Könyvkritika – Hadd mondjam el… – Írásról, inspirációról, könyvekről

A következő történettel film formájában találkoztam először. Hallottam, hogy a főszerepet Kristen Stewart játssza, és mivel akkoriban eléggé az “Alkonyatos” korszakomat éltem, ezért nem hagyhattam ki. 🙂 Csak utána a könyvesboltban keresgélés közben akadtam rá. A borító alapján szúrtam ki (amin egyébként Kristen szerepel), eléggé figyelemfelkeltő és nagyon kifejező. Szerintem nagyon jól sikerült.

Laurie Halse Anderson – Hadd mondjam el…

Kiadó: Animus Kiadó Kft.
Oldalak száma: 200
Kiadás éve: 2006

Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik,
pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni.Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annaka borzalmas nyári bulinak
az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.

A felütés egészen átlagosnak tűnik. Ez az első reggelem a gimnáziumban. Van nálam hét új jegyzetfüzet, rajtam egy szoknya, amit utálok, bennem erős gyomorfájás.

A nemrégiben lefordított írástechnikai cikk óva int az olyan kezdésről, amiben a főhős azzal kezdi a történetet, hogy bemutatja az iskoláját és annak hierarchiáját. Nem tudom miért, de nekem tetszenek az ilyen kezdésű könyvek. Lehet azért, mert szeretem magam beleélni a történetbe, lehet azért, mert tudom mit jelent újnak lenni egy suliban, vagy mit jelent a kiközösítés. Iskolás éveim alatt én is elfogyasztottam négy iskolát is, és azt hiszem, van annak valamilyen varázsa, ha az ember arról olvashat, hogyan mutatja be a főhős a környezetét. Ráadásul, ha olyan humorosan teszi, mit Anderson, akkor nem lehet baj.

A fölsőbbévesek rohangálhatnak, amíg a csengő meg nem szólal, de a kilencedikeseket az aulába terelik. Klánok szerint rendeződünk: Bakák, Mezei Furkók, Őrült Tudósok, Vezérszurkolók, Az Emberiség Szemete, Eurohulladék, A Jövő Amerikai Fasisztái, Hajasbabák, A Márták, Szenvedő Művészek, Ripacsok, Gótok, Hentesek.

Azt hiszem, azért nagy dicséretet érdemel a fordítás is. 🙂 Kedvencem az “Eurohulladék” és a “Mezei Furkók”. Zseniális. 😀

Melinda Sordino meséli el történetét. Először nagyon úgy tűnhet, hogy egy tipikus lázadó tinédzserről van szó, akinek soha semmi sem jó. Fura fanyarral tekint a világra, cinizmusa lebilincselő. Az írónő zseniálisan adagolja a morzsákat. Nem tudjuk, hogy pontosan mi is történt, amiért Melinda nem beszél barátnőivel és miért kerüli őt mindenki. Aztán szépen lassan – ezzel együtt folyamatosan nő a feszültség a könyvben – megismerjük egy nyári buli eseményeit, ahol Melindát megerőszakolták.

A lány ahelyett, hogy szüleitől vagy tanáraitól segítséget kérne, teljesen begubózik, szinte remete életet él, és senkinek sem mer beszélni a történtekről. Ahelyett, hogy Melinda kibeszélte volna magából, teljesen elfojtja, sőt, szinte soha meg sem szólal. Még az iskolában is talál egy rejtett zugot, egy lezárt raktárt, és ha teheti, inkább odalóg a tanárok és a diákok elől.

Melinda története hiába ironikus és néhol erős a fekete humortól, mellette nagyon szomorú. Elkeserítő, hogy mennyire nem érdekli az embereket, hogy mi van másokkal. Igaz a mondás, hogy csak azt vesszük észre, ami igazán érdekel minket. Azt, hogy esetleg a másik bajban van, vagy szüksége lenne segítségre, csak nagyon ritkán. A könyv nagyon is elgondolkodtató, szerintem érdemes elolvasni, mert az ember átértékeli helyzetét, és arra biztat, hogy igenis, legyünk egy kicsit körültekintőbbek.

A film szerintem kötelező! Kristen még elég fiatalka volt, de szerintem az egyik eddigi legjobb alakítása. Igenis, tud érzelmeket kifejezni, ha akar! 🙂

Kedvenc idézetek:

Tudtam, hogy engem nem hívnak meg. Ezzel a népszerűséggel örülhetek, ha a saját temetésemre kapok meghívást.

Jobb semmit sem mondani. Kuss, szorítsd össze a szád! Mindaz a szarság, amit a tévében hallani a kommunikációról meg az érzelmek kifejezéséről, hazugság. Senki nem kíváncsi igazán arra, amit mondani akarsz.

Ha az ember nem fejezi ki magát, fokozatosan meghal. Megdöbbennél, hogy mennyi felnőtt halott már belül – úgy töltik a napjaikat, hogy fogalmuk sincs, kik ők, csak várják a szívrohamot vagy rákot, hogy befejezze a munkát. Ez a legszomorúbb dolog.