Szóval mégis csak született egy olyan bejegyzés, amit a karantén és az önkéntes száműzetésem ihletett. Ez az időszak tökéletes, hogy olyan könyveket olvasson el az ember, amit mindig is halogatott. Hála a januári születésnapomra kapott nagy értékű könyvutalványoknak, sikerült egyszerre 28 könyvet beszereznem, persze akkor még nem is sejtettem, hogy néhány héttel később a könyvek megérkezése után jó ideig a ház fogja leszek. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy minden rosszban van valami jó.
Íme az én könyvlistám.
#1 Jennifer Niven – Veled minden hely ragyogó
Régóta szerettem volna elolvasni ezt a regényt, de mindig hátrébb soroltam. Amikor megláttam a Netflixen, hogy film is készült belőle, újból előkerült, és elhatároztam, hogy most szakítok rá időt. Nagyon mély lélektani regény, amiben sokféle nehéz téma felmerül, ezért ideális egy kis elmélkedésre.
#2 Winston Groom – Forrest Gump
Az egyik kedvenc filmemről van szó, amit rengetegszer láttam már – a minap ismét megnéztük a férjemmel – ezért elhatároztam, hogy a könyvet is a kezembe veszem újra. Aki nem látta a filmet, annak ajánlom, mert Tom Hanks alakítása zseniális és a rendezés is kiváló – Robert Zemeckis olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Vissza a jövőbe trilógia, a Számkivetett, a Gothika és a Kötéltánc.
#3 Stephen King – Sorvadj el!
Karantén idejére elengedhetetlen egy jó kis Stephen King. Elsőként – lehet, hogy lesz több is – a Sorvadj el! című regényére esett a választásom. Időközben sikerült is kiolvasni, és bátran mondhatom, hogy ismét egy olyan remek, ami miatt imádom Stephen King stílusát. Kellően humoros, beteg és jó nagy csattanó van a végén. Ha nem láttátok a filmváltozatot, akkor azt is érdemes megnézni.
#4 Gillian Flynn – Sötét helyek
Gillian Flynn kevésbé ismert második regényéről van szó, hiszen a Holtodiglan tarolt sokkal nagyobbat néhány éve. A Sötét helyek 2008-ban jelent meg, és egy harmincas nőről szól, akinek a családját lemészárolták kiskorában, és később a bátyját ítélték el, aki egyesek szerint tagja volt egy sátánista közösségnek. A könyvből film is készült olyan szereplőkkel, mint Charlize Theron, Nicholas Hoult, Christina Hendricks és Chloë Grace Moretz.
#5 Louise Jensen – Az ajándék
Bevallom, ezt az egy könyvet még azelőtt kezdtem el olvasni, hogy megkezdődött volna az önkéntes karanténunk, de mivel március közepén végeztem vele, felteszem erre a listára. A könyvet korábban az egyik kolléganőm mutatta meg nekem, a borítója egyből lenyűgözött, később a fülszöveg elolvasása is arra késztetett, hogy mindenképpen szerezzem be.
#6 Louise Jensen – A béranya
Az írónő egy másik regénye. Esküszöm, ezek a borítók képesek első pillantásra levenni az embert a lábáról. Hát most szóljatok hozzá! Mindét kötet besorolása pszicho-thriller, mostanában előszeretettel nyúlok ilyen történetekhez, mert úgy érzem, valahol a Holtodiglan sikerén felbuzdulva, egyre több női írótól jelenik meg szuper pszicho-thriller.
#7 Alice Feeney – Időnként hazudok
Megmondom őszintén, az írónőről nem tudok sokat, itthon nem is jelent meg más regénye. Viszont hallottam, hogy a könyvből sorozat is készült, amit Ellen DeGeneres rendez és Sarah Michelle Gellar játszik benne. Kíváncsi vagyok rá, mert a fülszöveg nagyon jót ígér, ráadásul B. A. Paris, a Zárt ajtók mögött szerzője is ajánlotta.
#8 Dennis Lehane – Viharsziget
Ha már borzongás, a Viharsziget sosem maradhat ki. Esküszöm, akárhányszor olvasom újra, mindig ugyanolyan izgalmas, mint az első alkalommal.
#9 Laura Marshall – Ismerősnek jelölt
A hideg kirázott, amikor ezt a könyvet megláttam és elolvastam a fülszövegét. Tudom, hogy sokan illeték negatív kritikával, de direkt nem olvastam el őket a moly.hu-n, szeretném saját magam eldönteni, hogy ezt drámai felütést, hogyan dolgozta ki az írónő. Laura korábban rendezvényeket és konferenciákat szervezett, majd 2015-ben úgy döntött, hogy itt az ideje teljesíteni egyik régi álmát, és beiratkozott a Curtis Brown Creative három hónapos regényírásos tanfolyamára. 2016-ban meg is jelent első regénye, ami hamar a bestseller listák élén landolt. Ezen kívül még egy megjelent regénye van.
#10 Helen Fields – Tökéletes maradványok
Egy számomra eddig ismeretlen író. Helen volt bűnügyi és családjogi ügyvéd. Ez a kötet egy sorozat kezdő kötete, aminek főszereplője Luc Callanah felügyelő, akit a lyoni Interpoltól helyeztek át Edinburgh-ba. A könyv -s értékelésen áll Goodreadsen, szóval biztosan izgalmasnak ígérkezik.
#11 Wendy Walker – Van, aki nem felejt
Wendy Walker szintén egykori családjogi ügyvéd, a Connecticut állambeli Fairfield megyében él. Otthon kezdett írni, miközben három fát nevelte. Regényeit 23 nyelvre fordították, és a bestseller listák tetején szerepelnek mind Amerikában, mind külföldön.
#12 Szabó Magda – Az ajtó
Tudom, hogy alapdarab, és én régebben láttam is színházban, de eddig valahogy mindig a polcon maradt a kötet. Nincs kifogás, végre van időm erre is. 🙂
#13 S. J. Watson – Mielőtt elalszom
Amnézia címen találkozhattatok már a filmváltozattal, amiben Nicole Kidman játssza a főszerepet. Eddig nem is tudtam, hogy könyvben jelent meg eredetileg a sztori, hála a Moly.hu és Snitt profiloknak, most már könnyebben megtalálhatjuk kedvenceink adaptációját.
#15 Göthe Salmander – Legendás állatok és megfigyelésük
Egy kakukktojás a végére, mert még gyerekként megkaptam a könyv régi, kis piros verzióját, de valakinek kölcsönadtam, és sajnos nyoma veszett. 😦 Így a nagy könyvutalványos vásárláskor ezt az újabb kiadást is beszereztem, hogy meglegyen a teljes Harry Potter kollekció.
És ti, mi jót olvastok?
Vélemény, hozzászólás?