Írástechnika – Hogyan érhetjük el, hogy az olvasóink elköteleződjenek?

Rengeteg apró trükkje és módja van annak, hogyan tudjuk a történet elejétől a végéig lekötni az olvasóinkat. Gondoljunk magunk is bele, mit keresünk, amikor olvasunk? Milyenek a jó könyvek? Mikor érezzük úgy, hogy na igen, ez egy fasza sztori volt?

Én személy szerint akkor érzem ezt, hogyha egy sztori végig le tudta kötni a figyelmem, izgultam a szereplőkért, alig akartam letenni a könyvet a kezemből és alig vártam, hogy újból a lapok közé vessem magam. Ha azonosulni tudtam a szereplőkkel, tanulhattam tőlük, velük együtt sírtam, harcoltam, nevettem.

Az olvasó bevonása nem arról szól, hogy úgy narráljuk a sztorit, mintha csak egy híradást adnánk a történtekről. Nem hírolvasók vagyunk, akik még a leggyalázatosabb hírről is fapofával tudósítanak nekünk a tévében. Arról szól, hogy szívünket-lelkünket bele kell adni, minden egyes szavunkkal azt kell sugároznunk, amilyen érzelmeket az olvasóból szeretnénk kiváltani. Ha egy fontos szereplő meghal, azt akarjuk, hogy az olvasó is ugyanazt a bánatot, dühöt érezze, amit a főszereplők (pl. Sirius Black, Dumbledore, Dobby, Prim Everdeen, Augustus Waters, Gandalf, Boromir, Ned Stark halála). Ha valamitől fél, akkor mi is rettegjünk. Ha összebalhézott valakivel, akkor mi is haragszunk a másik szereplőre. Ha lusta, mi is vele együtt zabáljuk a bonbonokat az ágyban.

Hoztam néhány részletet, ismertebb regényekből:

– Énekelj – kéri Ruta, de alig érteni a szavát.
Énekeljek? Mit énekeljek? Ismerek néhány dalt, az igaz. Talán hihetetlennek tűnik, de egykor a mi házunkban is szólt zene. Zene, amiben én magam is közreműködtem. Apának csodálatos hangja volt, vele szerettem együtt dalolni, de mióta meghalt, szinte sosem énekeltem. Kivéve, ha Prim megbetegedett. Olyankor elénekeltem neki azokat a dalokat, amiket kisbabakorában szeretett.
Énekelj! A torkomat könnyek fojtogatják, rekedt vagyok a füsttől és a kimerültségtől. De ha ez Prim… vagyis Ruta utolsó kívánsága, legalább meg kell próbálnom. Egy egyszer altató jut eszembe, amit mifelénk a síró, éhes babáknak énekeltek. Régi dal, nagyon régi. Valamikor réges-régen költötték a hegyekben. A zenetanárunk csak hegyi dalnak hívja. De a szövege egyszer és megnyugtató, azt ígéri, hogy a holnap reményteljesebb lesz, mint az id ezen rettenetes darabkája, amit mának nevezünk. (…)

Ruta lehunyja szemét, a szempillája remeg. A mellkasa még emelkedik és süllyed, de már alig érezni. Nem bírom tovább, könnyek gördülnek le az arcomon. De be kell fejeznem a dalt, ennyivel tartozom Rutának. (…) Minden elnémul, a világ mozdulatlanná dermed. Aztán a fecsegposzáták is énekelni kezdik a dalt. Egy pillanatig csak ülök, és nézem, ahogyan a könnyeim Ruta arcára csöppennek. Ágyúlövés dördül. / Suzanne Collins – Éhezők Viadala /

*

Trent tudta. Mindvégig, amíg adta a gondoskodót, az együtt érzőt, és úgy tett, mintha nem tudna a múltamról, ő volt mindennek az oka. Az ő kocsija, az ő barátja, az ő részeges mulatozása volt az, ami elrabolta tőlem az életemet.
– Nincs semmi baj, Kacey. Biztonságban vagy! – Livie magához ölel, egész súlyával rám nehezedik, hogy ne remegjek.
Percekig maradunk így. Órákig. Egy egész életen át. Nem tudom. Semmi sem változik. Legalábbis addig, amíg Ciklon be nem viharzik a kórterembe, úgy lihegve, mintha most futotta volna le a maratom, tekintetében olyan vadsággal, amilyet még sosem láttam.
– Tudom, Kacey! Tudom, mi történt veled. Most már mindent tudok. – Az
arcán könnyek futnak végig. A másik oldalról bemászik az ágyamba, és
megragadja a kezemet. Mi hárman úgy fekszünk ott, mint a szardíniák.
Összegabalyodott, zokogó szardíniák. / K. A. Tucker – Tíz apró lélegzet /

*

Bűzlök. Érzem, hogy fingok. Hallom a testem undorító ketyegését, amint megemészti saját magát. Süllyedek, egyre mélyebbre süllyedek az ágyban. Tizenöt: kikelni az ágyból és lemenni a földszintre, micsoda vicc.
Kétszázkilenc: feleségül menni Adamhez.
Harminc: elmenni az iskolába fogadóórára, és megtudni, hogy a gyerekünk zseni. Sőt mindhárom gyerekünk az – Chester, Merlin és Daisy.
Ötvenegy, ötvenkettő, ötvenhárom: kinyitni a szememet. Csak kinyitni a szememet, basszus!
Nem vagyok rá képes. Zuhanok.

Ötvennégy: nem zuhanni. Nem akarok zuhanni. Félek.
Ötvenöt: nem zuhanni.
Gondolj valamire. Nem fogok meghalni, hogyha felidézem Adam forró leheletét a lábam között.
De semmibe sem tudok belekapaszkodni. / Jenny Downham – Amíg élek /

Ne csak a negatív érzelmekre gondoljunk, hanem a pozitívakra is, ha egy karakterünk kiegyensúlyozott, elégedett, magabiztos stb. akkor az olvasónkból is ugyanezeket az érzelmeket kell kiváltani.

A próbajátékba bele tudtam volna halni, annyira kimerítő volt. öt
darabot játszottam: egy Sosztakovics-gordonkaversenyt, két Back-szvitet,
Csajkovszkij teljes Pezzo Capriciosóját, ami annyira nehéz, hogy csaknem
lehetetlen, és egy részletet a Misszió filmzenéjéből. Ez utóbbi könnyed, de
kockázatos választás volt: Yo-Yo Ma is játszotta már, és elkerülhetetlen volt,
hogy összehasonlítsanak vele. A lábam remegett és izzadságban úsztam,
mikor kijöttem a meghallgatásról. Ám hamarosan elöntött a boldogság és a
megkönnyebbülés hulláma, és ettől hirtelen remekül éreztem magam. / Gayle Forman – Ha maradnék /

*

Éreztem a mellkasa körvonalát, combja érintését a csípőmön.
Felemeltem a fejem, és az ajkunk összeért. A finom érintéstől az
egész testem megfeszült. Megremegtem, és a fogaim közé vettem
alsó ajkát, gyengéden megharapva. Felmordult, és az ujjait a hátamba
mélyesztette. Ajkával végigtapogatta az enyémet. / Andrea Cremer – Nightshade: Az Őrzők /

Számos eszköze van, hogyan érhetjük el ezt, az írók rengeteg ilyen apró cselt vethetnek be, amit később tudatosan is beépíthetünk az eszközkészletünkbe.

Hoztam néhány trükköt – persze ennél sokkal több van – de kiválogattam, hogy melyikeket használom magam is:

Vonzd be az olvasót már rögtön a sztori legelején. Egy jó kezdőmondat és az első néhány bekezdés nagyon sok szerepet játszik. Ha már rögtön az első 1-2 oldallal nem tudtad elérni, hogy az olvasó kapcsolódjon, kötődjön a történethez, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy egy fejezetnél továbbolvasson. Főleg manapság, amikor az emberek azonnal akarják az izgalmakat, azonnal akarják látni a csavarokat, nem érnek rá üresjáratokra. Törekedj arra, hogy már az első oldal tartogasson valami olyasmit, ami miatt az olvasó nem tudja abbahagyni az olvasást.
Használj horgokat! Ne csak a fejezetek végén, hanem a fejezetek közben is alkalmazhatod ezeket.
Figyelj a helyes információadagolásra! Ne durrogtasd el minden petárdádat rögtön a sztori legelején. Figyelj a megfelelő egyensúlyra, az olvasónak szépen lassan adagoljuk a megfelelő információkat. Nem szabad egy halom fölösleges információval traktálni, ami megakasztja a figyelmét.
Kezdd mindig a megfelelő időpontban a mesélést. Ne indítsuk úgy a sztorit, hogy még 10 oldalt írunk a háttérsztoriról. Vannak olyan zsánerek – pl. fantasy, sci-fi, történelmi regények – ahol ezek megengedettek, de egy young adult vagy romantikus regénynél már kevésbé lesznek elnézőek az olvasók, hogyha először a főhős lakását, életkörülményét, családját, munkahelyét mutatod be, és nem történik semmi érdekes az első néhány jelenetben.
Találjuk meg a megfelelő egyensúlyt a leíró részek és a párbeszédek között. Ne nyúljon túl hosszúra egyik rész sem. Főként a hosszúra nyúló leíró részeket hamar megunják az olvasók.
Inkább feszes, de jól felépített cselekmény, mint egy hézagos, logikátlan sztori. Fordítsunk elég gondot arra, hogy felépítsük a cselekményt, akár vázlatosan jegyzeteljük le, hogy mi fog történni az adott fejezetben. Ez abban segít, hogyha túl sok lenne a lapos jelenet, és a karakter csak egy helyben toporog, akkor már rögtön az elején látjuk, hol igényel átírást.
A fő cselekményszálat sose akassza meg túlságosan egy jelentéktelen mellékszál. Egy 4-500 ezer karakteres regényben előkerülnek mellékszereplők, akik keresztezik a főszereplő útját, ilyenkor a fő cselekményt megakaszthatja egy mellékszál, ám nem szabad abba a hibába esnünk, hogy túlságosan sok figyelmet fordítunk ezen mellékszál kibontására. Jó esetben már a történet elején megvan a fő konfliktus, ha további bonyodalmak elé állítjuk a főszereplőt, akkor esetleg ezek elvehetik a hangsúlyt a történet valódi konfliktusától. Ezesetben félremehet a sztori. Ilyenkor szükséges felülvizsgálni, hogy valóban azt szeretnénk megírni, amit korábban terveztünk, vagy a főszereplő és a sztori saját életre kelt, közben kiderült, hogy teljesen más érdekel minket is. Semmi gond, csak ez az egész kézirat újratervezését igényeli.
Hassunk az olvasók érzelmeire. A fentebb leírt részletekben jól látszik, hogy mennyi érzelmet tudunk kiváltani az olvasókból. Akár béták bevonásával teszteljük le, egy-egy jelenet miként hat az olvasókra. Ne tartsunk attól, hogy kiírjunk karaktereket, megbotránkoztassunk vagy jól arcon vágjuk az olvasókat.