Jamie McGuire neve már nem volt ismeretlen számomra. Bár a Gyönyörű sorscsapást még nem olvastam (tervezem), most mégis úgy döntöttem, hogy az új könyvét, Az őrzőt veszem kézbe.
Jamie McGuire – Az őrző
Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ
Oldalak száma: 472
Kiadás éve: 2013
A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
Az elején nagyon lelkes voltam, a borító és az első pár oldal elolvasásával döntöttem a könyv mellett. Lehet, hogy szomorkás hangulatban voltam, ezért találtam szimpatikusnak Nina karakterét. Az én apámmal sosem volt olyan a kapcsolatom, mint ahogy Nina leírja az édesapjával való kapcsolatát, ezért egy kicsit irigykedve és ábrándozva faltam a sorokat. A könyv első negyedében Nina igen szimpatikus volt számomra, attól eltekintve, hogy a Nina név nem tartozik a kedvenceim közé, számomra mindig egy negatív karakter jelenik meg mögötte. (Talán a Sharon naplója c. rajzfilm sorozat teszi, amit gyerekként/tiniként imádtam. 🙂 )
Nina aztán megismerkedik a rejtélyes Jareddel, aki pont mindig ugyanott van, ahol ő. És aztán kezdetét veszi egy fantasy szerelmi történet. Kiderül, hogy Jared nem egy átlagos fiatal, hanem testvérével már gyerekkorukban komoly nevelést kaptak és már kiskorukban elsajátítottak rengeteg harcmódot, önvédelmet, fegyverforgatást stb. Jared apja, Gabe, arra született, hogy megvédje Nina apját. Ő egy arkangyal, akinek a feladata, hogy megvédje a neki kirendelt személyt. Mint kiderült, Jared pedig arra rendeltetett, hogy Ninára vigyázzon. Jared és húga, Claire nem foglalnak valami előkelő helyet az őrzők között, mert ők nem teljesen arkok, hanem halandó édesanyjuk lévén félvérek (hibridek, ahogy Nina nevezi), akik rendelkeznek némi természetfeletti erővel, hogyne.
A történet vesztett a lendületéből, ahol elértük azt a pontot, hogy Nina megtudja, kicsoda-micsoda Jared, és hogyan jön a képbe. Sajnos, ezt még az azt következő titkok sem tudták felgyorsítani, sem a Nina után kajtató démonok, sem a titokzatos vésetes gyűrű, még az sem, hogy Ninát megkörnyékezte Shax, a pokol hercege, amiért Nina apja ellopott tőle egy fontos könyvet. A sztori itt válik nagyon sablonossá, úgy érzem, hogy sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Az elején kedveltem Jared-et is, de ahogy elkezdte a “ha meghalsz, szerelmem, akkor én sem tudok nélküled élni” szöveget, elment a kedvem az olvasástól. Tipikusan elvétette a gagyi romantikus történetek hibáját, ahol a főhősök hangulata hullámzik, hol szeretik egymást, hol nem, hol a főhős kitalálja, hogy megpróbál felszívódni a lány életéből, mert annak biztosan jó lesz úgy, és a főhősnő meg majd belegebed a különlétbe, ezért megpróbálja kinyírni magát… stb. Ja, és persze a lényeg: Nina egyáltalán nem botránkozik meg, mikor Jared előáll, hogy ő félig arkangyal. Simán elfogadja, hogy vannak angyalok és démonok és még az sem érdekli, hogy Jarednek és neki egyáltalán nem szabadna találkozniuk, nemhogy egymásba szeretniük. Szóval ez elég Meyeres volt. Igazán értékelni tudtam volna, ha kicsit más irányba megy el, mint amit ténylegesen kaptunk.
A mellékszereplőket viszont sokkal jobban megkedveltem. Jared húga, Claire például nagyon szimpatikus volt, szívesen kicseréltem volna Nina béna-érzelgős jellemét Claire tökös-belevaló tulajdonságaira. Ryan, aki a szerencsétlen harmadik szerepét kapta a történetben, tipikusan az a srác volt, aki mindig ott áll a főhősnő mellett, de az észre sem veszi, mennyire cuki, odaadó, figyelmes. Aztán megint jött a régi lerágott csont Jaredttől: “Jobban tennéd, ha velem nem barátkoznál, helyette inkább nézd meg, milyen helyes Ryan.” Nina barátnőjét, Beth-t is sokkal jobban bírtam, mint a hősnőt. A történetet feldobja, hogy különleges lények is tiszteletét teszik, például Jared apjáról, Gabe-ről, kiderül, hogy valójában Gabriel igen, az a Gabriel, de szimpatikus volt Samuel és Eli is.
Azt hiszem, ezeket a tipikus érzelgős/romantikus/meghalok érted hibákat már nem lehet űberelni az Alkonyat vagy A szürke ötven árnyalata óta. Ráadásul szerencsétlen módon Nina is Grey családnevet kapott, ami sokat rontott a helyzeten. A történet vége sem sikerült fenomenálisra, egy kimódolt harcjelenet után Jared és Nina megmenekül, majd hogy ne maradjunk hoppon, megtörténik a lánykérés is. Egyelőre nem érzek magamban elég motivációt, hogy folytassam a történetet, lehet csak pihentetnem kéne. Talán megpróbálom a Gyönyörű sorscsapást, hátha tényleg annyira jó, mint az értékelések alapján.
Kedvenc idézetek:
– Ne szakítsd félbe a pánikrohamomat. Felettébb udvariatlan lenne.
Minden, amire valaha is vágytam, itt van a karomban.
Összességében a történet:
Írásról, inspirációról, könyvekről 
Vélemény, hozzászólás?