A 2014-es évértékelésemben már írtam arról, hogy az Obszidián volt számomra a legjobb fantasy, most lehetőségem adódott, hogy a második részt is elolvassam.
Jennifer L. Armentrout – Ónix
Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
Oldalak száma: 470
Kiadás éve: 2013
Sorozat: Luxen 2.
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…
Először is le kell szögeznem, hogy imádom a Luxen sorozat első részét, többször is elolvastam. Mindig ámulattal töltött el, hogyan pattanhatott ki egy ennyire egyedi történet az írónő fejéből. Nem kellett sokat várni a folytatásra, de hozzám csak most januárban jutott el, így volt alkalmam többször átélni a csodás élményt, amit az első könyv okozott.
Nagy elvárásokkal csaptam fel a második kötetet, de egyben féltem is, hogy folytatás lévén gyengébbre sikerül majd. Valahogy mindig ez van, ha valaki folytatást vesz a kezébe, szeretné, ha a második-harmadik könyv is legalább annyira elvarázsolná, mint az előző. Sajnos az Ónix esetében ez nem történt meg.
Akármennyire is szerettem Daemon és Katy párosát, a végén ott tartottam, hogy a folyamatos huzavona, a veszekedések és csipkelődések egyre inkább zavarnak. Mert ezt az első részben nagyon is aranyosnak találtam, viszont, hogy a következő rész első 300 oldala is erről szóljon, kicsit elszomorított.
A sztori ott folytatódott, ahol abbamaradt, Katy és Daemon folyamatosan összekaptak valamin, Katy egyre inkább elbizonytalanodik a “kapcsolatukat” illetően. Elképzelhető, hogy csak az én agyam jár így, de Daemon többször is bebizonyította, hogy mennyire odavan Katy-ért, hogy mennyi mindent megtenne érte hiszen megmentette, az istenért!, akkor miért is akarja távol tartani magától Daemont? Katy-t néha felpofoztam volna, amiért olyan csúnyán viselkedett Daemonnal. Aztán, hogy fokozzuk a feszültséget, a színen megjelenik egy másik ifjú, aki történetesen Katy biológiai laborpartnere lesz jajistenemsegítsmeg, és Blake egyre inkább közelebb kerül Katy-hez. Miért is? Mert ő “normális”? Szeret szörfözni és blogot is vezet? Hasonló dolgok érdeklik, mint Katy-t? Katy úgy dönt, hogy ad egy esélyt Blake-nek, és ezért hanyagolja Daemont. Amikor meg Blake-ről kiderül, hogy nem az, akinek hitte, akkor meg szalad vissza Daemonhoz.
Nos, ennyit a szerelmi haromszögről. Ezt eltekintve maga a sztori tartogatott csattanókat és meglepő dolgokat, az utolsó 100 oldal be is bizonyította, hogy mégis csak érdemes folytatni. Jesszus… ott tartok, hogy a végére tényleg érdekelt, hogy mi lesz a főszereplőkkel.
Azt sajnáltam, hogy Dee kevesebb szerepet kapott benne, mert az előző részben nagyon megkedveltem, de a történetben talán tényleg mellékes szerep jutott neki, sokkal inkább azon volt a hangsúly, hogy mi játszódik le Katy-ben. Mert igen, azon túl, hogy folyamatosan felidegesíti magát Daemonon, Katy-ben furcsa változások mennek végbe…
Az biztos, a vége elérte, hogy folytassam a történetet, feltehetőleg az Opál jobbra, átgondoltabbra sikerült, mint a második rész.
Kedvenc idézetek:
– Hát, általában a képeskönyveket szeretem, amikben rövid mondatok vannak, de néha megpróbálkozom valami mással is.
Nem tudtam megállni, hogy el ne nevessem magam.
– Hadd találgassak: a kedvenc képeskönyved a kifestő?
– Sosem maradok a vonalon belül – kacsintott.– Várhatott volna a postád. – A konyhába is utánam jött. – Mi az?
Csak könyvek?
Elővettem a hűtőből a narancslevet, és felsóhajtottam. Aki nem szerelmese a könyveknek, az nem értheti.
– Aha, csak könyvek.
Összességében a történet:
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Vélemény, hozzászólás?