E-book megjelenés – Totálkár (A Whiston-fiúk 1.)

Ezennel hivatalosan is megjelent második regényem, ami a Totálkár címet viseli. Június 20-án a megjelenés után már elmondhatom, hogy elég sok helyen kapható.  🥰 

Hogy hol?

Nagyon köszönöm annak a sok embernek, bétának, előolvasónak, akik segítették a könyv megszületését. Hálás vagyok minden munkátokért!

Külön köszönet jár a Coverist Studionak a borítóért, ami nagy szerelem azóta is. 😍

Mit kell tudni a könyvről?

  • Az első változat még 2015-ben készült. Akkor körülbelül 330.000 megírt karakter után jött egy sugallat, hogy valami nem klappol a történetben, és szükséges tüzetesen átnéznem, átdolgoznom. Ez több hónapos munka volt.
  • Még abban az évben pályáztam a javított változattal az Aranymosáson, 2016. februárjában ki is került az első részlet az oldalra. Sajnos akkor negatív lektorit kapott az írás.
  • Onnantól újabb átírás következett, és sokszor azon kaptam magam, hogy más teendő miatt vagy éppen más könyvötlet kidolgozása miatt félretettem.
  • Valamikor a pandémia alatt fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne újból nekiülni, ez a soron követő harmadik nagyobb átírás. Persze az alapfelállás, a főszereplők maradtak, de húzni kellett a túlírt részeken, egy-két új jelenettel bővítettem.
  • 2021 az az év, amikor megfogadtam, hogy gőzerővel fogok dolgozni azon, hogy a könyv megszülessen és e-book formában is kapható legyen. Ennek a munkának a nagyrésze többedmagammal történt, és a járványnak köszönhetően olyan új ismeretekre tettem szert, mint az InDesign, Adobe Digital Editions, a Photoshop és egyéb kép- és kiadványszerkesztő programok használata, amiket itt is hasznosíthattam.
  • 2022-ben nagyobb korrektúrát és szerkesztést követően pedig olyan formába került, amit bátran mertem elengedni. 🤩
  • Ahogy a címből sejteni lehet, a könyv egy sorozat első része, viszont az egyes kötetek nem fognak szorosan kapcsolódni egymáshoz – tehát önálló kötetként is olvashatóak. Természetesen egy-két ismerős karakter visszaköszön majd későbbi részekben. A sorozat középpontjában pedig a regényben szereplő Whiston-fiúk állnak. Hogy kik lesznek a következő regény szereplői, és a projektcím egyelőre még titok. 😋

Köszönöm, hogy velem tartottál ezen az utazáson!

Ha tetszik a könyv, akkor itt tudod várólistára vagy kívánságlistára tenni: https://moly.hu/konyvek/cassy-blacksmith-totalkar

Ha pedig olvastad, örülnék, ha elmondanád a véleményed.

Köszi&Puszi,

Cassy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: