Könyvkritika – Entangled – Összekuszálva

A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda.
Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat is, amiket inkább el akart felejteni. Kiderül, hogy reménytelenül szerelmes a lélegzetelállító Natbe. Ahogyan az is, hogy a legjobb barátnőjét Salnek hívják, és kettejük kapcsolata egyáltalán nem hétköznapi. Egy dolog azonban hiányzik.
Grace-nek szembe kell néznie a legfontosabb kérdéssel. Miért van itt?

Egy történet veszélyes titkokról, mély barátságról és ellenállhatatlan vonzalomról.

Nem véletlenül kapta a könyv az Összekuszálva címet. Hát tényleg jól össze lett kuszálva. 🙂 Elég nyomasztó volt az első néhány oldalt olvasni, mert az írónő nagyon jól érzékeltette Grace hangulatát, éppen ezért az írás sem lehetett megszokott. Grace megpróbál visszaemlékezni a történtekre, és papírra veti, mintha csak naplót vezetne. Az írása meg-megtöredezik, elkalandozik, van amelyik nap csak pár mondatot ír. Megismerjük a barátait, és ki is valójában Grace. Egy lány, aki hajlamos bántani magát, és aki csöppet sem tapintatlan másokkal. Az elején Grace karaktere nem volt annyira szimpatikus. Aztán ahogy szépen összerakta a történetet, egyre inkább megkedveltem, vagy inkább úgy mondom, együtt éreztem vele.

Az apja öngyilkos lett, az anyja sem igazán foglalkozik vele. Grace egyfajta menekülésként kezdte el vagdosni magát, a pszihomókusok ilyenre mondják azt, hogy így próbálta meg felhívni magára a figyelmet. Mindemellett  van egy új barátnője, akivel összeveszik, úgy érzi mindenki hátat fordít neki. Aztán fordult a kocka. Megismerkedett Nattel, az álompasival, aki máris jobb emberré varázsolta őt. Úgy érezte, végre boldog. Mégis történt egy olyan dolog, ami az egész addigi rózsaszín szirupos világot földhöz csapta.

A regény végére kiderül, hogy Ethan nem is tartja fogva, ahogy azt korábban gondoltuk. Nem emberrabló. Meglenne rá a lehetősége, de Grace nem akar elmenni a fehér szobából. Ethan meg csak biztatja, hogy írjon. Szépen minden képkocka a helyére csúszik. Teljesen más állt a háttérben, mint előtte gondoltunk. Nem lövöm le a poént, mert mindenkinek mást mond. Függővég van rendesen. 🙂 Attól vált izgalmassá, hogy mindenki azt gondol bele, amit akar. Nem mondom, hogy a végére megbékéltem, mert enyhén felpaprikázta a kedvem. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért. Csalódott nem voltam. Csak úgy éreztem, hogy a vége nincs kellőképpen a számba adva. Aztán sokat gondolkodtam, és úgy döntöttem, ennek ilyennek kell lennie. Ütős.

Igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy az elején a sok vontatott rész hosszúra nyúlt, ezért ha valaki nincs ilyen hangulatban, akkor unalmassá válhat. Én átsiklottam ezeken a részeken, mert vonatozás közben mi mást is csinálhatna az ember, mint olvasna? 🙂 A vége igazán pörgősre sikerült, annyira szerettem volna tudni, hogy happy end lesz a vége, vagy sem, hogy nem tudtam olyan gyorsan olvasni, mint akartam. Egy pontot csak azért vonok le, mert vártam a lezárást.

Az írónőnek már több könyve is megjelent külföldön, remélem, hogy magyarra is hamarosan lefordítják. Sajnos ennek a könyvnek nincs folytatása, de jó volna még olvasni Cattől.

Kedvenc idézetek:

Ennyire akartam, hogy legyen valaki, aki törődik velem. Aki belesúgja a fülembe, hogy minden rendben lesz. Aki átölel, megsimogat, és jobb kedvre derít.

Elveszíteni a kapcsolatot a valósággal = nem jó.

Összességében a történet:

Olvass bele bátran! Én csak ajánlani tudom!