Könyvkritika – Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények

Tudtam, hogy a könyvet az általam is kedvelt Könyvmolyképző kiadó jelentette meg, de sokáig nem foglalkoztam vele. Így utólag nem is értem, miért. Csak akkor figyeltem fel ismét, amikor egy mellettem ülő lány ezt olvasta a vonaton, majd egy céges mozizás alkalmával megláttam az előzetesét. Fogalmam sem volt korábban, hogy filmet forgattak belőle, de tudtam, hogy imádni fogom. 🙂 Boszorkányok, varázslatok, szerelem… Mi kell még? 🙂

Kami Garcia – Margaret Stohl – Beautiful Creatures

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Oldalak száma: 548
Kiadás éve: 2010

Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Volt egy átok.
Volt egy lány.
És a végén
Ott volt egy sírgödör.
Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat.

Külön öröm számomra, hogy egy YA könyv fiú szemszögből íródott. Ritka az ilyen, ráadásul az olyan, amiről ennyire nem lehet megmondani, hogy nő (ráadásul kettő) tollából származik. Utoljára a Szörnyszívűnél éreztem ugyanezt. Ethan karaktere és E/1 személyű mesélése pedig nagyon feldobja a történetet, hiszen végig fiatalos, lendületes az írás. Itt is bejátszott az az effektus, hogy egyszerűen nem tudtam letenni és azt vettem észre, hogy már a századik akárhány oldalnál tartok.

A kezdésre sokan azt mondanák, hogy elég egyhangú (hiszen elég elcsépelt, ha a karakter egy álomból riad), de az a mentség, hogy a történet rögtön tovább is lendül. Megismerjük a Wate család bejárónőjét, Ammát, aki szintén nagyszerű személyiségével örvendeztet minket.

Mint későbbi utánaolvasásnál kiderült, Gatlin nem létező város, de a szerzőpáros a déli államok egyikében képzelte el, ahol még a mai napig is nagyon erősen jelen vannak a fekete bevándorlók vallásai, a woodoo, szellemidézés, és ahol a feketék régi hagyományokat követnek. A szerzőpáros nagyszerűen kihasználta ezt és egy olyan hihető, maradi kisvárost teremtett, ahová bárki bele tudja képzelni magát, ahol az emberek ismerik egymást, pletykásak és elszeretettel szólnak bele más életébe. Ebbe a kisvárosba érkezik a titokzatos nagybácsikájához, Macon Ravenwoodhoz, Lena Duchannes, a történet másik főszereplője, aki ősi titkokat rejteget, ugyanis a családjának tagjai Igézők – azaz mondhatjuk, hogy a boszorkányok egyik szebb elnevezése. 🙂 Ez is egyébként nagyon tetszetős volt, hogy nem skatulyázza be őket varázsló vagy boszorkány kasztba, hiszen minden egyes családtagnak más ereje van. Vannak itt Szirének, Alakváltók, Démonok, szóval tényleg széles a skála. Egyébként ez szerintem nem baj, mert a szerzőpáros így izgalmas, színes és egyedi világot hozott létre.

Sokan írták róla, hogy Alkonyat koppintás. Nos, szerintem egyáltalán nem volt benne semmi Alkonyatos azon kívül, hogy két fiatal szerelméről van benne szó, amit sokan meg akarnak akadályozni. Mások véleménye pedig az volt, hogy a Harry Potterre hajaz. Itt is ellent kell mondanom, mert attól eltekintve, hogy varázserejű lényekről van szó, egyáltalán nem összevethető a kettő. A HP inkább a fiatalabb korosztálynak szóló mese, míg ez egy fantasy szerelmi történet, inkább 16 évtől felfelé.

A könyv hangulata borongós, hátborzongató, végig fenntartotta az érdeklődésem. A történet egyáltalán nem csöpögős a szerelmi részeket tekintve. Diák szerelemről van szó, ráadásul, mivel egy fiú szemszögéből látjuk az eseményeket, ezért nem csorog a nyál. 🙂 Akinek nem tetszett az Alkonyat pont ez miatt, annak ez szerintem fog tetszeni, ha kedveli a természetfeletti szálakat.

Rögtön a könyv elolvasása után néztem meg a filmet. Először nagy csalódás volt, azt kell hogy mondjam. Nagyon sok részt megváltoztattak benne és sok rész különbözött. Aki még nem látta, de meg szeretné nézni, az most ne olvasson tovább. SPOILER.

Amik nem tetszettek:

– hiányoltam Ethan szüleinek megjelenését/megemlítését. A könyvben nagy hangsúlyt kap Ethan anyukájának halála és az egész családot érintő probléma – köztük, hogy Ethan apja azóta csak a munkájának él és ki sem hajlandó mozdulni a dolgozószobájából. A film legelején egyetlen említés erejéig hallhattunk róla.

– hiányoltam Boo-t, a Ravenwood család farkaskutyáját. Voltak vicces jelenetek vele a könyvben, feldobta volna a hangulatot.

– zavaró volt, hogy Amma és Marian – a helyi könyvtárosnő – szerepét összevonták. Szerintem mindkét karakternek meg volt a maga szerepe, gondolom a sztárgázsik miatt kellett beérnünk egy emberrel. 🙂

– hiányoltam a Ethan öreg nagynénjeinek a megjelenését, akik mindent tudnak a városról. Volt egy külön fejezet a könyvben, ahol a nagynénjei mesélnek a polgárháborúról és a Ravenwood családról, szerintem ezt még be lehetett volna venni egy pár percben.

Pozitívumok:

– A két főszereplő nagyon jó választás volt, nagyon illettek a karakterekhez és az idősebb korosztály, Jeremy Irons és Emma Thompson is nagyon jót alakítottak. Különös kedvenc Emmy Rossum, akire korábban nem figyeltem fel más filmekben, de itt nagyon tetszetőset alakított. Iszonyatosan illet hozzá Ridley szerepe.

– a film hangulatát nagyon jól eltalálták. Teljes mértékben visszaköszönt az a borongós, borzongatós hangulat, amit a könyv olvasása közben is éreztem.