Sziasztok!
El is felejtettem, hogy eddig még itt nem írtam róla, hogy az idei Aranymosás pályázatra kikerült a Bátorságnapló című írásom.
Egyelőre az első részlet került fel, amit itt olvashattok: http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/cassy-blacksmith-batorsagnaplo-8910.html
Hamarosan elvileg felkerül a második része. Ha van kedvetek és időtök, akkor véleményezzétek, illetve ha lájkoljátok is a részt (fontos, hogy nem a lap alján a csillag a lényeg, hanem az FB lájk), akkor egy lépéssel közelebb vagyunk a kiadáshoz. 🙂
Néhány szó a történetről:
A tizennyolc éves Allie a nyár elején megszökik, egyrészről az irányításmániás esküvőszervező anyukája és annak új barátja, másrészről a magánéleti problémái és korábbi megerőszakolásának emléke elől, hogy a nyarat az apjánál töltse. Allie apukája időközben újranősült és feleségével babát várnak, de Allie mégis inkább az apját választja, hogy meghúzza magát a városban.
Allie munkát vállal apjának tengerparti éttermében, ahol megismerkedik néhány fiatallal, akik egy fura GYOGYESZ nevű támaszcsoportba járnak segítségért. Allie lehetőséget kap, hogy velük és egy „Bátorságnapló” vezetésével próbálja meg feldolgozni a problémáit. Emellett Allie nem csak megtanulja leküzdeni démonait, hanem új barátokra lel, és egy esélyt kap, hogy nem csak az anyjával és apjával rendezze a kapcsolatát, hanem saját életét és rendbe tegye.
Köszönöm, hogy időt szántatok az olvasásra! 🙂
Szia! Nekem tetszett 🙂 Mi is volt a lektori vélemény, ami miatt nem jutott tovább?