Könyvkritika – Végzet Ereklyéi – Csontváros – Írásról, inspirációról, könyvekről

Történt egyszer, hogy az apósomtól egy könyvet kaptam karácsonyra. Általában nagyon örülök ezeknek, viszont egy kicsit bosszús voltam, mert az Üvegvárost kaptam meg. 🙂 Nem szoktam sorozatokat úgy elkezdeni, hogy nem az első résszel kezdek. Aztán a téli szünet alatt (akkor még fősulis voltam és február elejéig otthon tengődtem) nem tudtam mivel elfoglalni magam. Se kedvem nem volt kimozdulni és az összes akkori könyvemet elolvastam. Így kezembe fogtam az Üvegvárost és olvasni kezdtem. Akkor (2009-ben) még nem volt akkora felhajtás az egész sorozat körül, mint mostanában, de tudtam, hogy mit kell tudni a háttérről, Cassandra Clare-ről (üdv, kedves névrokon! 🙂 ) és a HP fanficjeiről.

Akkor megmondom őszintén nem voltam oda a sorozatért, persze sok olyan dolog volt, amit a második könyv olvasása révén nem érthettem meg. Aztán évekkel később, 2013-ban jutottam újból a könyvhöz. Addigra még a csapból is ez folyt, ráadásul már az első filmet is reklámozták. Elérkezett az idő, hogy nekiüljek ezúttal a Csontvárosnak.

Cassandra Clare – A Végzet Ereklyéi – Csontváros

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Oldalak száma: 468
Kiadás éve: 2009

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…

Akarva akaratlanul is véleményekbe botlik az ember az interneten, még ha nagyon megpróbálja elkerülni is őket. Így természetesen nekem is a fülembe jutott, hogy Cassandra Clare anno HP fanficek írásával kezdte, amik nagyon kedveltek voltak a fantasy rajongók körében. Ez természetesen nem baj, sokkal inkább az a zavaró, hogy mennyi minden származik más könyvekből, történetekből. Ettől függetlenül úgy álltam hozzá, mintha egy ismeretlen könyvet fognék a kezemben.

A könyv pozitívuma közé tartozik, hogy nagyon egyszerű a fogalmazása, nagyon könnyen olvastatja magát. Nagyon gyorsan eljuthatunk a könyv végére. Izgalomból nincs hiány, egymás után csak úgy pörögnek az események. Az is pontot érdemel, hogy a karakterek valószerűek, Clare nagyon eltalálta a tinédzserek hangját. Tetszett, hogy urban fantasy, tehát Manhattan utcáin játszódik egy olyan világban, ami rejtve van a mondik (az az a halandók) szeme elől.

Néhány szó a karakterekről:

Clary: A könyv főhősnője, akiről kiderül, hogy szintén Árnyvadász, amikor egy éjszakai bárban olyat lát, amit mások nem, mégpedig, ahogyan három Árnyvadász kivégez egy démont. Nem csak Clary, de az Árnyvadászok is meglepődnek azon, hogy a lány látja őket. A cselekmény akkor fordul nagyot, mikor Clary anyját elrabolják és mialatt Clary mindvégig tiltakozik a természetfeletti, megmagyarázhatatlan dolgok ellen, kiderül, hogy sokkal több köze van ezekhez, mint gondolná. Clary karaktere kicsit kettős volt számomra. Néha megpróbálja előadni az esetlen, törékeny lányt, néha pedig képes elhitetni mindenkivel, hogy milyen tökös. Egy kicsit hebrencs, sokszor előbb cselekszik, minthogy gondolkodna.

Jace: egy tipikus szőke, szépfiú alkat, akit bunkó modorral és éles nyelvel láttak el. Egy kicsit beképzelt és sokra tartja magát. Ki gondolta volna, hogy Clary éppen belé habarodik? Úgy van beállítva, mint az ügyeletes szépfiú, annak ellenére csöppet sem kedvelteti meg magát az olvasóval. Nem is értem, hogy mit esznek rajta…

Simon: Clary legjobb fiúbarátja, tipikus másodhegedűs, aki vágyik arra, hogy Clary észrevegye, azonban ő csak Jace-re figyel. Simon megszokta, hogy Clary csak úgy tekint rá, mint egy barátra, annak ellenére, milyen csúnyán bánik vele a lány, kitart mellette. Hát én nem tettem volna. Számomra Simon sokkal szerethetőbb volt, tetszettek a poénjai és végre egy olyan karakter, akiről szívesen olvastam.

Alec: Ő is egy olyan mellékszereplő, akit jobban megkedveltem, bár nem sok szerephez jutott, de tudom, hogy a későbbiekben fog bőven kapni.

Izzy: Alec lánytestvére, tipikus tökös, belevaló csaj, akit a legtöbben úgy könyvelnek el, hogy a “megközelíthetetlen szépség”.

Bár először kétkedve ültem neki, de a végére meg kellett lepődnöm, hogy a vártnál jobban lekötött a könyv. Biztos vagyok benne, hogy a sok fordulat segített hozzá és a részletes ~~lopott~~ világ , amit Clare elénk tárt.

Negatívumok:

– mindenképpen meg kell említeni, hogy a világ nem számít egyedinek. Megismerkedünk az Árnyvadászokkal – akik félig angyal, félig ember lények – , de vannak itt vámpírok, vérfarkasok, warlockok, tündérek és miegymás.

– Nagyon sok a HP ráhatás, ez a könyv olvasása közben nagyon érződik. Elég csak megnézni a címek közötti hasonlóságot (Halál Ereklyéi – Végzet Ereklyéi), és még számtalan mást is (mugli-mondi, Voldemort-Valentine stb.)

– Egyesek azt is írták, hogy Twilight utánzat. Nos, nem tévednek, bár ez nem annyira zavart. A Csontváros is egy tinilányról szól, aki felfedez egy ismeretlen világot (ráadásul szülei nélkül kell ezt megtennie), amiben vámpírok és vérfarkasok is vannak (bár nem ők a főszereplők) és nem utolsó sorban egy szerelmi háromszögbe csöppen. Még sem tudok ezért annyira haragudni, mint mások. A Csontváros más, mint a Twilight, egy kicsit fiatalabb közönségek szól, ebben jobban hasonlóít a HP-hoz.

Pozitívumok:

– tetszett, hogy az Árnyvadászok tökösek és tetszett a sok harc. Ebben egyedinek számít, végre egy kis véres hentelés. 🙂 És a bőrszerkó! És a fegyverek! hmm… 🙂

– Rúnák. Nagyon jól ki lettek találva, tetszik, hogy a testükre írják őket! Plusz pont!

– Könnyed, olvasmányos stílus, hiteles karakterek.

– Szép, hangulatos borító.

– Szarkasztikus humor. Bár a Twilightban is volt bőven, de itt valahogy jobban élveztem.

Kedven idézetem:

– Jézusom! – kiáltotta Luke
– A, igazából csak én vagyok – mondta Simon – Bár már többen mondták, hogy elképesztő mennyire hasonlítunk.

-Tündérkaját ne rendelj – mondta Jace,és az étlap fölött Claryre nézett. – Az emberek általában kicsit meghülyülnek tőle. Az egyik percben még tündérszilvát majszolsz,a következőben meg meztelenül rohangálsz a Madison Avenue-n aganccsal a fejeden. Nem mintha – tette hozzá gyorsan- velem valaha megtörtént volna ilyesmi.