Írástechnika – Írói klisék, amiket jobb elkerülni (és mit csinálj helyette) – 2.

A cikksorozat folytatásaként, most újabb kliséket hoztam el nektek, amiket jobb elkerülni.

A tökéletes főhős

A tökéletes főhős az a karakter, aki mindig helyesen cselekszik, kiváló fizikai és szellemi adottságokkal rendelkezik, mindenkit megment, minden helyzetet megold, és akit az univerzum többi szereplője szinte vakon csodál. Ő az erkölcsi iránytű, a hiba nélküli példakép, akinek a személyisége és döntései felettébb idealizáltak.

Az olvasók – különösen a modern irodalom és filmek közönsége – egyre inkább hiteles, árnyalt karakterekre vágynak. Egy túlzottan idealizált főhős gyakran unalmassá válik, mivel hiányzik belőle a belső konfliktus, és nincsenek olyan döntési helyzetek, amelyek próbára teszik őt. Ráadásul, ha mindig mindent jól csinál, az olvasó sem tud kapcsolódni hozzá, hiszen a valóságban senki sem tökéletes.

Számos romantikus regény tökéletes női főszereplőt vonultat fel, akit mindenki szépnek, okosnak és kedvesnek tart, akit a férfiak imádnak és aki soha nem hibázik – de ez a típus ma már gyakran „Mary Sue”-ként vagy „Gary Stu”-ként válik nevetségessé.

Mit csinálj helyette?

Építs hibákat és sebezhetőséget a karakterbe. A jó főhős nem tökéletes, hanem önazonos és fejlődő. Gondolj Katniss Everdeenre (Éhezők viadala – Suzanne Collins), aki nem akar hős lenni, gyakran dühből vagy félelemből cselekszik, és számos hibát követ el. Mégis – vagy talán éppen ezért – szerethető és emberi.

Alakíts ki belső konfliktust. A valódi dráma nem mindig kívül történik. A karaktert az teszi érdekessé, ha morális dilemmák, kétségek, félelmek és önmarcangolás gyötri. Ez sokkal mélyebb, mint egy külső ellenség legyőzése. Jay Gatsby (A nagy Gatsby – F. Scott Fitzgerald) kívülről sikeres és kifinomult, mégis tragikusan esendő, és illúziók rabja. A tökéletesség álarca mögött valójában törékeny figura.

Mutasd meg a karakter árnyoldalait. A modern narratívák egyik legerősebb fegyvere az antihős vagy a morálisan szürke karakter, aki nem fekete-fehér kategóriákban mozog. Walter White (Breaking Bad), Lisbeth Salander (Millennium-trilógia – Stieg Larsson), vagy akár Sherlock Holmes (Sir Arthur Conan Doyle) is tele van furcsaságokkal, rossz döntésekkel, mégis lenyűgözőek.

A tökéletes hős kliséje gyakran biztonságos választásnak tűnhet, de hosszú távon unalmas és hiteltelen lehet. Egy jól megírt, összetett, gyarlóságokkal küzdő karakter viszont emlékezetes, élő és megragadható lesz, olyan, akit az olvasó nem csak követni, hanem érteni is akar.

A velejéig romlott főgonosz

A klasszikus „velejéig romlott” főgonosz nem más, mint egy sötét, kegyetlen figura, aki látszólag csak azért tesz rosszat, mert gonosz. Ő az, aki felégeti a falvakat, elárulja a főhőst, uralkodni akar a világ felett, de indítékai elnagyoltak, klisések vagy teljesen hiányoznak. Célja legtöbbször: hatalom, bosszú vagy káosz.

Az ilyen antagonista lapos és kiszámítható. Nem értjük, miért teszi, amit tesz, és nem látunk benne semmi emberit, így nem is tudunk félni tőle igazán. Egy jó főgonosz nem csupán akadály a hős útjában: ő az a tükör, aki megmutatja a hős gyengeségeit, árnyalja a morális kérdéseket, és néha még elgondolkodtatja az olvasót is: „Mi van, ha neki is van igaza?”

Számos fantasy- vagy akciófilm főgonosza például csak azért akar világuralmat, mert… hát, gonosz. Gondoljunk például a korai képregényfilmek főgonoszaira (mint a régi James Bond-filmek karikatúraszerű ellenségei, vagy egyes Marvel-antagonisták első változatai), akikből hiányzik a pszichológiai mélység.

Hogyan teheted emlékezetessé az antagonistát?

A blogomon már találhatsz hosszabb cikkeket az antaganositákról, ám röviden összefoglalom neked:

Adj neki valós motivációt. A legerősebb antagonisták célja nem „gonosz”, hanem érthető. Talán valamikor őt bántották, és most igazságot keres, csak éppen morálisan elfogadhatatlan eszközökkel.
Mutasd meg az emberi oldalát. Egy gonosztevő, aki gyászol, fél, szerelmes vagy hűséges valakihez, azonnal érdekesebb. Ezek az apró repedések a páncélján keresztül betekintést engednek a valódi személyiségébe.
Kapcsolódjon személyesen a főhőshöz. Ha az antagonistának közvetlen kapcsolata van a főszereplőhöz (régi barát, testvér, mentora volt), az jelentősen növeli a drámai feszültséget.
Tedd filozófiai ellenponttá. A főgonosz akkor is izgalmas lehet, ha nem személyesen fenyegeti a hőst, hanem eszmeileg. Ő az, aki más világképet vall, mint a főszereplő, és ez a kontraszt teszi izgalmassá a küzdelmüket.

A jó antagonista nem a gonosz megtestesítője, hanem egy ellenállhatatlanul érdekes karakter, aki saját belső logikája szerint cselekszik, és ez a logika néha nyugtalanítóan ismerős. Az ilyen ellenfelek nemcsak emlékezetesebbé, hanem mélyebbé és gondolatébresztőbbé is teszik a történetedet.

Szerelem első látásra

Két karakter találkozik, egymás szemébe néznek és bumm, örök szerelem. A történet még el sem kezdődött igazán, de ők máris úgy érzik, hogy egymás nélkül nem tudnak élni. A kapcsolatuk mélysége, összetettsége vagy előzményei hiányoznak, csak az azonnali, hirtelen fellobbanó szenvedély van jelen.

Bár az első benyomás erős lehet, a valódi szerelem ritkán születik csak egy pillantásból. Az ilyen típusú történetmesélés gyakran elsikkad a kapcsolat érzelmi és pszichológiai ívének bemutatása felett, így a karakterek közti kémia nem tűnik megalapozottnak. Az olvasó sokszor nem érti, miért szeretik egymást a szereplők, hiszen még alig beszéltek.

Számos romantikus regényben, főként korai YA-történetekben (például a Twilight sorozatban vagy egyes romkomokban), a főszereplők az első találkozás után rögtön „különleges kapcsolatot” éreznek, annak ellenére, hogy alig ismerik egymást, vagy nem is beszélgetnek érdemben.

Hogyan teheted hitelesebbé és gazdagabbá a romantikus szálat?

Mutasd be a fokozatosságot. Engedd, hogy a kapcsolat idővel fejlődjön. A kezdeti szimpátiából legyen kíváncsiság, abból vonzalom, majd érzelmi kötődés. Az olvasók jobban bevonódnak, ha látják, hogyan változik a dinamika két karakter között. Használj közös jeleneteket, közös élményeket, konfliktusokat vagy párbeszédeket, amik során megismerik egymást.
Tedd a kapcsolatot összetetté. Ne csak a vonzalomra építs. Miért működik ez a kapcsolat? Milyen közös értékek, múltbéli sérülések vagy személyiségjegyek húzódnak a háttérben? A mély érzelmeket érdemes konkrét jeleneteken, visszaemlékezéseken, vagy jellemző viselkedésen keresztül bemutatni. A Normális emberek (Sally Rooney) c. regényben a két főszereplő kapcsolata nem a klasszikus „szerelem első látásra”, hanem egy lassan kibontakozó, néha fájdalmasan realisztikus kötődés, ami az évek során fejlődik és változik.
Engedd meg a hibákat és félreértéseket. Egy valódi kapcsolat tele van konfliktusokkal, félreértelmezésekkel, bizonytalansággal. Ezek nem gyengítik, hanem mélyítik a kapcsolatot, különösen, ha a karakterek ezeken keresztül fejlődnek. Használj olyan jeleneteket, ahol a szereplők nem értik meg rögtön egymást, vitatkoznak, vagy kénytelenek újraértékelni, mit éreznek.
Vedd figyelembe a kontextust. Egy háborús helyzet, túlélési szituáció vagy krízis könnyen felgyorsíthatja az érzelmi kötődést, de még ilyenkor is érdemes bemutatni, hogyan és miért alakul ki a vonzalom. A trauma hatására kialakuló kötődés (pl. Stockholm-szindróma) is érdekes lehet, de ehhez különösen nagy írói érzékenységre van szükség.

Megmentett hercegnő

A női szereplő bajba kerül – elrabolják, bebörtönzik, elvarázsolják vagy veszélybe sodorják – majd megjelenik a férfi hős (lovag, harcos, rendőr, vámpír stb.), és megmenti őt. A nő karaktere gyakran alig tesz hozzá a saját sorsának alakításához, passzívan vár a megmentésre.

Ez a típusú karakterábrázolás mára elavult, mert azt sugallja, hogy a női szereplők nem kompetensek, nem képesek önálló döntéseket hozni vagy cselekedni. A karaktereik gyakran csak eszközök a férfi hős fejlődéstörténetéhez, nem pedig önálló szereplők. Ez nemcsak leegyszerűsíti a történetet, hanem kizárja a valódi női nézőpontok, tapasztalatok bemutatását is.

A népmesék és korai fantasy történetek kedvelt motívuma a „hercegnő a toronyban” (pl. Hófehérke, Csipkerózsika, Shrek első része). A női karakter jellemzően gyenge, érzelmileg törékeny és cselekvőképtelen, a férfi hősnek kell kiszabadítania vagy felébresztenie őt.

Hogyan teheted modernné és hitelesebbé ezt a karaktertípust?

Adj a női karaktereknek célt és kompetenciát. A jó történetben minden fontos szereplőnek aktív szerepe van a konfliktus megoldásában. Ha a női karakter bajba kerül, engedd, hogy részt vegyen a saját megmentésében – vagy épp ő mentse meg a férfi karaktert. Katniss Everdeen nem várja, hogy bárki megmentse – ő maga vállalja a veszélyeket, döntéseket hoz, és nemcsak a túlélésért, hanem mások megmentéséért is cselekszik.
Ne félj az érzelmi komplexitástól. Az erős női karakter nem azt jelenti, hogy mindig kemény vagy harcias. A komplex karakterekben van sebezhetőség, ellentmondás, belső konfliktus, de ettől csak hitelesebbek és emberibbek lesznek. Az a kulcs, hogy ne legyenek passzívak vagy funkciótlanok a történetben.
Kerüld az „erős női karakter” klisét is. Ne cseréld le a „megmentett hercegnőt” egy klisés, érzelemmentes akcióhősnőre. A valóban érdekes női karakter több annál, mint hogy jól lő vagy verekedik. Fontos, hogy legyen saját célja, véleménye, belső világa.
Játssz a szerepcsere lehetőségével. Mi lenne, ha a nő mentené meg a férfit? Vagy ha a megmentéshez mindkettejük összefogása szükséges lenne? Az ilyen történetek nemcsak frissítőek, de sokkal érdekesebb dinamikát is teremtenek.

A „megmentett hercegnő” motívuma nemcsak elavult, de korlátokat is jelent. Ha valódi, inspiráló női karaktereket szeretnél írni, mutasd meg őket önálló, döntésképes, cselekvő szereplőként, akik nemcsak „ott vannak” a történetben, hanem alakítják is azt. Az olvasók ezt értékelni fogják, nőként és férfiként is.

🚀
Bátran oszd meg gondolataidat vagy kérdéseidet a hozzászólásokban!

Iratkozz fel, hogy értesítést küldhessek neked a friss bejegyzésekről.