Vannak könyvek, amelyeket elolvasunk, és már másnap alig emlékszünk rájuk. És vannak azok, amelyeknél becsukjuk a borítót, és egy picit megváltozik bennünk valami. Nálam ez leggyakrabban nem is egy-egy könyvhöz, hanem írókhoz kötődik. Emberekhez, akik képesek voltak úgy mesélni, hogy közben nemcsak történeteket adtak át, hanem kapaszkodókat, gondolatokat, és sokszor pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk.
Ebben a cikkben öt olyan írót szeretnék megemlíteni, akikre a leginkább felnézek. Némelyikük már kamaszkoromban szólt hozzám esténként a könyvek lapjain keresztül, másokat felnőttként fedeztem fel, és mostanáig nem tudtam szabadulni a világuktól. Nem piedesztálra állítom őket, csak szeretném megmutatni, hogyan hatottak rám, íróként és olvasóként.
J.K. Rowling
A Harry Potter első kötetét nem kell szerintem senkinek sem bemutatnom. Tizenegy éves voltam, és semmit nem utáltam jobban, mint kötelezőket olvasni. Számomra időpocsékolásnak tűnt, noha anyukám próbált rávenni, hogy a nyári szünetet töltsem hasznosan. Aztán megkaptam az első kötetet. És azóta is hálás vagyok érte. Rowling világa nemcsak azért volt lenyűgöző, mert varázslókról szólt, hanem mert valami megmagyarázhatatlan módon vonzott engem a világához. Olyannyira, hogy képes voltam hajnalig is olvasni akár. Rowling számomra az első olyan író volt, aki megmutatta, hogy egy ifjúsági regény is lehet összetett, okos, lebilincselő. Olyanira, hogy máig nem szabadultam tőle, vannak időszakok, amikor újra előveszem.
Ma, amikor írok, gyakran eszembe jut, Rowling hogyan épített fel karaktereket, és hogyan engedte őket változni. Hogy mennyire összetett gondolkodást igényel, hogy kidolgozz egy jó cselekményt, konfliktusokkal és feszültséggel teli jelenetekkel. Hogy már egészen korán a fejembe ültette, hogy ne adjam fel az írást, akkor is, ha rengeteg elutasítást kapok. Az ő munkái segítettek megérteni, hogy milyen egyszerű dolgoknak is lehet örülni.
Stephenie Meyer
Bevallom, a Twilight olvasása előtt voltak előítéleteim. Tizennyolc éves voltam már, éppen fősulis, amikor sokkal kevesebb időm maradt az olvasásra. Aztán egyszer a barátom – aki mostanra már a férjem – megnézette velem a filmet, és onnan nem volt megállás. Ahogy jelentek meg az újabb kötetek, szinte egy nap alatt ledaráltam őket. Tudom, hogy sokan nem szeretik. Mai harmincas fejjel én is találok benne hibákat, nem látom már annyira idillikusnak a történeteket. De nem is kell, szórakoztató irodalomról beszélünk. Meyer nem próbált irodalmi Nobel-díjas lenni, ő csak azt akarta, hogy elmesélhessen egy történetet: hogy milyen olyan tininek lenni, aki kirekesztettnek érzi magát egész életében, és egy pillanat alatt egy veszedelmes világba csöppen.
És ha egy kis időre elfelejtjük a vámpírokat és vérfakasokat, és a mélyére nézzük, miről is szól még igazán a sorozat, rájövünk, hogy nem szól másegyébről, minthogy milyen pokolian fájdalmas és izgalmas dolog felnőni, és közben a helyünket keresni a világban. Meyer megtanított arra, hogy sokkal fontosabb az, amiért harcolunk, minthogy mit gondolnak mások.
Sarah Dessen
Sarah Dessen young adult történeteit közvetlen Meyer után fedeztem fel. Az ő történeteiben nincsenek természetfeletti lények vagy világmegváltó küldetések, de helyettük ott vannak a szerethető szereplők hétköznapi gondjaikkal, a családon belüle feszültségek, a szorongás, a szerelem és az önismeret kérdései. Dessen karakterei nem hősök, hanem pusztán emberek. Lányok, akik próbálnak megbirkózni a múlttal, elvárásokkal, saját magukkal. Ő volt az első, aki megmutatta: a belső vívódás épp olyan izgalmas, mint egy külső konfliktus, ha jól van megírva. Az írásmódja egyszerű, letisztult, de közben szinte minden mondata mögött ott rejtőzik egy mélyebb igazság. Soha nem rágja a szánkba a dolgokat, mégis pontosan tudjuk, mit éreznek a karakterei.
Nagyon szeretem, hogy ilyen valósághűen tudja bemutatni az érzelmeket, és bár sokszor nem pörögnek úgy az események, mégis az embernek egy csöpp hiányérzete sincsen. Nem fél beszélni veszteségről, gyászról, családi feszültségekről, de úgy teszi mindezt, hogy közben sosem húz le, hanem inkább épít. Kedvenc történeteim tőle: Tökéletes, Figyelj rám!. Amikor írtam a Bátorságnapló és a Totálkár könyveimet, akkor bevallom, az ő regényei nagyban inspiráltak, szerettem volna visszadni ugyanazt a hangulatot, amit ő nyújtott nekem. Sarah Dessen valahogy mindig el tudja találni, mi az, amit egy jó young adult történetben keresnek az olvasók. Eddig még sosem olvastam rosszat tőle.
Stephen King
Szerintem nincs olyan író vagy olvasó a földön, aki ne hallotta volna King nevét. Még mindig olyan jól emlékszem, amikor gyerekként egyszer elcsíptem a tévében a Kedvencek temetője című filmet. Néhány jelenet annyira élénken megmaradt bennem, hogy ma is megugrik a gyomrom, hogyha eszembe jut. Az első történetem tőle, amit könyvben olvastam a Cujo volt. Később persze jöttek a klasszikusok is: a Tortúra, A ragyogás vagy a Carrie. Rengeteg adaptációt is láttam tőle, A köd, az Állj mellém! vagy A remény rabjait, máig időnként visszanézem.
Zsenialitása abban rejlik, hogy az igazi borzalom nem mindig a szörnyekben rejlik, hanem a családi asztal körül, a gyerekkori élményekben, az emberi elmében és lélekben. Ő tanított meg arra, hogy merjek írni olyasmiről is, ami kicsit elrugaszkodik a megszokottól. Nagyon szeretem, hogy olyan élően tudja bemutatni a karaktereket, leírásaival mindig nagyon valósághűen mutatja be a szereplőket, tényleg, mintha élő emberekről olvashatnánk. Színes-szagos helyszínbemutatásai, jellemrajzai pedig zseniálisak. Ha szeretnél fejlődni karakterépítésben, mindenképpen javaslom, hogy olvass el pár King-regényt.
Harlan Coben
Ha egyetlen író lenne, akitől tanulni szeretnék, hogyan kell feszes cselekményt írni, az Harlan Coben lenne. Ő az az író, aki a thriller műfaját nemcsak uralja, hanem újra meg újra új alapokra helyezi. Nem véletlen, hogy a Netflix annyi könyvéből készít sorozatot. Nála minden oldalra jut egy újabb kérdés, egy újabb fordulat, és ahogy haladok előre a kötetekben, szinte érzem, hogy minden szó mögött valami más is bújkál. Nem engedi, hogy csak úgy hátradőljünk, minden pillanatban készen kell állni arra, hogy amit eddig ismertünk, az a következő fejezetekben megkérdőjeleződik. Coben könyvei nem csak szórakoztatnak, de nagyon szépen kidolgozottak. Ami igazán megfogott Cobenben, az a hétköznapiság és a kiszámíthatatlanság tökéletes elegye. Olyan karaktereket ír, akik akár a szomszédaid is lehetnének.
Tőle tanultam meg, hogy egy jó thriller nemcsak az akcióról szól. Kedvenceim közé tartozik a Ne engedj el! és a Hiányzol, mindkettő mesterien egyensúlyoz a dráma és a krimi határán. Nemcsak fordulatosak a regényei, hanem gondolatébresztők is: sokáig ott motoszkálnak az ember fejében.
Íróként számtalan más írótól inspirálódom, mindig vannak aktuális kedvenceim, de valahogy hozzájuk mindig visszatérek. Biztos vagyok benne, hogy idővel, ahogy öregszem ez változni fog. De úgy vagyok vele, hogy minden újabb kötet, minden újabb elolvasott fejezet valami mást tanít nekem.
És neked, ki az 5 kedvenc íród? 🚀
Iratkozz fel, hogy értesítést küldhessek neked a friss bejegyzésekről.
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Hozzászólás