Könyvkritika – A hűséges

Veronica Roth ezen regénye sorban a harmadik a Divergent sorozatban és egyben az utolsó is. Féltem kezembe venni a könyvet. A második egyértelműen csalódás volt A beavatott hangulatához képest, szinte rettegtem tőle, hogy a korábban megszeretett történetet a harmadik részben végleg megutáltatja velem az írónő. Viszont, ennek ellenére a befejező rész sokkal nagyobbat szólt, mint reméltem.

a hűségesVeronica Roth – A hűséges

Kiadó: CICERÓ
Oldalak száma: 450
Kiadás éve: 2014
Sorozat: Divergent

Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

Félve kezdtem neki a harmadik könyvnek, mert a második rész nem vett le a lábamról, sőt egy kicsit letargiába is zuhantam, mert annyira nem tetszett. Nyaralni mentem, és mivel akkor nem volt más könyv a tarsolyomban, ezért neki láttam A hűségesnek. Már rögtön az első oldalaknál lehetett látni, hogy ez kicsit másfelé megy el mint az előző. Hiszen kaptunk egy újabb szemszöget. Helló Mr. Tobias Eaton! 🙂 Végre megtudtuk, hogy mi bujkál Négyes fejében. A váltott szemszögek sokat javítottak a történeten, rengeteg olyan részt kaptunk, ami kiegészítette egymást, jó volt olvasni ezúttal nemcsak Tris szemszögéből, de rengeteg eddig elvarratlan szál magyarázatát kaptunk meg Négyestől. Azt hiszem, talán ez az egyik ok, amiért jobban tetszett mint az előző.

tumblr_monit9PmJL1s7le7yo4_400

Az első oldalakon az is rögtön kiderül, hogy mitől lesz ez más, mint a többi, hiszen már nem a megszokott városban fog játszódni, ahol rengeteg ember elpusztult és az egész társadalom összeomlott, hanem Tris néhány társával feltérképezi az eddig ismeretlen falon túli világot. Tris világában eddig minden gyereknek azt tanították a szülei, hogy a fal  védelmi célt szolgált, de  tulajdonképpen nincs már odakint semmi a romokon kívül. Viszont a második rész végén egy titkos felvételből kiderül, (Tris egyik ősétől, aki az Edith Prior nevet kapta), hogy a falon túl igenis létezik egy másik világ, és hogy nem véletlenül élnek az egykori Chicago területén az emberek elzárva.

Tris tudja, hogy nem lenne képes ilyen tudatlanságban a városban élni, miközben Evelyn megpróbálja még kézben tartani az életben maradt emberek csoportját, ezért több társával, Tobias-szal és Calebbel elindul, hogy kiderítse, mi van a falon túl. Persze ez nem megy simán, mert idő közben alakulni kezd egy másik csoport, akik Hűségeseknek nevezik magukat, és szeretnék visszaállítani a csoportrendszert. Tris sok társa elesik, míg a falon kívülre érnek, ahol megjelenik egy Amar nevű alak, aki korábban Tobias kiképzője volt, és akiről a fiú úgy hitte, hogy halott.

Amar elviszi Triséket a Genetikai Jóléti Hivatalba, abba a központba, ahol irányították és felügyelték a falakon belüli világot. Kiderül, hogy egész végig figyelték őket, és hogy nekik köszönhetőek azok a vívmányok, szérumok, amiket például a beavatások vagy a vizsgák során használnak. Sőt, nem csak a korábban Chicagonak nevezett város az egyetlen, hanem számos más nagyváros környékén is létesült ilyen “minitársadalom”.

Veronica+Roth+Divergent+European+Premiere+kWvYf3kLsrFl

Amar elviszi őket a Hivatal vezetőjéhez, Davidhez (aki többek között ismerte Tris édesanyját is), hogy elmagyarázza nekik, pontosan mi is húzódik meg az egész “városos kalamajka” mögött. Innen jött az igazán izgalmas rész, és nem is akarom lelőni a poént, mert akkor nem izgulhatnátok végig, ahogy én tettem. 🙂 A lényeg, hogy teljesen más lesz a vége, mint amire számít az ember, kapunk egy hatalmas csattanót, és kiderül, hogy az eddig általunk ismert világ nem az, aminek látszik! Koránt sem számítottam volna, hogy ekkora oltári csattanót kapunk a végére, mikor még a Beavatottat olvastam. Ez teljesen húúúúú érzés volt. 🙂 Annyit elárulok, hogy a Hűséges nagyon beszélő cím, nem csak egy jelentése van. No, de elég ennyi spoiler. 🙂

Azt sajnáltam, hogy a vége mégsem az lett, mint amire vártam. Nagyon erős, brutális és szomorú a vége. Sokat tomboltam miatta egymagamban. Szörnyen mérges lettem az írónőre, még meg is fogadtam, hogy soha többet nem fogok tőle elolvasni más könyvet. De aztán, hogy hagytam magamban érlelődni a gondolatokat, rengetegszer megvitattam magammal, és mostanra rájöttem, hogy ennek így kellett lennie. Mindenképpen olvassátok el, akkor megértitek! 🙂

Kedvenc idézetek:

Nem azért hiszünk dolgokban, mert jobbá teszik az életünket, hanem azért, mert igazak.

Vannak dolgok, amelyeket nehéz elengedni.

Egy hazugság miatt mindörökre átalakult az értékrendünk.

Összességében a történet:

toll2toll2toll2toll2


Ha tetszett, iratkozz fel az e-mail címeddel, hogy ne maradj le a frissítésekről! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: