Könyvkritika – Pushing the Limits – Feszülő húr – Írásról, inspirációról, könyvekről

Jaj, hogy én mennyire vártam már, hogy ezt a könyvet elolvassam. Köszönet a KK Kiadónak, hogy elhozta nekünk magyar nyelven is, és itt kell megemlítenem, hogy mennyire jó lett a fordítás! 🙂

Katie McGarry – Pushing the Limits – Feszülő húr

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
Oldalak száma: 436
Kiadás éve: 2014
Sorozat: VÖRÖS PÖTTYÖS KÖNYVEK

ANNYIRA ELLENTÉTESEK…
ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.

Már a Goodreads toplistákon felfigyeltem a következő könyvre, és nagyon örülök neki, hogy magyarul is megjelent. A borító nagyon megtetszett és a cím is megragadta a figyelmem. A könyv két főszereplő fejébe enged betekintést, az egyik Echo Emerson, aki kirekesztetté válik az iskolában. Karját számtalan vágásnyom és sebhely tarkítja, azonban Echo nem emlékszik semmire arról a napról, amikor az anyjánál megsebesült. Legalább is Echo úgy gondolja, nem magának okozta a sebeket, hanem csak baleset lehetett.

Az elmúlt időszakban feje tetejére állt az élete: a szülei elváltak, az anyja depresszióban szenved és távolságtartási végzés miatt nem találkozhat Echoval. A bátyja, Aires meghalt a seregben, az apja összeszűrte a levet a korábbi bébiszitterrel, akivel most babát várnak. Egyszóval bonyolult az élete, miközben egy iskolai terapeutának is bizonyítania kell, hogy normális. Echo próbál normális életet élni, mindamellett, hogy nem sokra emlékszik a balesetéből és a korábbi életéből.

A másik főszereplőnk Noah Hutchins, aki köztudottan veszélyes múlttal rendelkezik, nevelőszülőknél lakik és hajlamos bárkivel – még korábbi nevelő apjával is – összeverekedni. Ez miatt Noah nem találkozhat két fiatalabb öccsével, de azon munkálkodik, hogy az iskolai terapeuta közbánjárásával bebizonyítsa, hogy megfelelő gyám lenne az öccsei számára.

Ennek érdekében Echo és Noah közös terapeutája kitalálja, hogy Echo korrepetálja Noah-t, hogy Noah eredményei minél jobbak legyenek, ám eleinte a két főszereplő (akiben látszólag semmi közös nincsen) egyáltalán nem kedveli egymást. Aztán végül kiderül, hogy mégis egymás segítségére lehetnek. 🙂

Tetszett, hogy a könyv két látszólag teljesen ellentétes karaktert hoz össze, és végigkísérhettük, hogy csiszolódnak össze. Echo segít, hogy Noah bejusson az egyetemre, és elérje, hogy a gyámügy megfontolja a tesói elhelyezését, Noah pedig segít megjavítani Echo bátyjának a kocsiját (ami egyfajta terápiás kezelés), és kideríteni, hogy mi történt valójában az anyja lakásán.

A történet végére persze kiderül, hogy Echo hogyan szerezte a sebeket – most nem akarok spoilerezni, ezért nem írom meg, de a lényeg, hogy minden a helyére kerül. 🙂 Echo kibékül az apjával és megbékél vele, hogy új baba érkezett a házhoz.

Azért is állt közel a szívemhez a történet, mert megmutatta, hogy nem minden fenékig tejfel, nem próbálta a szereplőket tökéletesnek beállítani, hiszen mindenki követett el hibákat az életes során, és külön pluszpont, hogy szépen lehet követni, ahogyan a szereplők fejlődnek, változnak, alkalmazkodnak.

Már várom a folytatást, amiben Noah barátja, Beth kerül a középpontba. 🙂

Kedvenc idézetek:

Az egyetlen út előtted van, ezért soha ne süsd le a szemed.

(…) Nem akarom, hogy az életem minden emlékekkel teli perce arra az életre emlékeztessen, amit már sosem kapok vissza.

– (…) Te meg az a valaha népszerű liba sose lesztek az évszázad regénye.
Pedig lehetnénk.