A cikk első fele már kikerült a blogra. Most a folytatását hoztam el nektek.
Az előző részben érintettük a következő pontokat, hogyha ezekre lennél kíváncsi, akkor mindenképpen olvasd el:
- 1, Legyen ütős első mondat
- 2, Ragadd meg az olvasó figyelmét
- 3, Alapozd meg a hangulatát
- 4, Nincs történet nézőpont nélkül
Ha az előző pontokat mind rendbe tetted, akkor végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor is az olvasó találkozik a főhőssel / fontosabb szereplőkkel.
5, A főhős lépjen már korán porondra
A karakterek bevezetése már a kezdetektől segít elkerülni az egyik legfőbb regényírási hibát: a túlságosan leíró, információáradattal teli kezdetet. Biztosan találkoztunk már ilyen könyvvel, ahol a főszerepet a táj és a környezet leírása kapta.
Ne felejtsük, régen ez nem számított hibának. Az emberek azért olvastak könyveket, hogy az egyébként ingerszegény, átlagos életükben élményeket szerezzenek. Kevesek mindennapja telt utazással, csak az igen gazdagok kiváltsága volt a világlátás, ezért könyvolvasással lehetőség nyílt nemcsak a tudományok szélesítésére, de különböző korok, kultúrák, életutak megismerésére. Ennek okán régebben a legtöbb író úgy kezdte el a könyvét, hogy részletes leírást kaptunk a korról, helyszínről, környezetről.
Manapság kevésbé népszerűek ezek a kezdések (leggyakrabban sci-fi, high fantasy, történelmi könyvek esetén találkozni ilyennel), ez pedig annak köszönhető, hogy az emberek igényei és tartalomfogyasztási szokása merőben megváltozott az elmúlt évtizedekben. A leírás gazdagsága és az olvasó untatása közötti határvonal néha teljesen elmosódik.
Nem számít, milyen szép a leírás, vagy mennyire lenyűgözőek az apróságok, ez a fajta nyitás az olvasót megakaszthatja, figyelme elkalandozhat. Hogy elkerüljük ezeket a stagnáló, részletekben gazdag kezdéseket, inkább vonjunk be egy-két karaktert és rajtuk keresztül mutassuk be a helyszínt.
Mutatok néhány jó példát, ahol kapunk információkat a helyszínről és a karakterekről egyaránt rögtön az első pár mondatban.
Jane válla csupa libabőr volt. Toporgott, részben a hideg miatt. Állította, hogy csak a klub előtt kígyózó hosszú sor miatti idegességében áll egyik lábáról a másikra, és hogy a láncdohányzás melegen tartja. – Mindjárt felrobbanok – mondta, majd a nedves járdára pöccintette a csikket, és dühösen eltaposta a magas sarkú csizmájával. – Amanda Hocking: A vér szava
Nem érzem a jéghideg betont a térdem alatt, és azzal sem törődöm, hogy a hó lassan belepi a hajamat. Minden más érzést elnyom a mellkasomba hasító borzalmas fájdalom. Mintha kitéptek volna egy darabot belőlem. Kétségbeesetten térdelek a parkolóban, és nézem, ahogy Zed elhajt Tessával. – Anna Todd: Miután összecsaptunk
Az öreg tölgy, amire felmásztam, úgy egy tucatnyi hasonló fa egyike volt a Juniper Streeten. Azért erre a faóriásra esett a választásom, mert egy fehér léckerítés mellett állt, ami elég magas volt, hogy a segítségével felkapaszkodhassak a legalsó ágra. Nem számított, hogy közben lehorzsoltam és vérzett a tenyerem, a térdem és a sípcsontom az érdes kéreg és az ágak miatt. A nyílt sebeket csípő szellő arra emlékeztetett, hogy harcoltam és győztem. Csak a vér zavart. De nem azért, mert kényes voltam, hanem mert meg kellett várnom, amíg elállt, nehogy összekenjem vele az új fényképezőgépemet. – Jamie McGuire: Fény a szívemben
Amikor a férfi kijön a fürdőszobából, a lány már ébren van. Hátát a felpolcolt párnáknak támasztva lapozgatja az ágy mellett talált utazási prospektusokat. Az ő egyik pólója van
rajta, kócos hajáról a férfinak önkéntelenül is az előző éjszaka eseményei jutnak eszébe. Csak áll ott, és miközben vizes haját dörgöli egy törülközővel, élvezi a fejében felvillanó
emlékképeket. – Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Egy álmatlan éjszakán láttam meg őt, amikor kétségbeesetten kóboroltam, hogy megmentsem lelkemet és ábrándjaimat. Hiba volt New Yorkba jönnöm, mert míg én elsöprő erejű csodákat és ihletet kerestem az ódon utcák nyüzsgő labirintusaiban, amelyek vég nélkül kanyarognak elfeledett udvaroktól, terektől és vízpartoktól ugyanolyan elfeledett udvarokig, terekig és vízpartokig, és a ciklopszi modern tornyok és csúcsok között, amelyek babiloni feketén törnek a fogyó hold felé, addig helyette csupán rémületet és szorongást találtam, ami azzal fenyegetett, hogy a hatalmába kerít, megbénít és megsemmisít engem. – H. P. Lovecraft: Ő
6, Ne rögtön karakterleírással kezdj
Még ennél is nagyobb hiba, amikor valaki azzal kezdi az írást, hogy részletesen bemutatja a főhőst. Milyen színű a szeme, a haja, hogyan áll a fogsora, kerekded arcú, sovány vagy kövér, hányas lába van….Ha tinédzser, akkor egészen biztosan a tükörben vizslatja magát, folyamatosan a hiányosságait részletezi, és hogy neki miért nincs olyan szép sima haja, mint XY-nak, bezzeg, miért nem örökölte anyja kecses derekát, vagy apja sűrű haját.
Sorolhatnánk tovább… a lényeg: ez mind lerágott csont. Igen, az emberek szeretik megismerni főhőst és a szereplőket, de nem minden egyes apró részletet azonnal akarnak az arcukba. Könnyű elvetni a sulykot, csínján kell bánnunk az öncélú leírásokkal. Igen, az olvasót nem biztos, hogy érdekelni fogja, hogy a főszereplőnek hegyes orra van, vagy szeplős arca, ha az a történetet szempontjából nem is hordoz magában igazi plusz információt, vagy esetleg később a cselekmény szempontjából érdektelen, hogy például hányas a lába.
Mindig lebegjen a szemünk előtt, a leírás megakasztja-e a történetet? Feltétlenül szükséges ezt most azonnal elmondanunk az olvasónak?
Csehov aképpen fogalmazott, hogy mi a történet feladata: “hogy – közvetlenül, az árulkodó részletekre támaszkodva – a hétköznapi élet alapvető tapasztalatát beszélje el.” De mit is jelenthet az “árulkodó részlet”?
Hoztam pár példát, kiemelem az “árulkodó részleteket”:
Néhány mérföld után Jack St. Bride eldöntötte, hogy feladja korábbi életét. Akkor határozott így, amikor céltalanul gyalogolt a 10-es út mentén, miközben összehúzta magát a hidegben. Khaki nadrágot viselt fehér inggel, merev öltönycipővel és bőrövvel – mint utoljára 5760 órával korábban, tavaly augusztusban, amikor mindez még illett rá. Most már csak lógott rajta a túlméretezett kék blézer és a buggyos nadrág. Kellett egy perc, amíg rádöbbent, hogy ebben a nyolc hónapban nem is a testsúlyából adott le, hanem a büszkeségéből. – Jodi Picoult: Ítélet
Pokoli meleg volt a gyóntatószékben. Egy súlyos, fekete függöny, mely poros és
elnyűtt volt, fedte a keskeny nyílást egészen a karcolt fapadlóig, kizárva a napfényt
és a levegőt. Thomas Madden úgy érezte magát, mintha egy koporsó belsejében lenne, amit valaki szórakozottságból állva a falhoz támasztva felejtett. Hálát adott az Úrnak,
hogy nem klausztrofóbiás. Még így is egyre nyomorultabbul érezte magát. A fülledt,
áporodott melegben nehezére esett a légzés is. Úgy zihált, mint régen, Penn Stateben
az utolsó métereken, ahogy a kapu felé rohant a labdát szorosan a karjában
tartva. Akkor sem bánta a szúró fájdalmat a tüdejében, mint ahogy most sem
törődött vele igazán. Egyszerűen a munkájához tartozott. – Julie Garwood: Szívtipró
A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak. Senki sem feltételezte róluk, hogy közük lehet bármilyen rejtélyes vagy szokatlan dologhoz, ugyanis a leghatározottabban elzárkóztak minden sületlenségtől. Dursley úr, aki igazgatói posztot töltött be egy Grunnings nevű fúrógyártó cégnél, jókora, tagbaszakadt ember volt, aránytalanul kurta nyakkal és hatalmas bajusszal. Dursleyné ezzel szemben sovány volt és szőke, s nyak dolgában a szokásos méret kétszeresével büszkélkedhetett. Ez kapóra is jött neki, mivel naphosszat a kerítésnél ágaskodott, és a szomszédokat leste. – J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Az efféle árulkodó részletek megragadnak az olvasó fejében, segítségére vannak, hogy elképzelje a szereplőinket, már-már hipnotikus erejük belevési az emlékezetükbe.
7, Határozd meg a konfliktust
A konfliktus a történetünk igazi mozgatórugója. Konfliktus nélkül nincs történet sem. A legkisebb testvér elindul szerencsét próbálni, a főszereplőnek autóbalesete volt és ott ragad egy elvakult rajongójánál (Tortúra), a főhős önként jelentkezik a húga helyett egy viadalra és kénytelen embereket ölni (Az éhezők viadala), a főhős megpróbálja visszacsábítani régi kedvesét (A nagy Gatsby)… és így tovább.
Lehet, hogy ezt túl leegyszerűsítve írom le, de a világ nagyszerű történeteinek szinte mindegyike ebből a képletből születik: egy főszereplő nagyon akar valamit, de nem tudja megszerezni.
A főszereplő célkitűzései más szereplők akaratába ütköznek, és az is előfordulhat, hogy valamilyen fizikai hatás vagy társadalmi valóság gátolja. A konfliktus számtalan formát ölthet:
- lehet belső konfliktus (pl. Hamlet, Rekviem egy álomért, Mrs Dalloway)
- lehet konfliktusa egy másik szereplővel / antagonistával (Othello, A nagy Gatsby, Büszkeség és balítélet)
- lehet konfliktusa a társadalommal (1984, Fahrenheit 451, Ne bántsátok a feketerigót!, A szolgálólány meséje)
- konfliktus a természettel (Robinson Crusoe, a Moby Dick, Legyek ura)
- konfliktus Istennel vagy a Sorssal (Odüsszeia, Dan Brown: Eredet, Elveszett próféciák)
- konfliktus természetfeletti erőkkel (Csontkollekció, A rémkoppantók, Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete)
- konfliktus a technológiával (Frankenstein, Szép új világ, 2001: Űrodüsszeia)
Ezek alapján megkülönböztetünk belső és külső konfliktust, attól függően, hogy magában a karakterben zajlik le, vagy az akadályok a főszereplőn kívül keresendők. Gyakori azonban, hogy belső és külső konfliktusok egyaránt megjelennek egy történeten belül.
Példának okáért a Zabhegyező hemzseg a konfliktusoktól. Holden mindig különböző szituációkba bonyolódik, ahol megértést, együttérzést, atyai szeretetet keres. Barátokat, barátnőt szeretne, emberi kapcsolatokat kiépíteni, de bárhová is megy, akadályokba ütközik. Ő a “genny alak”, a szereplők sokszor kihasználják őt. Belső konfliktusból is akad bőven, Holden nem tudja megfogalmazni, mit is szeretne egyáltalán, kihez akar kötődni vagy mit akar kezdeni az életével.
Hogyan befolyásolja a konfliktus a karaktert?
Mint egy szituációs feladat egy céges csapatépítő tréningen. Állítsuk az egyéneket különböző próbák elé, meglátjuk, ki hogyan fog reagálni egy váratlan helyzetre. Különbözőek vagyunk, mást-mást hozunk a családból; a múltunknak, gyerekkorunknak, neveltetésünknek, társadalmi befolyásnak köszönhetően formálódott a személyiségünk, ezáltal mindenkiben törvényszerűen másként ment végbe a folyamat. Ebből adódik, hogy mindenki másként fog reagálni egy konfliktushelyzetre.
Elég, ha csak körbenézünk az iskolatársakon, barátokon, kollégákon. Ha mondjuk az egyik nap végén bejelentik, hogy másnap témazáró dolgozatot fognak íratni, figyeljük meg, hányféle reakciót vélünk felfedezni. Vagy, ha mondjuk a főnök bejelenti, hogy annyira rossz félévet zártunk, hogy ezért minden dolgozó 30%-kal kevesebb fizetést kap.
Mit teszünk ilyenkor? Lesz olyan, aki lázong és kiabál. Van, aki nyugodtan megpróbálja befogadni az információt, hátha valamit rosszul értett. Van, aki a forrongók mellé áll, de nem különösebben ad hangot a nemtetszésének, mások pedig azon járatják az agyukat, mihez kezdenek most.
Szokták azt is mondani, hogy a konfliktushelyzet mutatja meg igazán, kik vagyunk valójában. Ugyanez érvényes a karaktereinkre, főhőseinkre is. Ha mondjuk az egyik barátunk megöl egy embert, mit teszünk? Bejelentjük a hatóságoknak vagy segítünk neki elásni a holttestet?
A konfliktus arra kényszeríti a főhőst, hogy minden tőle telhetőt megtegyen, szembeszálljon félelmeivel, hogy a vágyai kerüljenek középpontba.
Ne írj a történetedbe rengeteg konfliktust, csak mert muszáj
Figyelem: a konfliktus megírása nem azt jelenti, hogy minél több akadályt görgessünk a szereplő elé. Nem attól válik egy könyv bestsellerré, mert a főhős egyre másra csak kapja az elé görgetett szikladarabokat, amit sikeresen meg kell másznia és minden egyes alkalommal egyre nagyobbak és nagyobbak azok az úttorlaszok.
Kapcsolódó cikk a témában:
folytatása következik!
Egyéb források:
Írásról, inspirációról, könyvekről 