Sarah Pinborough neve sokaknak ismerősen csenghet, főleg azoknak, akik szeretik a lélektani, csavarokkal teli regényeket, a határokat feszegető thrillereket, és az elme legsötétebb zugaiban kalandozó történeteket. A Ne higgy a szemének! című regényével már bebizonyította, hogy rendesen meg tud lepni. Most viszont egy újabb nyugtalanító utazásra hív minket az Inszomnia lapjain keresztül, ahol nemcsak a főszereplő, de mi, olvasók sem vagyunk biztosak abban, mi valóság és mi hallucináció.
A történet főszereplője Emma, egy sikeres ügyvédnő, feleség, kétgyermekes anya, akinek életében első pillantásra minden rendben működik. Nemsokára itt a negyvenedik születésnapja, és az anyjával korábban történt események miatt – aki mentális betegségben szenvedett – aggódik, hogy esetleg ő is hasonlóan jár, így egyre több éjszakát tölt ébren. Mászkál éjszaka, kicsit mániákusan viselkedik. A fáradtság nemcsak a testét, de az elméjét is kikezdi, és lassan elkezd kifordulni magából.
Emma édesanyja a negyvenedik születésnapja előestéjén rátámadt Emma nővérére, Phoebe-re, és végül az anyjuk elmegyógyintézetbe került. Most, hogy Emma is közeledik ehhez az életkorhoz, félelmei felszínre törnek: vajon ő is örökölte az anyja mentális betegségét?
Emma az alváshiány miatt egyre többet hallucinál, kiesnek neki hosszú percek, és mint tudni lehet, az inszomnia (másnéven kóros álmatlanság) komoly problémákat tud okozni, melynek hátterében legtöbbször depresszió, más betegségek, pl. neurológiai problémák állnak. Ahogy haladunk a történetben, megismerkedünk Emma és Phoebe múltjával, akik végül gyerekként két különböző nevelőcsaládhoz kerültek, majd később mindkettejüket újra állami gondozásba vettek, de ennek ellenére életük teljesen másképp alakult: Emma lediplomázott, sikeres, jól menő ügyvéd lett, akinek köszöbön van már a cégnél egy partneri előléptetés; Phoebe pedig mindig is kicsapongóbb életet élt, utazgatott, végül Spanyolországba költözött. Ám Emma negyvenedik születésnapja előtt Phoebe újra megjelenik, és ezzel együtt elkezdődnek Emma álmatlan éjszakái.
Többet nem is mondok a sztoriról, mert nem szeretén spoilerezni. Pinborough kiválóan játszik velünk az utolsó oldalakig, hasonlóan, mint amit a Ne higgy a szemének! című könyvben megszokhattunk tőle. Tényleg mestere a feszültségkeltésnek, abban, hogy megkérdőjelezzünk minden addigit, amit megtudhattunk a történetből. A végén már mi sem tudjuk eldönteni, hogy Emma paranoid, vagy valóban ő áll a szörnyű történések mögött. A stílus könnyen olvasható, gördülékeny, helyenként kifejezetten filmszerű, mégsem esik bele a túlírtság vagy a túlmagyarázás hibájába. Az írónő ügyesen egyensúlyoz az információk adagolásával, még ha néhol szándékosan húzza is az olvasó idegeit.
Emma karaktere nagyon tetszett nekem. Egy erős, karizmatikus nő, aki próbálja egyben tartani az életét – család, karrier, múlt – miközben belül darabjaira hullik. A történet ereje részben abból fakad, hogy teljes mértékben az ő nézőpontján keresztül látunk, érzékelünk mindent. Ez persze azt is jelenti, hogy Emma megbízhatatlan narrátor, amit az írónő ügyesen ki is használ. A mellékszereplők, különösen Emma férje, Robert, és a nővére, Phoebe, szintén összetett karakterek, de itt már érezni némi klisét: a megértő, de kissé távolságtartó férj, aki háztartásbeli, otthon maradt a gyerekekkel, hogy Emma karriert csinálhasson; és a szabad szellemű, nemtörődöm nővér, aki próbál segíteni Emmának, de azért kételkedünk abban, hogy őszinte lenne.
Ami tetszett, hogy többször is úgy éreztem, hogy „na most már biztosan tudom, merre tart a sztori, de mindig jött egy csavar, amitől újra elbizonytalanodtam. Egészen a végéig nem tudtam, hogy mi áll a háttérben, ugyanúgy, mint a Ne higgy a szemének! sztoriban, itt is volt egy váratlan fordulat, amire szerintem senki nem számított. Pont ezért nagyon zseniális.
Csak abba az egybe tudok belekötni, hogy a könyv közepe táján picit leül a történet, és bár értem, hogy ez a lassú feszültségépítés része, néhány jelenet túl hosszúnak tűnt, abban szerintem lehetett volna egy kicsit feszesebb megoldást találni. Illetve bár a fókusz Emma mentális állapotán van, néha jó lett volna kicsit jobban elmerülni a többi karakter gondolataiban is, hogy árnyaltabb képet kapjunk.
Ajánlom azoknak, akik szeretik a sötét pszichológiai történeteket, ahol nem egy gyilkosság, vagy egy konkrét bűncselekmény a lényeg, hanem az, hogy mit tesz velünk a félelem, ha már nem tudjuk, kiben bízhatunk meg, és már saját magunk cselekedeteit is megkérdőjelezzük.
Jó hír a filmrajongónak is, ugyanis a Köszönetnyilvánításban is utalt rá az írónő, hogy készítik hozzá az adaptációt, nos, 2024. május 23-án debütált a Paramount+-on!
Kedvenc idézetek:
De a fehérlovagszindrómára mindig lehet számítani, ha szemellenzőssé akarunk tenni egy férfit.
Az emlékek olyanok, mint az idő, folyvást kisiklanak a szorításunkból.
Összességében a történet:
Ha tetszett az ajánló, és olvastad már a könyvet, írd meg a véleményed kommentben, nagyon kíváncsi vagyok! És ha van kedvenc Sarah Pinborough-regényed, amit még nem olvastam, ne tartsd magadban. 👀📚
Iratkozz fel, hogy értesítést küldhessek neked a friss bejegyzésekről.
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Hozzászólás