Könyvkritika – Across the Universe – Túl a végtelenen

Többször említettem már, hogy nem igazán kedvelem a sci-fit, vagyis inkább helyesbítek, eddig azt hittem, hogy az ilyen típusú írások távol állnak tőlem. Viszont, amikor megláttam az Across the Universe – Túl a végtelenen c. könyv borítóját, egyből beleszerelmesedtem. Bár tudtam, hogy sci-firől van szó, mégis bátorkodtam elolvasni.

Beth Revis: Across the Universe – Túl a végtelenen

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Oldalak száma: 534
Kiadás éve: 2013
Sorozat: VÖRÖS PÖTTYÖS KÖNYVEK

Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?

A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?

A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni.

A legelső fejezetben találkozunk Amy-vel, aki szüleivel arra készül, hogy lefagyasszák, majd feltegyék őket egy űrhajóra, ami a Centauri Földre igyekszik. Csakhogy az út több évszázados, ezért elengedhetetlen, hogy egy minitársadalom épüljön ki azok a munkások között, akik az űrhajó karbantartásáért és megfelelő működésért felelnek, hiszen több ezer ember utazik lefagyasztva a fedélzeten. Amíg Amy is fagyasztásban fekszik – természetesen nem megy simán, mert félig-meddig tudatánál van – addig kapunk egy másik izgalmas főszereplőt, Korost, aki az Isten Áldása nevű hajó leendő vezetője.

A történet eleje egy kicsit lassan indult a számomra, mert Amy sokáig csak fagyasztva feküdt, inkább Koros volt az, akin keresztül megismerhettük az űrhajót, a mostani Ősfőt, aki az űrhajón kialakult minitársadalom vezetője. Már az elejétől lehetett sejteni, hogy valami bűzlik, és valahol a felénél kezdett beindulni a történet, amikor is Amy-t valaki kiveszi a fagyasztótárolóból. Onnantól kezdve pedig elkezdődik a káosz. A vörös hajú lány csöppet elüt az űrhajó legénységétől, ahol a legtöbben szörnyen hasonlítanak egymásra, és csak bizonyos korosztályú emberek élnek. Koros és Amy az egyetlen azonos korú fiatal, a többiek mind idősebbek tőle. Ráadásként valaki lefagyasztott embereket öl meg, és elindul egy izgis és hátborzongató nyomozás.

A történet fő pozitívuma, hogy nagyon szépen elkülönülnek egymástól a szereplők, nem voltak papírfigurák, mindegyiknek megvannak a hibái, a gyengeségei, a jó tulajdonságai. Külön öröm számomra, hogy Amy nagyon gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, és nem volt egy tipikus young adult hisztis lányszereplő, aki azon picsog, hogy jaj-istenem-most-mi-fog-történni. Koros szintén pozitív csalódást okozott, ő sem az a tipikus macsó rossz fiú, akiért mindenki odavan. A kettejük között sem alakult ki olyan csöpögős, meghalok érted szerelem, ami mostanában nagyon menő az ifjúsági regényeknél, bár nevezhetjük egy kicsit gyorsnak. 🙂 De hát, a helyzet szülte. 🙂

Voltak szimpatikus mellékszereplők is. Ilyen volt Harley és Orion, a történet második fele az ő közreműködésükkel nagyon gyorsan olvastatta magát. Tényleg rengeteg titok derül ki, sok hihetetlen és egyben rémisztő dolog. Sokat játszottam a gondolattal, hogy én hasonló helyzetben mit csináltam volna. Valószínűleg bedepiztem volna, és egy csöppet kétségbeesett lettem volna, talán jobban is mint először Amy. 🙂

Maga a titok kitalálása nem volt olyan nehéz, könnyen rájöttem, hogy ki az, aki embereket öldös, de maga az egész körítés nagyon tetszett. Érdekes volt megismerni egy ilyen szituációt, és valahol tök logikus is, hogy ilyenfajta társadalom épülhet ki, és rengeteg szabályozás szükséges. Bár az egy kicsit hihetetlen volt számomra, hogy az űrhajónak háromszáz évet kell utaznia ahhoz, hogy eljusson a Centauri Földhöz. Egyelőre képtelennek tartom, hogy ilyenre egyhamar sor kerülne és a technikai fejlődés ilyen ütemben haladna.

Nem akarok nagyon spoilerezni, mindenképpen ajánlom elolvasásra. Szerencsére annyi technikai dolog nem volt benne, amit egy sci-fitől elvárna az ember, még az olyan avatatlanoknak is érthető, mint én. 🙂 Az biztos, hogy hasonló könyvet még nem olvastam, mindenképpen megérdemli az “egyedi” jelzőt. Maga a magyar fordítás is külön csillagot érdemel, mert például a Koros, az Ősfő, a liffy és rengeteg olyan szó van, ami sokkal jobban hangzik, mint az eredeti angol verzió. Egyetlen csillag levonást talán azért kap, mert a váltakozó szereplői szemszögek helyett szerintem jobb lett volna E/3-ban, bár igaz, úgy talán kevesebb érzelmet lehetett volna átadni, mégis így a szöveg – főleg az elején – döcögősre sikeredett.

Kedvenc idézetek:

Így hát, ebben a helyzetben pontosan azt tettem, amit minden épeszű ember tesz, ha szembe találja magát egy zokogó, csajjal. Eszement gyorsasággal megpattantam onnan.

Már nem olyan a világ, amilyen kölyökkorunkban volt.

Amy arrébb húzódott, és felnézett az arcomra. Szeme körül vörös foltok sötétlettek a sápadt bőrén. Vékony, vörös ereket pillantottam meg a szemében. Az orrából lassan elindult lefelé egy csepp takony. Gyorsan letörölte az arcát, amivel sikerült elkennie a könnyeket és a taknyot.
Még sosem láttam ennyire gyönyörűnek.

Összességében a történet: