiszi, hogy ez csak egy vicc, hogy valami tévedés miatt került az ismeretlen helyre. Nem emlékszik a családjára, a helyre, ahol korábban lakott, a szülei nevére. Néhány emléke van csak arról a világról, amelyben korábban lakott. Kiderül, hogy nem csak ő van így ezzel, hanem a Tisztáson lakó minden fiú emlékezetkieséssel küszködik. Thomas azután találkozik a Tisztás elöljáróival, Newt-tal, és Albyval, egy fekete fiúval, aki a legrégebb óta van a Tisztáson, valamint Chuck-kal, egy alacsony kövér fiúval, aki Thomas előtt 1 hónappal érkezett. Chuck feladata, hogy megismertesse Thomasszal a Tisztáson folyó életet, arról a minitársadalomról, ami szigorú szabályok szerint működik. A Tisztás teljes mértékben önfenntartó. A gyerekek számos csoportra oszlanak: van, aki a földeket műveli, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, állatokat nevelnek, van, aki az ételek főzéséért, takarításért felelősek, de akik leginkább felkeltik Thomas figyelmét, azok a Futárok.

Thomas megismerkedik az Útvesztővel, azzal a hátborzongató labirintussal, ami körbeveszi a Tisztást, és ahonnan négy kapu vezet ki. A Futárok dolga, hogy napkeltekor – amikor a kapuk felnyílnak – elinduljanak az Útvesztőbe, hogy megtalálják a lehetséges kijáratot. Csakhogy több gond is van ezzel. A legkorábbi lakó több mint két éve van a Tisztáson, a Futárok azóta dolgoznak azon, hogy feltérképezzék a labirintus bonyolult járatait, ahol a falak minden este átrendeződnek. De mégis a legveszélyesebb dolog az Útvesztőben a Siratók, azok a félig gép, fura zörgő, fűrészelő, csattogó hangokat kiadó monstrumok, akik minden éjjel előkerülnek az Útvesztőben, és akik még egyetlen egy olyan gyereket sem hagytak életben, aki éjszakára kint maradt a labirintusban.

Thomas próbál beilleszkedni és minden tudást elsajátítani, de többen is vannak a Tisztáson, akik emlékeznek rá és akik bizton állítják, hogy Thomas veszélyes és hogy nem “közülük” való. A Tisztáson csak néhányan vannak, akik túlélték, hogy a Siratók megszúrták őket, rajtuk egyfajta “Átváltozás” ment végbe, néhány napig fájdalmaktól szenvednek és mikor magukhoz térnek, néhány emlékük visszatér, de egyikük sem beszél róla szívesen. Thomas úgy érzi, hogy valami olyasmi miatt küldték a Tisztásra, hogy megváltoztasson valamit, ráadásul fura késztetést érez rá, hogy ő is csatlakozzon a Futárok közé, hogy megtalálja a kiutat.

Azonban másnap valami megváltozik. Az Alkotók, akik mindig ugyanabban az időben küldenek ellátmányt a Tisztásra, másnap felküldenek egy újabb Zöldfülűt, aki történetesen egy lány. Nemcsak hogy ez változik, hanem a lány hoz egy üzenetet is, amire azt írta valaki, hogy a lány az utolsó, örökre.  A Tisztás felbolydul és minden megváltozni látszik, Thomas pedig úgy érzi, hogy minden miatta és a lány miatt történik, aki pár nappal később felébred, és Teresa azt mondja, ismeri őt.

A történet eszméletlen, egyszerűen nem tudok más szót találni rá. Annyira jól lett összerakva az egész, hogy nem találok szavakat. Az elején teljesen másra gondolnánk, mint ami valójában a történet mögött van, és nem telik el úgy egy fejezet, hogy ne történjen újabb fordulat. Egyszer sem éreztem azt, hogy unalomba csapna át a szöveg, sőt, folyamatosan izgalmat éreztem és járt a lábam, mintha én is csak arra készülnék, hogy bevessem magam az Útvesztőbe, hogy megtaláljam a kijáratot. 🙂

Nagyon tetszett a felvetés, hogy ennyi gyerek képes lenne-e fenntartani magát egy elszigetelt helyen, ahol mindent egymaguknak kell megcsinálniuk. Elszakították őket a szüleiktől, a családjuktól és hirtelen kell felnőniük, hogy túléljék. Persze vannak olyanok, akik sosem illeszkednek be, vagy érkezésüket követve napokig csak bömbölnek, de aki igazán rátermett, az képes hamar alkalmazkodni.

Tetszett Thomas karaktere, bár néhol egy kicsit érettebbnek éreztem, mint tizenhat. Ez nem feltétlen baj, mert a világ a jövőben játszódik, így könnyen elképzelhető, hogy a fiatalok akkor korábban érnek. A történet bővelkedik jó szereplőkben. Thomas mellett Alby, Newt és Minho is közéjük tartozik. Mindegyik más jellem, és nagyon jól kiegészítik egymást. A Tisztáson kialakult új szleng is megnevettetett, nem éreztem úgy, hogy érthetetlen lenne a szöveg, szerintem inkább feldobta. Sok megoldatlan rejtélyből a végére sem fogyunk ki, a VESZETT, az EINSTEIN SZEKCIÓ is mind később értelmet nyer.

Nekem, személy szerint nagyon tetszett, és szerintem másoknak is bejön majd. Külön ajánlanám azoknak a fiúknak, akiknek kevésbé tetszett a Divergent vagy az Éhezők viadala sorozat, mert szerintem ezzel jobban kibékülnek majd. 🙂 Sőt, kevés alkalommal mondom ezt, de szerintem mindenképpen érdemes megnézni a filmet, mert egy nagyon jó adaptációról van szó, néhány apró változtatást kivéve hű a könyvhöz.