Gondoltam, írok egy kis összefoglalót, hogy mi minden történt velem mostanában. Eléggé kevés posztot van időm írni, így akik olvassák a blogomat, nem árt, ha tudják, hogy miért is vagyok kevésbé aktív. 🙂
1, Aranymosás előszűrés
December óta várok arra a pillanatra, hogy a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás szakaszában végre kiderüljön, hogy mi a helyzet beadott kéziratommal. Rengetegen voltak még így velem egyetemben. Aki szintén jelentkezett, tudja, hogy milyen stresszes időszak folyamatosan olvasni a blogot, és arra várni, hogy egyszer talán az én írásom is kikerül. Nemrégiben mindenki megkapta az értesítést. Bár sajnos az én írásom nem került fel az oldalra, de őszintén örülök, hogy sok ismerősöm, néhány íróiskolás csoporttárs viszont igen. Folyamatosan olvasom a kikerült írásokat és meg kell állapítanom, hogy ebben az évben is erős a mezőny, bár van egy-két gyengébb kézirat, de azok is némi csiszolással remek történet válhat belőlük. Bár számomra a mostani pályázat lezárult, de bízom benne, hogy a következőre elkészül az a kézirat, amin éppen dolgozom. A többieknek pedig sok jó tapasztalatot és kitartást kívánok!
2, Íróiskola
A múlthét folyamán elkezdődött a KK Íróiskola Leírás kurzusa is. Nagyon örülök, hogy bekerültem a csoportba, ahol szintén ismerős arcokkal dolgozhatom együtt. Ez a második kurzus, amin részt veszek a kiadónál, bízom benne, hogy csak a javamra válik a sok gyakorlás és kíméletlen kritika. 🙂
3, Faye Bright és a Corvusok
Az hogy nem kerültem fel az Aranymosásra, egyáltalán nem érintett rosszul. Tudom, hogy van még hova fejlődnöm, ezért a negatív hír egyáltalán nem vette el a kedvem az írástól. Sőt! 🙂 Mondhatnám, hogy azóta szárnyalok. Megállás nélkül olvasom és fordítom az írástechnikai tippeket, cikkeket, egymás után falom az ezzel kapcsolatos könyveket. Persze, mindemellett rengeteget gyakorlom. Faye Bright azóta sem hagy nyugodni. Ha van pár szabad percem mindig kikönyörgi magának. 🙂 Követem King bácsi tanácsait: írj sokat, olvass sokat!
4, Új élet, új ház
Nemrégiben a vőlegényemmel megvettünk az első közös otthonunkat. 🙂 Nagy változás ez számunka több tekintetben is. Eddig a párommal és a szüleivel éltünk, most pedig teljesen ketten uralunk egy két szintes házat. 😀 Még van mit szépíteni rajta, ezért szinte minden hétvégém foglalt, mindig kitalálunk valamit, hogy éppen mivel csinosítjuk. Azóta törzsvásárlók és törzsvendégek lettünk az IKEA-ban. 🙂 Már meg sem említem, hogy mennyi időt vesz igénybe egy egyszerű komód összeállítása. 🙂
Már ez a négy pont jelentős időt vesz el az életemből, ezért kényszerülők arra, hogy kicsit kevesebbet foglalkozzam a bloggal. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezentúl alig hallhattok rólam. 🙂 Továbbra is hozom nektek a szaftos írástechnikai cikkeket, hasznos olvasnivalókat és a könyvkritikáimat.
Addig is mindenkinek jó olvasást, és termékeny, írással teli időszakot! 🙂
Vélemény, hozzászólás?