Könyvkritika – The Dark Divine – Fekete bárány

Nem sokkal az Alkonyat széria olvasása után néztem ki magamnak. Bár a végső olvasásig kellet várnom egy kis időt (mindig akadt, amelyik könyv előbb hozzám került), végül mikor nem volt mit olvasnom, gyorsan megrendeltem. Akkora csalódást nem okozott, ugyanakkor nem is tartottam meg.

Bree Despain – The Dark Divine – Fekete bárány

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Oldalak száma: 328
Kiadás éve: 2011

Tékozló fiú
Veszélyes szerelem
Halálos titok
Grace Divine – a helyi lelkész lánya – mindig is tudta, hogy valami rettenetes történt azon az éjszakán, mikor Daniel Kalbi eltűnt, bátyja, Jude pedig vérbe fagyva tért haza.
Most, hogy Daniel visszajött, Grace-nek választania kell iránta érzett növekvő vonzalma és bátyjához való hűsége között.
Ahogy Grace közelebb kerül Danielhez, megtudja az igazságot arról a rejtélyes éjszakáról és arról, hogyan mentse meg szeretteit, ám ezért talán legféltettebb kincsével kell fizetnie: a lelki üdvével.

Már korábban hallottam, hogy a mű az írónő első könyve. Nem szoktam elítélni ez alapján senkit, hiszen nagyon sok olyan első könyvet olvashatunk, ami tényleg megérdemli a bestseller jelzőt. Éppen ezért minden hátsó gondolat nélkül csaptam bele a történetbe.

Adott egy család, ahol az apuka pap. Hmm… érdekes kezdés, hasonlót a Nicholas Sparks féle A leghosszabb út című könyvében olvastam. Mindenesetre tetszett, hogy az apuka viszonylag modern, de mégis megmaradnak a hívő család kategóriában. Tetszett, hogy a nevek bibliai eredetűek, már maga a főhős Grace Divine neve is Isteni ajándékot jelent. Nekem is van egy-két lelkész ismerősöm, akik hasonlóan játszottak már nevekkel, ezzel nincs semmi baj. Mivel az én eredeti nevem külföldi eredetű és nincs magyar jelentése, ezért mindig elcsodálkozom, ha találkozok olyan emberrel, akinek már a neve is sokat elmond a viselőjéről.

A történet azzal kezdődik, hogy új srác jelenik meg az osztályban – ez egyébként nem valami fantáziadús – akiről később kiderül, Daniel Kalbi, aki Grace bátyjának legjobb barátja volt, egészen pár évvel ezelőttig, amikor egy este Daniel eltűnt, Jude viszont véres ruhákban tért haza. Az esetről azóta nem beszélt senki, Danielt nem látta senki, nem is tudtak róla és a Divine családban tabutémának számított a srác nevének megemlítése is.

A történetről nagyon gyorsan kiderül, hogy merre felé is kanyarodik. Az írónő nem nagyon mondott sokat. Tipikus gyerekkori szerelem és ragaszkodás húzódik meg a háttérben, ami megmondom őszintén, hihetetlen, bár tudom, hogy az ifjúsági regényekben sokszor ellövik ezt a poént.

Az kicsit idegesítő volt, hogy Grace csak nagy sokára tette össze a képkockákat Danielről vagy inkább mondjuk úgy, hogy inkább Daniel árulta el, hogy tulajdonképpen egy farkas. Nem vérfarkas ezt előre leszögezem, de valami hasonló. Az írónő ráadásul egészen a végéig olyan apró “szösszeneteket” dobott elénk Danielről, hogy már rögtön az első ilyen megjegyzésnél tudhatjuk, hogy hogyan is állunk.

Ahogy haladunk a történettel Grace alakja egyre jobban irritálóvá válik a túlzott tudatlanságával. Nem értem, hogy az írók miért szeretnek ilyen butuska karaktereket létrehozni, de egyre inkább elveszi a kedvem az ilyen könyvektől.

Sokan kritizálták, hogy hasonlít az Alkonyatra, a Shiverre és a Red Riding Hoodra, én azt mondom igazuk is van. A történek bár eltér ezektől az említett könyvektől, csak a legnagyobb bajom az volt, hogy nem történt benne semmi. Rengeteg lényegtelen aprósággal töltötte ki a történetet és azt vettem észre, hogy már csak oldalak vannak hátra.

Aki olyan könyvre vágyik, mint a Shiver vagy az Alkonyat, ahol részletes háttérinformációkat kapunk és a világ hihetően ki van bontva, akkor ne olvassuk el a könyvet. Inkább olyanoknak ajánlom, akik szabadidejüket olvasással szeretnék eltölteni, de nem várnak nagy elméleti boncolgatásra.

Mindemellett azt mondom, hogy kellemes időtöltés volt elolvasni a könyvet, viszont még mindig ne szántam rá magam, hogy kezembe vegyem a folytatást. Talán egyszer, ha kezem ügybe kerül, akkor talán.

Kedven idézetem:

Nem azért bocsátunk meg másoknak, mert megérdemlik. Azért bocsátunk meg nekik, mert szükségük van rá; mert nekünk van rá szükségünk.

Az ígéretekkel az a baj, hogy ha egyszer tettél egyet, biztos hogy meg is szeged.

Összességében a történet: