Mindig is különös viszony fűzött a könyvek szereplőihez. Csak én vagyok úgy, hogy néha különböző helyzetekbe képzelem őket? Elgondolkodom, hogy milyen lenne, ha Edwarddal összefutnék a gyerekem óvodájában, vagy a vonaton a jegyellenőr Gandalf lenne. Biztos kattant vagyok. 🙂
Van olyan szereplő, akiket nem igazán érzek magamhoz közel, másokat viszont annyira valóságosnak érzek, mintha bármelyik pillanatban becsöngethetnének hozzám egy gőzölgő lattéval a kezükben. Talán nem véletlen, hogy időről időre azon kapom magam, hogy elképzelem: milyen lenne leülni kávézni néhány kedvenc karakteremmel. Most amolyan fura eszmefuttatást kaptok tőlem.
Elizabeth Bennet
Ha egy igazi, szellemes beszélgetésre vágynék, Elizabeth Bennet lenne az első, akit meghívnék egy flat white-ra. Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének főhősnője nemcsak a 19. századi angol társadalom egyik legélesebb elméjű megfigyelője, hanem olyan ember, aki önazonosságával és humorával nagyon inspiráló. Legalábbis ezt gondolom, és nem csak azért van, mert mostanában sok Bridgertont néztem. 🙂
Elképzelem, ahogy beülünk egy patinás, régi könyvekkel teli kávézóba – talán valahol Oxfordban vagy Bath-ban –, és miközben lassan kortyoljuk a tejeskávét, Elizabeth finom iróniával mesélne a családjáról, Darcy-ról, és a vidéki bálok fárasztó protokolljáról, az illemszabályokról, amiket érdemes betartani, ha valaki férjet akar fogni magának. Vicces lenne.
Tyrion Lannister
A második helyezettem nem is kávét inna. Tyrion Lannister a Trónok harca sorozatból inkább vörösbort választana reggel kilenckor, de nem sértődnék meg érte. A beszélgetés így is felejthetetlen lenne. Tyrion az a karakter, aki minden gyengeségéből erényt kovácsolt, és bár mindenki megvetette, éles eszével és fekete humorával elvarázsolta az olvasókat. Úgy képzelem, Tyrion csöppet sem lenne udvarias, nem kertelne, hanem kíméletlenül őszinte. De biztos tudna mondani hasznos tanácsokat.
Amy Dunne
Amyvel nem egy sima presszókávét képzelek el, inkább valami divatos, túlárazott helyen ülnénk, ahol a latténak hosszabb neve van, mint ahány összetevője. Biztosan öt perccel korábban megérkezett, és előre lecsekkolt a közösségi médiaában, ki vagyok. Készülne a beszélgetésre arcpirító kérdésekkel is, és persze, végig próbál manipulálni. Amy zsenialitása, hogy mindig előttem járna két lépéssel, még azt is felróná, hogy késtem pár percet, és hogy mertem ilyen gyűrötten felvenni a pólómat. És mégis, ő lenne az, akivel eszmecserét futtatnánk a férjünk hülye dolgairól, és talán arról, melyik kolléganőnket tegyük el láb alól.
Cormoran Strike
A hatalmas termetű, kissé nyers, katonai múltú magánnyomozó nem nyeri meg magának elsőre az embereket. Egy sokat látott férfi, aki látszólag mindig közönyös, egy kicsit csípős is, pedig valójában nagyon is érzékeny. Nem kertel, nem játszmázik, nem próbál szimpatikus lenni. Nem is mindig az. De pont ezért érzem úgy, hogy vele leülnék kávézni. Vagy inkább sörözni, valami leharcolt londoni pubban, ahol a pulton ott a tegnap esti buliból maradt kiöntött Guiness nyoma, és elmajszolunk egy kis marék mogyorót közösen.
Strike nem fecseg fölöslegesen. A legtöbbször inkább csak figyel, szinte pszichológusként hallgatja végig a gyanúsítottakat, ügyfeleket, egykori barátokat, családtagokat. És bár kívülről ridegnek és közönbösnek tűnik, minden egyes mozdulatot, szófordulatot, gesztust elraktároz. Érdekes, ahogy gondolkodik, ahogy a legapróbb részleteket is fejben tartja. Biztos nagyon sokat tanulnék tőle.
Zsákos Frodó
A kis hobbit, akit mindenki ismer, de szerintem kevesen értenek meg igazán. A legtöbben bátor, hősies karakterként emlékeznek rá, akire rá bízták a világ sorsát, és aki bár megtört, de teljesítette a küldetését. De én nem ezért ülnék le vele. Nem a hősiessége miatt. Arra lennék kiváncsi, mi van azután. Amikor már vége van. Amikor már nincs a Gyűrű. Mert Frodó történetének egyik legmegrázóbb része az, hogy nem kap igazi feloldozást. Megmenti a világot, de mégsem találja a helyét benne.
Ha leülnék vele valahol – talán egy kis, lambériával burkolt, régimódi kávézóban, ahol még mindig fatüzelésű kályha melegít, és a mennyezetről szárított gyógynövények lógnak –, biztosan nem ő kezdene beszélni. Frodó a történetének elején még naiv, kíváncsi, kalandvágyó hobbit. Aztán lassan megváltozik. A félelem, a fájdalom, a magány, a terhek súlya alatt elkezd kopni belőle a korábbi gyermeki gondtalansága. Szeretném tudni, mit érzett azután, miután hazatért a Megyébe. Biztosan nem izgalmas élménybeszámoló, sokkal inkább tanulságos beszélgetés lenne.
Talán elsőre úgy tűnhet, hogy nincs sok közös e karakterekben. De számomra egy dolog összeköti őket: mindannyian mélyen kidolgozottak, emberiek. Nem tökéletesek, nem jók, se rosszak, de hitelesek. Nem mindig szerethetők, de mindig igazak önmagukhoz. Mert az igazság az, hogy a jó karakterek nemcsak a történet lapjain élnek. Olyan, mintha köztünk lennének. Íróként egy jó tanulság lenne velük kávét kortyolgatni.
És te, kivel ülnél le kávézni?
Iratkozz fel, hogy értesítést küldhessek neked a friss bejegyzésekről.
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Hozzászólás