Sok kedvenc blogomnál született hasonló bejegyzés, ezért gondoltam, én is írok egy rövidke évértékelést. 🙂
Először is szeretném megköszöni a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy ebben az évben is rengeteg olyan könyvvel láttak el minket, amiket imádok, és amik mindig feldobják a napjaimat. Külön köszönöm az Aranymosás pályázat, illetve a Könyvmolyképző Íróiskola megszervezését, ahol két kurzuson is részt vehettem. Sok új arcot, hasonló cipőben járót ismertem meg, és néhány klassz bétára, sorstársra is szert tehettem, akik különösen az Aranymosás pályázat alatt segítettek rengeteget.
Idén kevesebb időm jutott olvasásra, de 50-nél is több magyar és angol könyvet sikerült “kivégezni”, ha lehet ezt a szót használni. Köztük kiemelném a kedvenceimet:
1, A legjobb romantikus könyv
Gayle Forman könyve igazán egyedire sikerült, nagyon megszerettem benne Allyson “Lulu” és Willem karakterét. Tetszett a több kontinenst és országot bejáró történetük és a rengeteg megpróbáltatást túlélt szerelmük.
2, A legjobb New Adult könyv
Colleen Hoover megszerettette velem a slam poetry-t, a könyv elolvasása óta több videót is néztem előadásokról. Layken és Will igazi harcosok, mindketten megérdemlik, hogy boldogok legyenek egymás mellett. Ráadásul könnyeket is hullattam a végén.
3, A legjobb dísztópia
Veronica Roth az egyik új kedvencem, akinek a világa teljesen magába szippantott. Biztos vagyok benne, hogy hallunk még az írónőről, remélem, hogy képes felülmúlni a Divergent trilógiát.
4, A legjobb fantasy
Obszidián. Daemon és Katy őrjítő, se veled se nélküled kapcsolata engem is megőrjített először, de egyszerűen nem lehet nem szeretni őket. Daemon kínzóan szexi, mindemellett pofozni való, de hát gyengém a rosszfiú alkat… 🙂
5, A légszívszorítóbb történet
Azt hiszem, John Green történetéről fölösleges bármit is mondanom. Aki olvasta, az úgy is tudja, miért ez a légszívszorítóbb történet.
6. A legjobb ifjúsági könyv
Sok-sok újraolvasásra is a HP az egyik kedvenc gyermek/ifjúsági sorozatom. Ebből a listából sem hagyhattam ki. A hét kötet közül a 2. és a 3. az igazi szerelem.
7. A legjobb realista
Sarah Dessen az egyik legnagyobb példaképem. Fiatalokról szóló, realista történetei mindig rámutatnak valamilyen apró, látszólag lényegtelen, de annál fontosabb dologra, amit érdemes átértékelned az életben. A Figyelj rám! megtanította nekem, hogy ne ítéljek elsőre. És egyébként is, a különc pasik sokkal jobbak. 😛
8. A legszebb borító
Mostanában a vörös hajú szereplők a gyengéim. Igaz, hogy az Összekuszálva tényleg egy kicsit összekuszált, és vegyes érzéseim voltak az elolvasása után, de meg kell hagyni, hogy a borító gyönyörű!
9. A legnagyobb csalódás
Nagyon akartam szeretni Lauren Oliver sorozatát, mert egy másik könyve, a Mielőtt elmegyek viszont iszonyatosan tetszett. Ezúttal a dísztópia első része nem győzött meg arról, hogy érdemes elolvasnom a sorozat többi részét is. Talán majd megnézem a felvett pilot részt Emma Roberts főszereplésével, hátha akkor kedvet kapok a folytatáshoz.
10. A legrosszabb választás
Nem is igazán tudom hova tenni a választást. Talán csak azért vettem a kezembe, mert nem tudtam leküzdeni a kíváncsiságomat, hogy mi ez a nagy fölösleges felhajtás a könyv körül. Tudom, hogy a Szürke 50 árnyalata után nem szabadott volna bedőlnöm senkinek, semminek, illetve semmilyen reklám- és PR szövegnek. Fogalmam sincs, hogy minek tekintsem a könyvet, durva önéletrajzi túlzásnak vagy egy újbóli hírnévre vágyó nő polgárpukkasztásának, de a lényeg: a könyv borzalmas, tökéletesen fölösleges elolvasni.
11. A legjobb nyári történet
A nyár alkalmával került a kezembe Jenny Han könyve, ami igazán remek kis történet a tengerpartra, vagy ha csak szeretnél néhány örömteli percet. A főhősnőben, Bellyben felismertem korábbi tinédzser önmagamat. 🙂
12. A két legjobb filmadaptáció
Az elmúlt időszakban több olyan filmet is láttam, amit könyv alapján készítettek, azt hiszem, direkt is kerestem az ilyen történeteket. Két kedvencem közül azonban nem tudtam választani. Véleményem szerint a legjobban sikerült adaptáció: A beavatott, és a Csillagainkban a hiba.
13. A legjobb sci-fi
Nem vagyok egy sci-fi rajongó, sosem szerettem. Lány vagyok, és mindig is távol álltak tőlem az űrben játszódó, lézerkardos történetek. Ne vessetek meg érte, régebben azt gondoltam, hogy a sci-fi ennyit jelent: űr- vagy időutazás, lézerkard, űrcirkálók és Star Trek. Viszont On Sai regénye megmutatta nekem, hogy ennél sokkal több. A történetben volt keserű humor, arrogancia, kaland és csavaros történetvezetés. Hihetetlen, hogy ráadásul ezt egy női szerzőtárs alkotta. 🙂
14. A legjobban várt folytatás
Ezennel karácsonyra megérkezett a Pippa Kenn folytatása, amit már nagyon vártam! Szinte tövig rágtam a körmömet, amikor az első könyv végére értem, és sokként ért, hogy a folytatásra még egy kicsit várni kell. De majd most! 🙂 Azonnal el is kezdtem olvasni.
15. A legjobb borongós hangulatú
Kelly Creagh elsőkönyves szerző, aki remekül dobta össze a könyvet. Rengeteg csavar volt benne, és rendesen megdolgoztatja az agyat. Nem utolsó sorban pedig tetszenek az olyan rejtélyes történetek, amiknek van valóságalapja, és ami ennyire bizarr.
16. A legjobb sorozatkezdés
Bár eddig még csak a sorozat első részét olvastam, de egészen biztos, hogy folytatni fogom a Benedict fivérekről szóló köteteket. Ebben a könyvben minden megvolt: humor, szexi és titokzatos pasi, természetfeletti képesség, szerelmi szál (nem csöpögős!), és sok fordulat.
17. A legjobb külföldi (angol)
Sajnálom, hogy Sarah Dessen néhány könyvét még nem fordították le magyarra, ezért is kezdtem bele az angol változatokba. Ezek közül a What happened to goodbye tetszett leginkább. Azért szeretem Sarah Dessen regényeit, mert néhány régi szereplő mindig előkerül korábbi regényekből, hogy más oldaláról is megmutatkozzanak. Ezúttal a Tökéletes c. könyvből megismert Jason kerül elő teljesen máshogy, mint ahogyan megismertük korábban.
18. A legjobb magyar
Az idén újraolvasás volt, de még mindig az Enigma a best of, bár a Pippa Kenn csak egy icipicivel marad le mögötte.
Ha akarnék, még rengeteg díjat osztanék ki, szívem szerint, minden egyes könyv érdemelne egy saját kategóriát. Ebben az évben sokkal több magyar szerző könyvét olvashattam, és az értékelések azt mutatják, hogy egyre több közöttük a 4-5 csillagos. Igazán büszke vagyok rá, hogy kicsiny nemzetünk is ennyi sok tehetséget tud felmutatni.
Már most rengeteg könyvet néztem ki magamnak, remélem, hogy mindegyikre bőven jut majd időm. Az én újévi fogadalmam természetesen az, hogy több könyvet fogok elolvasni, mint 2014-ben, és lehetőleg rengeteg magyar szerző kötetét. 🙂
Boldog, könyvekben gazdag újévet kívánok mindenkinek! 🙂