Úgy döntöttem, hogy ebben az évben én is készítek néhány igazán hangulatos – nem kifejezetten halloween-i – de olyan ételeket, amiket a Harry Potter széria inspirált.
Roxfortban minden évszak csodálatos, de valahogy az ősz mindig közelebb állt hozzám. Az egyik kedvencem az első részben található Halloween-i jelenet, amikor Mógus professzor rászabadít egy igazi hegyi trollt az iskolára. Nem csak azért fontos ez a fordulópont, mert tulajdonképpen Harry, Ron és Hermione kapcsolata itt erősödik meg, hanem innentől kezdődik meg a nyomozásuk Voldemort terve után.
Mindig is imádtam ezt a jelenetsort. Elég csak végignézni a Nagyterem terítékén. Van olyan, aki nem kívánja meg az asztal teljes kínálatát?
Roxforti forró csoki recept
Hozzávalók (1 adagra):
2 evőkanál. cukrozatlan kakaópor
2 ek. cukor
1 ek. finomra vágott tejcsokoládé vagy étcsokoládé
Csipet só
Csipet őrölt fahéj
Csipet frissen reszelt szerecsendió
1 bögre tej
Opcionális hozzávalók: tejszínhab, fahéj, pirított mályvacukor
Elkészítés:

1.) Tegyük egy bögrébe a kakaóport, a cukrot, a csokoládét, a sót, a fahéjat és a szerecsendiót.
2.) Egy kis lábasba öntsük bele a tejet, és közepes lángon forraljuk fel. Én általában a Riska Zero 0,1%-os tejét szoktam vásárolni, de ha inkább növényi tejjel készítenétek, szerintem akkor azzal is nagyon finom lesz. Én kókusztejjel is próbáltam, nem csalódtam.
3.) Vegyük le a lábast a tűzről, majd öntsük bele a bögre tartalmát; kb. 1 percig keverjük simára.
4.) Igény szerint díszítsük a tetejét tejszínhabbal, megszórhatjuk fahéjjal, kókuszreszelékkel vagy étcsokiforgáccsal.
Vajsör ízű fagylalt
Nincsen roxforti év vajsör nélkül. Viszont én nem az egyik legjellegzetesebb varázslóitalt szerettem volna elkészíteni, hanem egy hasonló ízvilágú fagylaltot, amit akár később is elővehetek a fagyasztóból.
Hozzávalók (kb. 8 adag):
250 ml habtejszín
420 ml sűrített tej
80ml karamell szirup
Vajas sziruphoz (több adag lesz belőle):
4 evőkanál vaj (sótlan)
200 g barna cukor
180 g habtejszín
1 teáskanál vanília aroma
Először a vajas szirupot fogjuk elkészíteni.
Ajánlom, hogy ezt már előre készítsétek el, mert ez egy nagyobb adag lesz, amit később is fel tudtok használni. Akár lattéhoz, édességek ízesítésére is kiváló, csak tegyétek egy jól zárható befőttes üvegbe.
1.) Egy közepes lábasban alacsonyabb hőfokon megolvasztjuk a vajat. Adjuk hozzá a barna cukrot, és keverjük addig, amíg a vaj teljesen feloldódik. (Egy kissé darabos állagot fogunk kapni.)
2.) Vegyük le a tűzről, majd 3-5 percig kevergessük, hogy kicsit lehűljön a keverék, ezután adjuk hozzá a tejszínt.
3.) Ezután mehet vissza a tűzhelyre, melegítsük fel közepes hőfokra, körülbelül 2-3 percig. Időnként habverővel keverjük át, hajlamos leülni a cukor az aljára.
4.) Kapcsoljuk le a hőt, és hagyjuk a szirupot néhány percig pihenni. Ekkor adjuk hozzá a vaníliát és egy pici sót. Hagyjuk a szirupot szobahőmérsékletre hűlni (2-3 óra szükséges hozzá).
5. ) Eztán a szirupot tegyük egy jól zárható edénybe – én hagyományos befőttes üveget javaslok, vagy olyat, aminek kapcsos a teteje.
Hűtőszekrényben légmentesen lezárva legfeljebb egy hónapig tárolhatjuk így.
A hűtőben természetesen szilárdabb állapotot vesz fel (mint a nutella vagy a méz, amikor bekristályosodik), ha ez zavarna minket, akkor használat előtt 10 másodpercig mikróban kell felmelegíteni.
A fagylalt elkészítése:
1.) Egy elektromos keverővel (vagy habverővel) addig verjük a habtejszínt, amíg a hab kifényesedik és szép csúcsos lesz.
2.) Adjuk hozzá a sűrített tejet, majd ezek után már ne a keverővel, hanem egy spatulával vagy fakanállal dolgozzunk, hogy ne törjük össze a habot.
3.) Adjunk hozzá körülbelül 100 g vajszirupot, és keverjük össze. Öntsük a fagylaltot egy zárható dobozba.
4.) Csepegtessük a tetejére a karamell szirupot, és egy fogpiszkálóval kavargassuk össze a fagylaltos keverékkel. Nem kell teljesen, csak hogy márványos legyen a teteje.
5.) Fagyasszuk legalább 6 órán át vagy tegyük be egy éjszakára.
Tálaláskor tegyünk a tetejére még egy kis vajszirupot és karamell szirupot.
Tökös derelye recept
Biztosan nektek is rémlik még az a jelenet, amikor Harryék sütőtökös derelyét esznek a Roxfort Expresszen az iskolába menet. A 4. filmben Cho Chang is tökös derelyét kér a büfés boszorkánytól. Bár itthon “tökös derelye” névre lett fordítva, valójában egyfajta péksüteményről van szó, ami sokkal inkább hasonlít egy töltött párna receptre.
Nagyon könnyű dolgunk van, a boltban kapható leveles tészta tökéletes erre a célra.
Hozzávalók:
A tésztához:
1 csomag leveles tészta
1 tojás
A töltelékkez:
100 g sütőtökpüré
1 teáskanál fahéj
1 csipet szerecsendió
1 csipet kardamom
1 csipet szegfűbors
1 evőkanál barna cukor
Elkészítés:

1.) A töltelékhez elkészítjük a sütőtökpürét. Ennek legegyszerűbb módja, hogy a sütőtököt félbe vágjuk, egy evőkanál segítségével kimagozzuk, majd ha szükséges, kisebb darabokra vágjuk.
2.) Sütőpapírral bélel tepsire tesszük a darabokat. Meglocsoljuk őket mézzel, leszórjuk egy kis fahéjjal, barna cukorral.
3.) 200 fokon 35-40 percig süssük őket. Aztán hagyjuk kihűlni a tököt. Utána vágjuk le a tökök héját és egy botmixer segítségével pürésítsük a tökhúst.
4.) A töltelék hozzávalóit tegyük egy tálba, keverjük össze és tegyük félre.
5.) A leveles tésztát csomagoljuk ki, nyújtsuk ki, majd egy nagyobb pogácsaszaggatóval nagyobb köröket vágunk a tésztából.
6.) Tegyünk a körök közepére kb. 1 evőkanálnyi mennyiséget a töltelékből, hajtsuk félbe a tésztát, így kapunk félhold alakú darabokat. A széleket nyomkodjuk le az ujjunkkal vagy egy villa segítségével. Így nem fog kijönni a töltelék.
7.) Tegyük a derelyét sütőpapírral bélelt tepsibe. Kenjük le őket a felvert tojással, majd 200 fokon hőlégkeveréssel 15-20 perc alatt süssük meg, amíg szépen megbarnulnak.
8. Rácson hagyjuk lehűlni.

Ugye, nem is volt olyan nehéz? 🙂
E-book megjelenés – Bátorságnapló
Ezennel hivatalosan is megjelenik harmadik regényem, ami a Bátorságnapló címet viseli. 2023. május 31-én, azaz holnaptól elérhető lesz. Hogy hol? Nagyon köszönöm annak a sok embernek, bétának, előolvasónak, korrektornak, akik segítették a könyv megszületését. Hálás vagyok minden munkátokért! Mit kell tudni a könyvről? ♥ A Bátorságnapló történetemet még 2014-ben kezdtem el írni, azóta formálódik, bár…
❌ Szerzői jogok megsértése❌Néhány szó az illegális könyvletöltésről
A minap tudomásomra jutott, hogy az e-bookjaim megjelentek több torrentoldalon és letölthető formátumban néhány zárt FB csoportban is az engedélyem nélkül. Ha bárki bármilyen művészeti alkotást hoz létre (fotót, festményt, grafikát, novellát, regényt stb.), a mű a megszületésének pillanatától automatikusan szerzői jogi védelem alá tartozik. Ez akkor is érvényes, hogyha adott esetben a könyv csak…
Interjú velem a Magyar Szerzők Könyvei blogon
Sziasztok, egy ideje nem voltam itt aktív, de nem állt meg az élet. 🙂 Ha szeretnétek “naprakészebb” infókat tőlem, rólam, az írásaimról, akkor kövessetek kérlek Instán, Molyon és Facebookon, ahol aktívabb vagyok: https://www.instagram.com/cassy.blacksmith/ https://www.facebook.com/cassyblacksmith https://moly.hu/tagok/cassyblacksmith A héten készült velem egy interjú a Magyar Szerzők Könyvei blogra, amit itt tudtok elolvasni: https://www.hungarybooks.hu/2022/08/ismerjuk-meg-kozelebbrol-szerzoket.html Az augusztus vége most…
Vélemény, hozzászólás?