Van az úgy, hogy sokáig próbálkozunk írással minden pozitív visszajelzés nélkül. De ha a szerencse mellénk áll, rögtön az első próbálkozásra felfigyelhetnek tehetségünkre. Hoztam nektek egy válogatást olyan írókról, akik rögtön az első könyvükkel hatalmas sikereket értek el. Ha már self-isolation és social distance van, hátha most születnek az elkövetkező évek magyar könyves sikerei. 🙂
#1 E.L. James – A szürke ötven árnyalata
Tudjátok, hogy nem vagyok az írónő és a könyv nagy fanja, de akkor sem mehetek el szó nélkül a sikere mellett. Bármennyire is rossz kimondani, valamit csak tudott az írónő, ami kellett a népnek. Könyve 200 millió példányban kelt el, ezzel több mint 150 millió dolláros nettó vagyont tudhat magáénak. Ne feledjük, James ráadásul először magánkiadásban adta ki, így a bevétel nagyrészt nála maradt, illetve később a filmes jogok is elkeltek 3 mozifilmre, ami tovább növelte az írónő vagyonát.
#2 Lisa Genova – Megmaradt Alice-nek
A szintén magánkiadásban megjelent könyv 2007-ben New York Times bestseller lett. Később megfilmesítették, amiben többek között Julianne Moore és Kristen Stewart játszott. A könyv egy középkorú családanyáról szól, akinél Alzheimert állapítanak meg, és végigkíséri a nő küzdelmét, hogyan veszi át az uralmat az élete fölött a betegség, és ez milyen hatással van a környezetére, családjára. Mind a könyvet, mind a filmet ajánlom nektek. A könyv 5 millió példányban kelt el, a mozifilm 50 milliós bevételt csinált. Az írónő 2011 óta öt további könyvet jelentetett meg.
#3 Amanda Hocking – A vér szava
Az írónőről korábban már olvashattok itt. E-book formában jelentek meg a könyvei, amiket saját maga töltött fel Amazonra. 99 centbe kerülő írásai annyira sikeresek voltak, hogy naponta 10.000 vásárlás érkezett. Pedig eleinte csak ismerősöknek és családjának küldte el az írásokat, de hamar masszív olvasótábora lett. Egy év alatt több mint 2 millió dollár bevételre tett szert minden erőfeszítés vagy kiadói segítség nélkül. Főként urban fantasy, young adult és paranormális történeteket ír, én magam is nagyon kedvelem az írásait. Mára 25 megjelent könyve van. Ez nem kis teljesítmény, ha azt vesszük, hogy alig 35 éves.
#4 Nicholas Sparks – Szerelmünk lapjai
Az itthon is igen nagy népszerűségnek örvendő író mára rengeteget könyvet tudhat magáénak. Főként romantikus regényeket ír némi vallásos, spirituális felhanggal. 2004-ben a vásznon is viszontláthattuk a történetet Ryan Gosling és Rachel McAdams főszereplésével. A film a mai napig nagyon népszerű, igazi alapdarab, ami engem speciel minden alkalommal megríkat. Sparks húsznál több regényt írt, vagyona eléri a 40 millió dollárt. A legtöbb mozivászonra is került, mint például Az utolsó dal, a Szerencsecsillag vagy a Menedék.
#5 Rick Riordan – Percy Jackson történetek
Valószínűleg Riordan maga sem gondolta, hogy ekkora sikereket fog elérni a fiatalok körében, amikor még egy gimnáziumban tanított. A görög mitológián alapuló történetek hamar a figyelem középpontjába kerültek. A filmes jogok itt is hamar elkeltek, sőt a Broadway is szerződést kötött az íróval, hiszen készülőben a színpadi változat. A Forbes szerint csak 2018-ban az író 10,5 millió dollárt keresett.
#6 Nora Roberts – Pamela rózsája
Nora Roberts az egyik legtermékenyebb amerikai író, több mint 200 könyve jelent meg, ebből magyarul is jó pár fordítás érkezett a piacra. Egy hóviharnak köszönheti a karrierjét, két kisgyerekével rekedt otthon Marylandban, amikor is írással töltötte a hirtelen jött szabadidőt. Első regénye 1981-ben jelent meg (itthon Pamela rózsája címmel). Roberts először egy új kiadónál, a Silhouette books-nál kapott lehetőséget publikálásra, romantikus történetei hamar eljutottak a közönséghez. A Silhouette books hasonló koncepcióban jelentette meg addig ismeretlen szerzők műveit, mint az itthon ismert Ramóna és Júlia füzetek. Roberts nemcsak romantikus regényeket ír, de J.D. Robb álnéven krimiket is. Számos regényét filmváltozatban láthatjuk.
#7 K. A. Tucker – Tíz apró lélegzet
A kanadai Ontario városában született. K.A. Tucker hat éves korában jelentette meg első könyvét általános iskolai könyvtárosának és egy doboz zsírkréta segítségével. Felnőttként Tucker 2011-ben közölte Amazonon első magánkiadású e-könyvét, ami magyar fordításban itthon is megjelent. Hamar hatalmas rajongótábora lett, amire számos kiadó felfigyelt, végül a Simon & Schusterrel kötött szerződést.
Néhány említésreméltó alak a milliomos elsőkönyvesek klubjában: J.K.Rowling, Paulo Coelho, Stephen King, LJ Ross, Michael J. Sullivan.
Ha tetszett a cikk, dobj egy csillagot vagy lájkot! 🙂
Vélemény, hozzászólás?