Könyvkritika – Elakadó lélegzet

Egy kicsit csalódott vagyok, nem egészen ezt vártam a könyvtől. Tudtam, hogy családon belüli erőszakról szól, hogy nehezebb téma, mint amit egy délután el lehet olvasni, de szörnyen nyögvenyelősen haladtam vele. Szerettem volna élvezni, még sem vagyok benne biztos, hogy megérte elolvasni.

Rebecca Donovan – Elakadó lélegzet

Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ
Oldalak száma: 496
Kiadás éve: 2013

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to Breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

A témával nem volt gondom, sőt, mivel sok ismerősöm ajánlotta a könyvet, ezért is kezdtem neki. Érződött már az elején, hogy lassan fogok vele haladni, de arra nem tippeltem, hogy naponta az átlagos 80-100 oldal helyett csak 30-40 oldalt sikerül elolvasni (ami napi 3 óra vonatút mellett igen kevés az én tempómban).

A főszereplő Emma a nagynénjével és a nagybátyával lakik, miután az apja meghalt, az anyja meg alkoholistaként képtelen volt a gondját viselni, így került apjának öccséhez. George, és felesége Carol két saját gyerekük mellett viselik gondját Emmának, akinek nincs felhőtlen élete Carol mellett. Ugyanis Carol folyamatosan bántalmazza őt nemcsak szavakkal, de rendszerint fizikálisan, éppen azzal, ami a keze ügyébe kerül – van hogy baseballütővel vagy késsel. Emma – mivel nincs más választása (bár nem értem miért) – megpróbálja túlélni a dolgot, és hallgat az őt ért támadásokról. Még egyetlen legjobb barátnője, Sara sem tud mindenről. Emma minden egyes nap szerepet játszik az iskolában, hosszú és bő ruhákkal takarja el a testét, és számolja a napokat az egyetemig, amikor végre megszabadulhat ideiglenes családjától.

Emma, hogy legyőzze a fájdalmakat, a tanulásba temeti magát és rengeteg különfoglalkozásra jár – focizik és az iskolaújságot szerkeszti -, hogy minél kevesebb időt töltsön együtt Carollal. Ő azonban bármikor képes valamilyen indokot találni, hogy megverje a lányt.

Egy kicsit hihetetlen volt számomra, hogy egy tizennyolc éves lány képes ennyi fájdalmat elviselni és nem szólni senkinek. Pedig többször kerül kórházba, és több orvos is látja a hátán lévő zúzódásokat, de még akkor sem mondja el senkinek sem az igazat. Az meg a másik, hogy az orvosnak kötelessége lenne (szerintem) jelezni valakinek, gyámügynek vagy valahol, hogy Emmát verik otthon, hiszen a zúzódásokból, sebekből egyértelműen kiderül, hogy azok nem véletlenül keletkeznek.

Emma élete akkor változik meg, mikor találkozik Evannel az iskolaújságban, Emma észre sem vette az új srácot, aki csaknem két hete járt ugyanazokra az órákra, mint ő. Hihetetlen, de Evan érdeklődni kezd Emma iránt, furcsa megjegyzéseket tesz, randira hívja, ám Emma harcolni próbál az érzéseivel, csakhogy Evan ne szerezzen tudomást családjáról és takargatni való életéről.

A karakterek közül Evan és Sara voltak a legszimpatikusabbak, Emma sokszor érthetetlenül viselkedett számomra. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire beszari legyen, hogy szólni merjen bárkinek is a problémáiról. Persze, én szerencsére nem éltem túl semmi ilyesmit, mint ő, de kétlem hogy ezt bárki hosszú távon képes lenne elviselni. Ráadásul Carol mindvégig szerepet játszik George és a szomszédok előtt, hihetetlen, hogy sem Sara, sem Sara szülei nem tesznek semmit.

Egy kicsit indokolatlannak tartom a könyv hosszúságát, tele volt számomra egy kicsit unalmas részekkel, főleg az, amikor Emma ellöki magától Evant (persze, miért ne), és inkább egy másik srác mellett köt ki. Ennek meg mi értelme volt? Oké, azzal magyaráztam magamnak, hogy a tinédzserek követnek el hibákat, és Emma élete amúgy is a feje tetején táncol, de akkor is. Ha van egy fiú, akit szeretek, akkor nem lököm el magamtól.

A könyv vége függővég, nem is tudjuk meg pontosan, hogyan végződik. Mivel trilógiáról van szó, ezért gyanítom, hogy az eseményeket még jó sokáig húzza el az írónő. Sajnos, engem kevésbé nyűgözött le a könyv, ezért nem hiszem, hogy egyelőre folytatom a második kötettel.

Kedvenc idézetek:

Kés élén egyensúlyozó világomban sose volt szintben a mérleg két tányérja. Ha valami jobbra fordult, valaminek okvetlenül el kellett romolnia.

Ha vele voltam, tudtam nevetni, szívből, tisztán, és élvezettel. Friss szellőt hozott magával a szívet tépő vihar után, amely végiggázolt rajtam.

Összességében a történet: