Vannak napok, amikor nem megy az írás. Ott ülök a kávém felett, nyitva a dokumentum, és csak nézem a kurzort, ahogy villog. Ekkor jönnek a filmek. A film – ha igazán jó – úgy rángatja elő belőlünk az érzelmeket, mint egy rutinos pszichológus. És az író, aki figyel, tanulhat.
Nem is keveset. Az évek során rájöttem, hogy nemcsak inspirációt, hanem konkrét technikákat is elleshetünk a forgatókönyvíróktól, rendezőktől és vágóktól. Íme 5 írói trükk, amit filmekből sajátítottam el, és amelyek az én regényeimet is megváltoztatták. Mindezeket olyan filmekből lestem el, amiket magam is kedvelek és rendszeresen visszanézem őket.
1. A késleltetett válasz ereje – Fargo
Az egyik kedvenc példám a Fargo (1996, rendezte: Joel és Ethan Coen) nyitójelenete. A filmben Jerry Lundegaard egy motelszobában ül két bérgyilkossal. Látszólag semmi extra nem történik: csupán beszélgetnek. Mégis végig feszengünk. Miért?
Mert a karakterek nem válaszolnak azonnal. Elcsúszik a ritmus. A kérdésekre késve jönnek válaszok, az emberek elbeszélnek egymás mellett. Ez a furcsa késleltetés egy olyan hétköznapi szituációba is feszültséget hoz, amit máshol unalomig ismernénk. A Coen fivérek filmjei gyakran szabadon értelmezhetők, és nem mindig adnak egyértelmű választ a cselekményben felmerülő minden kérdésre. Ez a kétértelműség lehetővé teszi a közönség számára, hogy bekapcsolódjon a filmbe, és levonja a saját következtetéseit.
Írói tanulság: amikor párbeszédet írsz, ne mindig azonnal add meg a választ, amit az olvasók elvárnának. Hagyd, hogy a szereplő gondolkodjon, tereljen, vagy egyszerűen csak hallgasson. A szünetek beszédesebbek lehetnek, mint a szavak.
Ajánlott cikk a témában, ahol további hasznos tippeket kaphatsz: https://nofilmschool.com/coen-directing-tips
2. Az információadagolás művészete – Eredet
Christopher Nolan Eredet (Inception) című filmje nem az a típus, amit háttérzajként lehet nézni, mert ha nem figyelsz, nem is fogod megérteni az egészet. Nem egy könnyű film, Nolan nem is annak szánta. Az információt fokozatosan adagolja: először csak elejt egy szót (álom-megosztás), aztán mutat egy furcsa jelenetet (paradoxon-lépcső), majd csak a végére áll össze, hogy mi történik valójában.
Ez a fajta fokozatos leleplezés íróként is aranyat ér. Ne akard azonnal megmagyarázni a világod szabályait vagy a karakter múltját. Engedd, hogy az olvasó kérdéseket tegyen fel a fejében, gondolkodjon, és csak később adj konkrét válaszokat. Én például az egyik regényemben egy karakter sérülését oldalakon keresztül többször megemlítettem, de csak a könyv harmadánál derült ki, mi történt vele, és ez igenis fontos volt a háttér és a karakterépítés miatt.
Írói tanulság: kezeld bizalommal az olvasót. Nem kell mindent azonnal megmagyaráznod. A rejtély nem csak a krimiben működik.
3. Idősíkok váltogatása – Széttörve, Hatodik érzék, A falu
A Széttörve (Split) és más M. Night Shyamalan filmek mesterien játszanak azzal, hogy hogyan és mikor mutatnak meg bizonyos eseményeket. A múlt emlékképei beúsznak a jelenbe, sokszor egyetlen mondat vagy hang váltja ki őket. Ezek nem véletlenek. Mindig a történet egy kritikus pontján érkeznek.
Ez a technika az írásban is hatásos. A flashback nemcsak múltidézés, hanem a karakter jelenére adott válasz. Egy jól elhelyezett emlék, visszatekintés lehet sokkolóbb, mint egy akciójelenet.
Írói tanulság: ha visszatekintesz a múltba, mindig tudd, miért. A flashback akkor működik, ha hozzájárul a jelen megértéséhez és nemcsak öncélű. Korábban már írtam egy hosszabb cikket a falshback használatáról, ajánlom olvasásra.
4. Megtévesztő vágás – Psycho
Alfred Hitchcock Psycho (1960) című klasszikusában az egyik legnagyobb trükköt nem a gyilkos, hanem a rendező húzza elő. A nézőt egyértelműen arra vezetik, hogy Marion Crane a főszereplő – a kamera, a zene, a belső monológ mind őt állítják a középpontba. Aztán jön a zuhanyjelenet, és Marion meghal. Röviddel a film kezdete után.
Ez akkor is működik, ha ismered a csavart. Az első nézéskor viszont olyan erővel hat, hogy utána percekig csak bámultam a tévéképernyőt.
Írói tanulság: megengedheted magadnak, hogy félrevezesd az olvasót. Az első néhány fejezetben nem kell felfedni, ki lesz a valódi főszereplő vagy mi a valódi tét. Ez a technika remekül működik thrillerben, horrorban, de akár más zsánerben is, csak tudd, mit csinálsz. Ha az olvasó bízik benned, követni fog és nem lesz számára csalódás.
5. Nem a jó karakterek a legérdekesebbek – Breaking Bad, Gone Girl
Amikor először láttam a Breaking Bad-et, azon kaptam magam, hogy egy rákos kémiatanár helyett egyre inkább egy hidegvérű, hataloméhes bűnözőnek szurkolok. És tudod mit? Nem éreztem magam rosszul miatta. Walter White karaktere egyszerűen túl érdekes ahhoz, hogy csak úgy kilekapcsoljam a tévét. Minden döntése morálisan kérdéses, de minden motivációja fájdalmasan emberi.
A könyvek világában számomra ugyanilyen reveláció volt Gillian Flynn Holtodiglan című regénye. Amy Dunne nemcsak manipulatív és veszélyes, hanem karizmatikus, okos és végzetesen szuggesztív is. Ő nem az a női karakter, akit ölelgetni akarunk, hanem az, aki mellett nem merünk elaludni.
És itt jött az írói felismerés: nem attól lesz valaki érdekes karakter, hogy „jó” és szimpatikusnak találják, hanem attól, hogy hiteles, következetes és képes meglepni minket. A belső ellentmondás, a torz logika, a visszafojtott indulat mindig izgalmasabb, mint a makulátlanság.
Nekem sokáig tartott ezt elfogadni íróként. A legelső regénykezdeményeimben mindig volt egy főhős, akinek meg kellett nyernie az olvasó szeretetét. Csakhogy ők laposak lettek. Amint megengedtem magamnak, hogy az egyik szereplőm bűntudat nélkül éljen egy hazugságban, vagy manipuláljon valakit a túlélésért, életre keltek.
Írói tanulság: Ne félj, hogy az olvasó nem fogja szeretni a főhőst. Sokan nem szeretik Amy Dunne-t, Walter White-ot, Perselus Pitont vagy Smeagolt. De mindenki emlékszik rájuk.
És te, mit tanultál kedvenc filmjeidből?
🚀
Bátran oszd meg gondolataidat vagy kérdéseidet a hozzászólásokban!
Olvasnivalók:
https://www.vanityfair.com/hollywood/2015/03/gone-girl-amy-psychopath?utm_source=chatgpt.com
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Hozzászólás