7 híres alkoholista író

A XX. század számos nagy írója (főleg az amerikai írók) küzdött az alkoholfüggőséggel. Egyesek úgy vélik, hogy ez nagyban hozzájárulhatott művészi képességükhöz és későbbi sikereikhez, mások szerint az alkohol gyógyszerként szolgált problémáikra. 

Óva intek mindenkit, hogy valaki példát vegyen róluk, nem is azért készül a cikk, hogy bárkit rávegyen arra, hogy mértéktelenül fogyasszon alkoholt, ettől remélve a sikert. Csupán érdekességként gondoltam megosztani, mert hátha van közületek olyan, akik nem ismerték ezeket a sztorikat.

#1 Edgar Allen Poe

Szerintem az egyik leghíresebb – még talán középiskolában a tanárunk is emlegette, hogy Edgar Allen Poe nagy piás volt. A rejtélyes és bizarr írásairól ismert, ő volt a novellaírás egyik legkorábbi amerikai gyakorlója, nevéhez köthető a detektívregények kialakulása. 1849. október 7-én, 40 évesen Baltimore-ban, egészen fura körülmények között halt meg. Halálának pontos oka ismeretlen, de sokan úgy gondolják, hogy az alkoholnak, kolerának, drogoknak, szívbetegségeknek lehetett köze hozzá.

#2 Truman Capote

Truman Capote (1924. szeptember 30. – 1984. augusztus 25.) egy amerikai író volt, akinek olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint az Álom luxuskivitelben (1958) és a Hidegvérrel (1965) című regény. Miközben Capote a Hidegvérrel regényét írta, ebéd előtt dupla martinival indított, egyet elfogyasztott ebédhez is, ebéd után pedig egy stringer koktélt (aminek az alapja crème de menthe és brandy. Miután letartóztatták Long Island-en ittas vezetés miatt, bevonult a Silver Hillbe, egy drága klinikára Connecticutban. Három vagy négy hónapig maradhatott ott, majd visszatért. Később szerepelt egy talk show-ban, amiben totál részeg volt és bevallotta, hogy ismét iszik, mert csak így képes elviselni az életet.

#3 Jack Kerouac

Jack Kerouac (1922. március 12. – 1969. október 21.) amerikai regényíró, író, költő és művész volt. William S. Burroughs és Allen Ginsberg mellett együtt alkották a Beat Generation néven ismert hármast. Kerouac 1969. október 21-én halt meg Floridában a Szent Antal kórházban, egy nappal azután, hogy súlyos hasi fájdalommal vitték be mentőautóval. 47 éves korában érte el a halál, ami belső vérzésből fakadt. Májzsugorodása az egész életen át tartó súlyos alkoholizmus eredménye.

#4 William Faulkner

William Cuthbert Faulkner (1897. szeptember 25. – 1962. július 6.) amerikai regényíró, forgatókönyvíró és költő volt, akinek legtöbb műveiben megjelenik szülőföldje, Mississippi. A század egyik legbefolyásosabb írójának tekintik, és 1949-ben Nobel-irodalmi díjat is kapott. Sokan tudtak arról, hogy Faulkner egész életében súlyos alkoholfogyasztási problémákkal küzdött, de amint azt maga Faulkner több alkalommal kijelentette, és amint ezt a családtagok, a sajtó és a barátok is megerősítettek, voltak olyan időszakokban karrierje során, amikor nem ivott írás közben, viszont ekkor egyetlen egy műve sem jelent meg. Faulkner szentül hitte, hogy az alkohol elősegíti a kreatív folyamatokat. Manapság széles körben úgy gondolják, hogy Faulkner az alkoholt használta „menekülésként” a mindennapok nyomásának enyhítésére.

#5 Charles Bukowski

Henry Charles Bukowski (1920. augusztus 16. – 1994. március 9.) befolyásos amerikai költő és író volt. Bukowski írását nagymértékben befolyásolta szülővárosa, Los Angeles földrajza és hangulata. Apja munkásember volt, aki szóbeli és fizikai erőszakkal bántalmazta fiát. Talán, ezért menekült az apja elől, Bukowski 13 éves korában elkezdett inni, és egész életen át nem volt képes letenni az italt.

#6 F. Scott Fitzgerald

Francis Scott Key Fitzgerald (1896. szeptember 24. – 1940. december 21.) egy amerikai regény- és novella író volt, akinek műveit a jazz korszak legemlékezetesebbjeinek tekintik. Fitzgerald tulajdonképpen egyetemista kora óta ivott, és az 1920-as években hírhedtté vált rendkívül súlyos alkoholfüggősége miatt. Egyesek azt gondolják, hogy leghíresebb történetének karaktereit (A nagy Gatsby), saját magáról mintázta. 1940. december 20-án éjjel szívrohamot kapott, és másnap, december 21-én, miközben orvosa látogatását várta, Fitzgerald összeesett és meghalt. 44 éves volt.

#7 Ernest Hemingway

Ernest Miller Hemingway (1899. július 21. – 1961. július 2.) amerikai író, novellista és újságíró volt. Egész életében komoly alkoholfüggőségben szenvedett, későbbi éveiben egyre növekvő fizikai és mentális problémákkal küzdött. 1961. júliusában egy mentális központból való szabadon bocsátása után (itt súlyos depresszióval kezelték), öngyilkosságot követett el otthonában egy shotgunnal.

További említésre méltó személyek, akik szintén alkoholfüggőséggel küzdöttek:  Tennessee Williams, J.D. Salinger, Jack London, Stephen King, Philip K. Dick

 

***

Légy a pártfogóm! Ha tetszik a munkásságom, akkor itt tudsz támogatni: https://www.patreon.com/cassyblacksmith

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: