Könyvkritika – A leghosszabb út

Ma az egyik kedvenc könyvemet fogom bemutatni Nektek. Az íróról korábban nem is volt tudomásom. A párommal néztük meg Séta a múltba c. filmet, amit ennek a könyvnek a nyomán készítettek. Régebbi film, és nem is olyan ismert, de ajánlom minden romantikus lelkű embernek a könyvvel együtt. 🙂

a_leghosszabb_utNicholas Sparks – A leghosszabb út

Kiadó: GENERAL PRESS KIADÓ
Oldalak száma: 188
Kiadás éve: 2007

Áprilisban, amikor az óceán felől fújó szél orgonaillattól édes, Landon Carternek mindig eszébe jut a Beaufortban töltött utolsó év. Annak idején, 1958-ban a nők még finoman öltözködtek, és a férfiak kalapot viseltek. Az akkor tizenhét éves Landon már randevúzott egy-két lánnyal, és azt hitte, tudja, mi a szerelem. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy a városka baptista lelkészének lányába, Jamie Sullivanbe szeret bele úgy istenigazából. Jamie-t, akinek mindig ott volt a Biblia az iskolatáskájában, egy világ választotta el a többi tizenévestől. Ő viselte gondját özvegy apjának, megsebzett állatokat gyógyított, és besegített az árvaház munkájába. Nem akadt fiú, aki randevút mert volna kérni tőle. Landonnak sem jutott volna eszébe, ám a véletlen a lányt szemelte ki partneréül egy iskolai előadásban, és abban a pillanatban megváltozott az élete…

A film és a könyv eszméletlenül jól kiegészíti egymást. Tulajdonképpen a film csak néhány dologban tér el a könyvtől, így nem volt olyan érzésem az olvasás közben, hogy nem egészen ezt kaptam, mint amit vártam, vagy mint amire számítottam. Nicholas Sparksban nem lehet csalódni. Ezt már többször megtanultam, igaz, csak a későbbi könyvek olvasásával jöttem rá, hogy mennyire zseniális író. Az egyik példaképem és kedvencem.

2_11

Igaz, hogy nem egy hosszú történet – csupán 188 oldal,  amit egy este alatt is ki lehet olvasni, de megéri. Sőt, ha van több szabadidőtök, akkor utána rögtön megnézhetitek a filmet is! 🙂

Adott egy kicsit bajkeverő srác, aki nem is tudja, hogy miért lakik abban a városban ahol. Tipikus nagyszájú, néha megpróbál menőnek látszani. És adott egy lány, Jamie, aki a helyi baptista lelkész lánya. Visszahúzódó, illemtudó, örömmel segít másokon. Jamie tipikusan olyan lány, aki soha nem szólna vissza sem az apjának, illedelmesen beszél a tanáraival, Bibliát olvas, szereti a könyveket. Ám egy napon Landon és Jamie egymásba botlik. Ki gondolná, hogy ez a két ennyire ellentétes beállítottságú ember összeillik? Hát korántsem. 🙂 De Landon egyszerűen nem tud lemondani a lányról. Saját maga sem érti, mi vonzza ennyire Jamie-ben. Aztán később Landon és Jamie sokat vitatkozik, Landon nem is érti, Jamie miért viselkedik olyan furcsán, amíg meg nem tudja, hogy a lány komoly titkot őriz.

Nicholas-Sparks-nicholas-sparks-481721_150_228Többet nem is mondok a cselekményről, mert olyan rövid, hogy kár lenne elmondani. A nyelvezete egyszerű, de mégis gyönyörű, érzékenyebb lelkű embereket megríkat. Nekem a film és a könyv is könnyeket csalt a szemembe.

Szóval, elő a pattogatott kukoricát, egy jó nagy bögre teát és csapjunk egy romantikus, érzelgős, csajos estét! 🙂

Kedvenc idézetek:

Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.

Jamie tanított meg a megbocsátás becsességére és arra, hogy ez az érzés mennyire átformálja a jellemet.

Összességében a történet:

toll2toll2toll2toll2toll2

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: