Biztosan többünknek okozott változást az életében ez az új helyzet, ahogy nekem is. Már korábbi bejegyzésben említettem, hogy az otthoni munka jelentős plusz időt spórol meg nekem, ami más esetben ingázással kellene töltenem, így több időm is marad a munka elvégzése után más teendőkre. Talán pont jókor kaparintottam meg egy Netflix hozzáférést is, így szerencsémre akad bőven megnézendő sorozat az elkövetkezendő hetekre, hónapokra.
Alább láthatjátok, milyen sorozatokat nézek most.
#1 Drót
A Drót egy amerikai sorozat, amit az HBO készített. A Trónok harca után szerettünk volna a férjemmel egy olyan sorozatot nézni, ami szintén az HBO nevéhez köthető, és mivel azt olvastuk, hogy ez hasonló, mint a Kemény zsaruk, amit már évekkel ezelőtt ledaráltunk, jó választásnak tűnt. A Drót 2002-ben indult alapvetően bűnügyi-krimi sorozat, amiben a Baltimore-i rendőrség és nyomozóinak életébe csöppenhetünk bele, és a munka sötét oldalába. Baltimore nyomozóinak nemcsak a városban élő jelentős számú afroamerikai lakossággal kell megbirkóznia, hanem minden évadban a város és a bűnözés egy más oldalát mutatják be nekünk. A sorozat onnan kapta a nevét, hogy az első évadban egy afroamerikai drogbanda életébe és működésébe láthatunk bele, miután a rendőrség engedélyt kap telefonok lehallgatására. A sorozat legnagyobb neve Idris Elba és Lance Reddick, akit olyan sorozatokban láthattunk már, mint a Lost, a Castle, vagy az American Horror Story: Coven.
#2 Black Spot – Szólít az erdő
Mostanában nagyon ráálltam a krimi és bűnügyi sorozatokra, úgyhogy a listában lesz még bőven. 🙂 A Black Spotba egy Netflix keresgélés alatt bukkantam rá. Amikor megláttam a borítóképet és a rövid trailert, egyből tudtam, hogy nekem kell ez a sorozat. Egy francia-belga sorozatról van szó egyébként, és szerintem nagyon jól összerakták. Egy eldugott, fiktív kisváros, Villefranche és annak furcsa lakóközössége áll a középpontban, hiszen a kisvárosban hatszor több a halálos esetek száma és a gyilkosság, mint Franciaország más területén. Ennek a kivizsgálására érkezik egy ügyész, aki a helyi rendőrség kapitányával, Laurène Weiss-szel próbálja meg felgöngyölíteni a megmagyarázhatatlannak tűnő eseteket. Itt ráadásul egy kis természetfeletti misztikus szál is keveredik a történetbe, mert az erdőben valamilyen ismeretlen “erő” szedi áldozatait. Imádom! Egyelőre két évad van fent Netflixen, elvileg nyáron érkezik a harmadik. Ha valakit zavarna a francia nyelv, akkor választhat angol szinkront is, én így és magyar felirattal nézem.
#3 Hihetetlen
Egy magyar szinkronos bűnügyi minisorozat, amit a női True Detective-nek is mondanak. A sztori azzal kezdődik, hogy 2008-ban egy fiatal lányt megerőszakolnak a lakásában, de a rendőrség nem igazán hisz neki, mert nem találnak semmilyen konkrét nyomot, ráadásul minden arra utal, hogy a lány csak kitalálta az egészet, mert a vallomásaiban mindig mást és mást nyilatkozik. Addig szekálják, míg végül a lány maga is megkérdőjelezi, hogy valóban megtörtént-e az eset. Aztán a következő részben már 2011-ben járunk, ahol egy nyomozónőt hasonló esethez hívják, egy fura erőszakoló megyéről megyére jár, egyedülálló nőkhöz tör be és órákon keresztül erőszakolja őket. Ráadásul a helyszíneken semmilyen nyomot nem találnak, az elkövető nagyon alaposan tünteti el a őket. Toni Collette és Merritt Wever karaktere két külön nyomozói irodából összeáll, hogy elkapják az erőszakolót. A sorozat érdekessége még, hogy igaz történeten alapul. 8 részes, tehát akár egy nap alatt is ledarálható.
#4 Sabrina hátborzongató kalandjai
Netflixen szintén magyar szinkronnal elérhető. Én régebben imádtam a Sabrina, a tiniboszorkány sorozatot (amiben Melissa Joan Hart játszotta a főszerepet), és a filmeket. Egyébként mindkét sorozat az Archie Comics neve alatt futó képregényen alapszik, így aki korábban látta a Melissa Joan Hart szereplésével futó sorozatot, akkor bizonyos karakterek ismerősök lehetnek neki. Ám míg a korábbi széria egyfajta vígjáték/sitcom, a Netflix-es verziónak sötétebb a hangulata és inkább sorolható horror drámasorozat kategóriába. A karaktereken kívül nem sok hasonlóság van a kettő között, de én ezt a verziót is nagyon kedvelem. Szép a képi világ, néha ijesztő és nagyon dark. Készítője az a Roberto Aguirre-Sacasa, aki a Riverdale-t is jegyzi, így aki azt a sorozatot kedveli, biztosan ezt is fogja.
#5 Sötétség
A Sötétség egy német-amerikai misztikus sorozat, aminek központjában egy városka, Winden áll, ahonnan eltűnik egy tizenéves fiú, majd később a helyi rendőr kisfia. A történelem ismétli önmagát, mert a rendőrnek sok évvel korábban az öccse is hasonlóan nyomtalanul eltűnt. Először ez is bűnügyi sorozatnak tűnik, ám rögtön az első részben kapunk olyan snitteket, ami sejteti, hogy ennél sokkal több lesz, és több idősíkon is futnak az események. Angol szinkronnal és magyar felirattal nézem, eddig 2 évad jelent meg. Még nagyon az elején tartok, de biztosan jónak ígérkezik, engem az első három rész megvett. 🙂
Meséljetek, Ti milyen sorozatokat néztek most?
Vélemény, hozzászólás?