Most hogy vége az idei Aranymosásnak – legalábbis kikerültek a bejutott írások – megfogalmazódott bennem, hogy összeszedjek néhány tanácsot, egyrészt azoknak, akiket visszautasítottak, vagy akik tervezik átírni a regény, vagy a következő éves pályázatokra beadni az írásukat. Ezek elsősorban arról fognak szólni, hogyan kerülhetőek el a legalapvetőbb hibák, amik jó eséllyel negatív véleményeket eredményezne.
- Ismerd a karaktereidet! Ez elég furán hangozhat, hiszen egy írást általában négy-öt hónapon (vagy akár 1-2 éven) keresztül is pofozgatunk, ezért azt gondolnánk, hogy akkor már minden szereplőt ismerünk. Pedig valójában elképzelhető, hogy nem is. Ne legyünk restek rengeteg karaktertesztet megcsinálni, mert higgyétek el, ez nem csak kidobott idő.
- Legyenek a karakterek egyediek! Néhány oldal elolvasása után kibukik, ha a karakterek nem egyediek, vagy egyes vonásaik nagyon is hajaznak egy ismert könyv- vagy filmszereplőre. Ha mindenképpen ragaszkodsz az elképzeléseidhez, akkor próbáld meg valamilyen másik tulajdonságát kiemelni. Az olvasók nem hülyék. Ha egy az egyben másolsz, akkor nagyon hamar leteszik az írást.
- Ismerd a történetet! Még egy banálisnak látszó tanács, ami csöppet sem az. Tudnunk kell – ha nem is az írás legelején, de a végső befejezésnél már illik -, hogy miről is szól a történet. Ez egy szerelmi történet? Kalandregény? Krimi? Tudjuk kinek szánjuk, milyen korosztálynak? Ha nem tudjuk, hogy az írás honnan hová tart, mi a téma, az üzenet, akkor nagyon hamar elhasalhatunk.
- Spóroljunk az oldalakkal! Ha egy történetet röviden is meg tudunk írni, akkor ne ecseteljük fölösleges körökön át, hogy például milyen szenvedélyes szerelem / vonzalom van a két főszereplőnk között. Mindig mértékkel adagoljuk a legfontosabb információkat. Mindig legyen valami új, érdekes fejlemény, ami fenntartja az olvasók figyelmét, különben nagyon hamar ellaposodik a történet.
- Ne írj olyat, amit nem ismersz! Ha nem ismered a történelmet – és főleg nem jártál utána mindennek – akkor inkább ne írj történelmi regényt. Ha nem tudod mitől sci-fi egy sci-fi, akkor utánajárás nélkül ne küldj írást pályázatra. Vannak egyes regénytípusok, zsánerek, amik komoly utánajárást, kutatást igényelnek. Érdemes felülvizsgálni a regényt, hogy valóban értjük-e azt, amit vagy amiről írunk.
- Tudd, hogy milyen stílus áll jól neked! Ha úgy érzed, hogy klappol neked egy stílus, akkor az írás közepén ne kezdj el változtatni rajta, mert annak csúnya vége lesz. Ha az elején humoros az írás, a közepén ne kezdj el az élet értelméről filozofálni. Főleg ne több száz oldalon keresztül.
- Ha találtál egy jó jelenetet, ne akard mindenáron beleerőszakolni az aktuális írásba. Inkább készíts jegyzeteket és tedd el más regényötlethez. Nem kell minden egyes patront eldurrogtatni rögtön az első kéziratban.
- Ha nem jutottál be egy pályázatra, vagy több novelládat is elutasították, akkor érdemes gondolkodni egy kreatív írás kurzusban. Magyarországon viszonylag kevés lehetőség van, de érdemes megfontolni, hogy beinvesztálj egybe. Hidd el, megéri!
Ha tetszett, iratkozz fel az e-mail címeddel, hogy első kézből kapj értesítést! 🙂
forrás: writing-world.com, writers-online.co.uk
Vélemény, hozzászólás?