Könyvkritika – Csillagpor – Írásról, inspirációról, könyvekről

Ez a könyv szintén ott várakozott a kívánságlistámon, mire sikerült megszereznem. Alább megtalálhatjátok a könyvről írt véleményem.

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2010

oldalszám: 212

Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be.

Ez volt első regényem Neil Gaimantől, de már sok jót hallottam az íróról, hiszen rengeteg olyan mű származik tőle, amit a filmipar is kölcsönvett, így gondoltam nem csalódhatok az eredeti papíralapú történetekben sem.

Nagy lelkesedéssel kezdtem bele a könyvbe, a furcsa nyelvezete, azonban kicsit nehezen indította el a cselekményt, a belső fülemnek hozzá kellett szoknia, de pár oldal után zene volt füleimnek. 🙂 Gaiman nagyon is érdekesen ír, fenntartja az érdeklődést a cselekménye, ami egy kicsi háttértörténetből indul, pontosabban Tristran Thorn apjának találkozását olvashatjuk el a tünde származású anyjával, akivel a Falva falvát körülvevő fal másik oldalán rendezett vásáron ismer meg. Ebből a hirtelen szerelemből születik meg Tristran, aki maga is hasonlít hegyes füleivel a természetfeletti népre.

Az elején nagyon jól indul, tetszett az a szabad szájú stílus, amiben Gaiman fogalmaz és néhol nagyot mosolyogtam az egyes jelző és képhasználatokon, amit nem tudok, hogy ez a magyar fordításnak köszönhető vagy az eredeti angol verzió is ilyen mulatságos.

Három részre tagolható. Az egyikben megismerkedhetünk magával Tristrannel és hogyan is indul el a Csillag keresésre.
A Huon-hegyen található Viharvárában a nyolcvannegyedik úr halálos ágyán láthatjuk, mellette élő és holt fiainak szellemei várakoznak. A hagyomány szerint az utolsó éledben maradó fiú örökli meg a trónt. Az uralkodónak négy fia halt meg: Secundus, Quartus, Quintus és Sextus, és három fia maradt életben: Primus, Tertius és Septimus. A három fiú közül kell eldönteni, hogy ki lesz a következő úr. A testvérek mindent megtesznek, hogy megszerezzék az áhított birodalmat, így nem riadnak vissza a gyilkosságtól sem (az első négy fiú halálát is az okozta), de az utolsó három életben maradt gyerek rátermettnek bizonyul. Az apjuk megmérettetés elé állítja őket: levette nyakából az ezüstláncon lógó topázt, amiben köztudottan Viharvára Ereje lakozott és egyszerűen kihajította az ablakon. Azt az ígéretet tette, hogy aki visszaszerzi a követ, az lesz Viharvára következő uralkodója.
Eközben az erdő mélyén lakó három vén boszorkány is feni a fogát a hullócsillagra, nemmásért, mint azért, hogy megszerezzék a lány szívét, hogy azáltal elvegyék tőle szépségét és ők is megfiatalodjanak. Sorshúzás útján az egyik boszorkánymesterre, azaz Lilimre esik a választás, aki ezután elindul, hogy megszerezze magának a csillagot még azelőtt, hogy ereje elfogyna.
Szerencsére Tristran lesz az, aki több természetfeletti segítségnek hála rálel a csillagra és megdöbbenéssel látja, hogy nem valami kőzetről van szó, hanem egy gyönyörű lányról, aki az után pottyant a földre, hogy a Viharvárából kidobott, súlyos topáz eltalálta. A lány lába megsérült az esés során, így lassan haladnak útjukon, miközben számtalan kalandba keverednek, többek közt légi kalózokkal, egy nimfával, egy unikornissal és találkoznak Tristran anyával is, végül az útjukat elkerülhetetlenül a Lilim és Septimus is keresztezi.

A könyv nem túl hosszú, de a vége felé egyre inkább azt éreztem, hogy unalmassá válik és magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Ez lehet azért van, mert előbb láttam a könyvből készült filmet, mint, hogy olvastam volna a történetet, és valahogy a filmre festett világ számomra sokkal kerekebbnek tűnt. Sajnálom, hogy a Csillagról nem tudunk meg többet, egy kis háttérinfó róla is kellett volna, például, hogy valaki hogyan lesz estcsillag stb.

Mindenesetre jó könyvnek tartom, mindenképp ajánlom olvasásra, hiszen rövidsége miatt, akár egy nap alatt is elolvasható.

Karakterek: A karakterábrázolás nagyon választékos és egyedi leírású, Gaiman jól bánik a szavakkal. Minden szereplőről elegendő információt tudhatunk meg, hogy magunk előtt láthassuk.
Kedvenc karakter: A szőrös, alacsony törpe, aki csak úgy van megemlítve a történetben, hogy “Megbűvölt csalóvaros”. Stílusa szerzett néhány örömteli percet. 🙂

Borító: A borító egyszerű, nem árul el sokat a könyvről, a választásom a film miatt esett a könyvre.
Szöveg: Jól megszerkesztett, nem találtam benne hibát.
Fejezetek: Tíz fejezet + egy Epilógus. Az egyes részek érdekes mondatokkal kezdődnek.
Például: “Melyben Tristran Thorn Férfivá Érik és Elhamarkodott Ígéretet Tesz”.

Kedvenc rész: Amikor Tristan találkozik a “Csalóvarossal” és az összes párbeszéde a Csillaggal. Nagyon mulatságos volt a finom civódásuk, s ahogy szépen lassan ráébrednek, hogy szükségük van egymásra. Az unikornis szerepeltetése is jó ötlet volt, gyerekkorom óta szeretem azokat a meséket, amikben valamilyen varázsparipa is szerepel.

Rész, amit nem szerettem: Mikor Victoria Forester, akiért tulajdonképpen Tristran útra kelt a Csillagért, a végén bevallja Tristrannek, hogy mielőtt a fiú elindult volna a falon túlra már rég valaki másnak a jegyese volt. Tristran megbocsát a lánynak, nem is haragszik rá, sőt még sok boldogságot is kíván. Nahát nem tudom, hogy ez az miatt volt, mert az írónak tényleg ez a véleménye lenne egy adott szituációban, de én biztosan messzire elküldtem volna a lányt Tristran helyében!

Kedvenc idézet:

-…Nincs a családodban semmi fura?
– A húgom, Louisa tudja mozgatni a füleit.

Összességében a történet: A fentebb sorolt okok miatt nálam a történet csak három pontot ér, persze ez nem jelenti azt, hogy nem olvasok el más Gaiman könyveket.