Egy újabb könyv a repertoáromban. 🙂 Régóta meglévő vágyálom, hála a moly.hu-nak, teljesült!
Mostanában nagyon ráálltam a Könyvmolyképzős könyvekre, ami nem is baj, hiszen a kiadó pontosan olyan témájú könyveket jelentet meg, amiket én is szívesen olvasok. Csak így tovább
Könyvmolyképző!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Sorozat: Vörös Pöttyös könyvek
Oldalak száma: 360
Kiadás éve: 2010
EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.
Ahogy a fülszöveg is mutatja, a főszereplőnk egy tizenhat éves lány, aki E/1 személyben meséli el az eseményeket. Nora Grey egyedül él édesanyjával a Coldwater melletti régi tanyán, aminek fala kis híján összedől egy erős széllökésben, de azt hiszi, hogy ennél és a vérszegénységén kívül egyéb gondja nem is lehet.
Ám a biológiatanár egy nap fura ötlettel áll elő, az évzáróhoz közel szétülteti Norát és Vee-t, a szókimondó, kicsit flúgos, kicsit dundi barátnőjét, így kerül a lány mellé a különleges és egyben félelmetes, megközelíthetetlen kisugárzással rendelkező Folt. Már a neve is azt sugallja, hogy valami nincs rendben vele, Norát egyre inkább érdekli a fiú már túlzott érdeklődése és homályos múltja.
Egy napon Nora hazafele kocsikázik az esőben Vee kölcsönkért kocsijával, mikor hirtelen a semmiből egy símaszkos férfi ugrik elő, aki a lány életét akarja. A férfi nem elég, hogy nagy traumát okozott ezzel Norának, de még Vee kocsiját is sikerült összetörnie, de mikor éppen beszámolna erről barátnőjének, a hatalmas horpadás semmibe lesz.
Nora egyre inkább talál párhuzamot a folytonos hallucinációi és a rejtélyes Folt között, aki inkább szeret az iskola mellé, mint tanórákra járni, közben a lány életébe lép egy új iskola pszichológus, aki arra figyelmezteti, hogy a lehető legnagyobb ívben kerülje el a fiút sötét múltja miatt, amit valami okból nem oszthat meg vele.
A képbe Folton kívül egy másik fiú is érkezik. Ő Elliot, az új diák, aki egy ösztöndíjas előkészítő sulit hagyott maga mögött, szintén rejtélyes okokból.
Egymás után történnek Norával furcsábbnál furcsább esetek, kezdve attól a ponttól, hogy elfogadja Folt felajánlását és a fiúval együtt felül egy hullámvasútra, ami az Arkangyal nevet viseli. Nem elég, hogy Nora tériszonnyal küzd, de olyan érzése támad, mintha kiesett volna a magasból, de aztán értetlenséggel eszmél rá, hogy kutya baja történt. A símaszkos fickó egyre többet garázdálkodik a lány körül, többek között a házuknál is kémkedett, a legdurvább tette az volt, mikor egy vásárolgatást és egy kabátcserét követve Vee-t megtámadják, s eltörik a bal karja.
Nora egyre inkább megpróbálja magától távol tartani Foltot, de rá kell jönnie, hogy ugyanakkor egyre inkább vonzódik hozzá, megmagyarázhatatlan okokból. Időközben Elliotról is kiderül régi szennyese, miszerint a rendőrség kihallgatta egy lány, történetesen a volt barátnője öngyilkossága miatt. Nora megpróbál párhuzamot vonni a rejtélyes történtek között és egyre inkább állítja, hogy Elliot a símaszkos, aki azért próbálja megölni őt, hogy ne teregesse ki a titkát.
Egyik este Nora még is enged a kísértésnek és elmegy Folttal a fiú kedvence bárjába, ahol egy baráti verekedés közepette egy fordított V alakú sebhelyet lát meg a fiú hátán. Nem tudja mire vélni a dolgot, a szeretettel használt internet, viszont megadja a választ: Folt egy bukott angyal, akit megfosztottak szárnyától.
Egy sikertelennek mondható lerobbanásos éjszaka után Folt és Nora elkeveredik egy motelbe, ahol a fiú sebének megérintésével képes visszamenni Folt emlékeimben, ahol külső, láthatatlan szemlélőként nyer bizonyosságot elmélete.
Egy balul sült el este után Vee Elliottal és a titokzatos barátjával, Jules-szal az iskolában kötnek ki, ahol a jelek szerint Elliot fogva tartja legjobb barátnőjét. Nora Folttal együtt az iskolába megy, ám mikor szembesülnek az igazi símaszkossal, nagyon megdöbben.
Íme egy újabb csodaremek. Nagyon tetszett a könyv és méltán fog helyet foglalni a Vörös Pöttyös könyveknek szentelt polcomon. A történet gördülékeny, azonnal olvastatja magát, nincs benne olyan rész, ami egy kicsit is untatott volna. Az írónő érthetően, néhol viccesen fogalmaz, de tud drámaian is fogalmazni. Teljesen átérezzük a főszereplő gondolkodásmódját.
Erről a könyvről nem tudok rosszat mondani, mert elnyerte a tetszésemet. A világa jól kitalált, bár nem sokat tudtunk meg a háttértörténetről és Foltról, de mivel van folytatás, ezért abban biztosan megkapjuk a beadagolt információkat. 🙂
Karakter: Jól felépítettek, hihető ábrázolással.
Kedvenc karakter: Egyértelműen Vee a szókimondó személyiségével.
Borító: Maga a bukott angyalos rész nincsen jól kidolgozva, a történet végén kapjuk meg csak a magyarázatot, ellenben a borító nyíltan hangsúlyozza a könyv sztoriját. Alapjába véve tetszik a borító, igényes munka, de én a megszokott Könyvmolyképzős, sejtetős borítókat szeretem jobban, ami rejt magában másodlagos jelentést is 🙂 Pl: Twilight sorozat, Gyémántfiú, Boszorka fénye
Szöveg: Könnyen érthető, gördülékeny.
Fejezetek: Éppen elég hosszúak, az első betű kicsit iniciálés megoldás.
Kedvenc rész: Tetszettek Nora és Vee párbeszédei, eszembe juttatta azokat az időket, mikor én is gimibe jártam. Pontosan így beszéltünk a barátnőimmel. Nagyon hiteles 🙂
Rész, amit nem szerettem: Mostanában elég sok olyan könyvet olvastam, amiben mindig a biológia óra szerepel középpontban. De erről a következő infót találtam Wikin: Érdekességek: Bár a Hush, Husht már azelőtt megírta, hogy az Alkonyat siker lett volna, a kiadója mégis azt kérte, hogy a biológia órás részt írja át, mert az említett könyv elején is az van. Az írónő erre nem volt hajlandó, így az eredeti elképzelés alapján jelent meg a könyv.
Célközönség: Középiskolás korosztály mindenképp. (YA)
Kedvenc idézet:
– Az illatod is jó – mondta Folt.
– Ezt hívják zuhanynak. – Egyenesen előrebámultam. Mikor nem válaszolt, oldalra fordultam. – Szappan. Sampon. Meleg víz.
– Meztelenül. Ismerem a dörgést.
Összességében a történet:
Tetszett a bejegyzés?
Kedvelés Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Vélemény, hozzászólás?