Interjú B.A. Paris írónővel

50 éves korában B.A. Paris úgy döntött, végre ideje követni régi álmát, hogy író legyen. Évtizedekig félretette írói ambícióit, hogy öt lányt felneveljen. De amikor a legfiatalabb a középiskola felé tartott, Paris rájött, hogy van elég ideje írni … és írni és csak írni. A következő öt évben B.A. Paris saját elmondás szerint hat kéziratot fejezett be, amelyeket az ügynökök folyamatosan elutasítottak. “Soha nem hagytam, hogy ezek letörjenek” – emlékszik vissza. “Úgy értem, természetesen, amikor megkaptam az elutasító levelet, nagyjából öt percig tényleg csalódott voltam. Aztán azt mondtam, hogy “OK, írj még egy könyvet.” Az egyetlen kívánsága az volt, hogyha bemegy egy helyi könyvesboltba, saját regényét a polcokon lássa.

Az írónő debutáló regénye, A zárt ajtók mögött 2016-ban jelent meg külföldön és nagyon hamar nagy sikerre tett szert. A látszólag tökéletes párról szóló pszichológiai thriller nagy visszhangot keltett szerte a világon, félmillió példányt adtak el belőle mindössze három hónap alatt.

Mielőtt elkezdett írni, volt-e olyan pillanat, amely arra késztette Önt, hogy most ezt kell tennie, be kell fejeznie egy könyvet?

Nos, elmondtam pár lányomnak, hogy egy nap könyvet szeretnék írni. Egyikük arra biztatott, hogy nevezzek egy versenyre, amit az egyik itteni újságban, a The Sunday Times-ban hirdettek meg. 80 000 szóból álló regényt kellett írni. Nem gondoltam volna, hogy képes vagyok rá – mindig arra gondoltam, hogy gyerekmeséket írok -, de a lányom biztatott.

Aznap este egy ötlettel feküdtem le. Körülbelül egy hét múlva elkezdtem írni. Nem A zárt ajtók mögött, hanem egy másik regény volt, de nagy lendületet adott. Nem tudtam megállni. Hajnali kettőkor aludtam el a számítógép felett. Soha nem drogoztam, de úgy képzelem, hogy ez is olyan valami, amiből nem lehet kiszállni.

Ez egyébként akkor történt, amikor a férjem munkahelyet váltott, így ő a gyerekekkel foglalkozott. Kicsit több időm volt és gondoltam: Nos, most rajtam a sor. 50 éves vagyok. Ennyi évig neveltem a gyerekeket. Szeretnék valamit tenni magamért. És én ezt tettem.

Manapság kik az első olvasói?

BAP: A lányaim és a nővérem. Nagyon jó kritikusok. Nem akarják, hogy bolondot csináljak magamból, ezért megmondják, ha valami unalmas vagy nincs egészen rendben.

A barátai tudtak az írói álmairól?

BAP: Ó, nem! Nem akartam, hogy bárki is tudja. A Franciaországban élő barátaim – akiket már 25 éve ismerek – csak néhány hónappal azelőtt tudták meg, hogy megjelent az első könyv.

Egyikük azzal viccelődött, hogy amikor társaságunk elment hozzájuk vacsorázni, ajándékot vittünk a házigazda számára, de ezt mindig a nő kapta. A párja azt mondta: “Legközelebb nekem hozz ajándékot. És kézzel kell elkészíteni!”. Kötni akartam neki nyakkendőt vagy valami hülyeséget. De a férjem folyamatosan azt mondta: “El kell mondanod nekik!” A végén elmentünk vacsorázni, és átadtam a barátomnak a könyvemet. Azt mondtam: “Ez az ajándékom! Én írtam.”

A barátom kinyitotta, és nagyon zavartnak látszott. A könyvön nem szerepelt az igazi nevem. Aztán meglátta a fényképemet, és persze rájött. Könyörögtem, ne mondja el senkinek. Körülbelül hat párral vacsoráztunk együtt, ő csak ment és egyenesen elmondta nekik.

Amikor leült az Összeomlást megírni, idegőrlő volt, tudván, hogy az első könyve ilyen sikereket ért el?

BAP: Igen. Úgy éreztem, hogy sokat kell bizonyítanom. Hallottam a “Második könyv pokláról”, amikor elkezdtem írni. Minden szerző átéli ezt, különösen, ha az első könyve sikeres. Van ez a szörnyű nyomás. Érzed, hogy egyesek azt akarják, hogy megbukj. És biztosan vannak olyan olvasók, akik azt mondják: “Ó, istenem, az első jó volt, de ez szörnyű!” De aztán annyi ember mondta nekem, hogy ugyanúgy vagy jobban kedvelik az Összeomlást, mint A zárt ajtók mögött könyvemet.

Mi inspirálta az Összeomlást?

BAP: Két ötletem volt. Az egyik egy gyilkossági történet. És utána meg akartam csinálni ezt a gaslighting dolgot. (A gaslighting a pszichológiai manipuláció egy formája, amikor megpróbálják elhitetni az alannyal, hogy rosszul emlékszik dolgokra, manipulálják az emlékezetét, félrevezetik, mígnem az alany azon gondolkodik, hogy talán megőrült.) Nem is ismertem ezt a kifejezést azelőtt. Ez az ötlet egy baráttól származott, akinek anyja demenciában szenvedett. Vagy legalábbis így gondolták. Kórházban tartózkodott, és amikor hazajött, nem tudta használni a mikrohullámú sütőt. Azt hitte, hogy azért van, mert demenciája van, valójában azért, mert a férje újat vett, ami sokkal bonyolultabb volt. Arra gondoltam: Mi vehet rá valakit, hogy elgondolkodjon saját épelméjűségén?

Hogyan képes ilyen feszültséggel teli történeteket írni? Vázlatot készít?

BAP: Nem tervezek előre semmit. Ismerem a nyitó jelenetemet, és általában tudom, hogyan akarom, hogy a könyvem véget érjen. De különben csak írok és meglepődöm azon, hogy a szereplők hova visznek. Amikor leültem A zárt ajtók mögött kéziratát írni, soha nem számítottam rá, hogy végül kiderül, hogy Jack (a főszereplő), mit tett. De amikor írtam, olyan volt, mintha Jack vette volna át az irányítást. Néha, amikor visszaolvasom, amit előző nap írtam, nagyon megdöbbenek, hogyan írhattam én ilyesmit. Ez a kutyáról szóló rész is szörnyű. A lányaim alig beszéltek velem. Azt mondták: “Mami, hogy tehetted?” Azt mondtam: “Nem én voltam, hanem Jack!” És őszintén nem emlékszem, hogy valaha azt gondoltam volna: “Jack vesz Grace-nek egy kutyát, majd megöli azt.”

Van olyan szerző, akinek művei valóban inspiráltak?

BAP: Egyáltalán nem olvastam pszichológiai thrillereket. Szeretem Wilbur Smith-t. Nagyon szerettem olvasni minden Leon Uris-könyvet. Aztán James Clavell a Tai-Pannal … ezeken a könyveken nőttem fel. Most nincs sok időm olvasni, mert írok. De imádom Wendy Walkert, Mary Kubicát, Sophie Hannah-t.

Hogyan változott az élete A zárt ajtók mögött megjelenése óta?

BAP: Az életem jelenleg egy tündérmese. Voltam otthonülő anyuka, soha nem mentem sehova. A férjemnek olyan munkája volt, ahol állandóan utazott, én pedig mindig otthon voltam a gyerekekkel. És most meghívást kapok partikra, rendezvényekre és könyvfesztiválokra: Franciaországba, Angliába, New York Citybe. Elmentem Madridba és Oslóba. Nagyon-nagyon, nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam. Néha rosszul érzem magam, mert rengeteg más könyvet remekül írtak meg és megérdemlik a sikert. Talán még jobbak is, mint az enyémek. Sok minden a szerencsének is köszönhető, a megfelelő könyv megírása a megfelelő időben.

Mi volt a sikere legjobb része?

BAP: A levelek, amiket nőktől kaptam. Eddig mindig csak nők írtak nekem. Körülbelül 25 nő írt nekem, mondván: “Ez az én történetem”. Köszönetet mondanak azért, hogy megírtam a könyvet, hogy a pszichológiai terror ötletét elmeséltem, mert nagyon nehéz bizonyítani, mivel nincsenek zúzódások. Csak károsítja az elmét.

Miért ír B.A. Paris álnéven? Sok írónő nem használja a keresztnevét. Van ennek oka?

BAP: Azért választottam, mert a nevem, “Bernadette” olyan hosszú, és nem igazán szeretem. Szóval ezért használom a kezdőbetűimet. De a férjezett nevemet sem akartam használni, mert egy kis távolságot szerettem volna tenni közém és az írásaim közé. Két okból tettem le a voksom a “Paris” mellett. Az egyik, mert amikor Franciaországba költöztem, Párizsban éltem, és imádom. Másodszor, amikor kicsi voltam, táncórákat vettem egy Paris School of Dancing nevű helyen. Azt gondoltam, hogy elég egzotikus. A tanáromat Miss Paris-nak hívták. Természetesen évekkel később megtudtam, hogy valójában nem Miss Paris-nak hívták. Csak álnév volt!

Rá szokott keresni magára a Google-ben?

BAP: Nem. Sokáig nem is tudtam, hogyan tudok. Naivan hangzik, de nem vagyok közösségi média használó személy. Van Twitterem, mert rendelkeznem kell Twitterrel, és a lányom készített nekem egy Facebook-oldalt, mert azt mondja, hogy szükségem van rá. Egyszer rákeresett a “B.A. Paris” névre Google-ben. Mindezek a dolgok ott voltak rólam a világhálón, és nem tudom, hogy kerültek oda! De őszintén mondhatom, hogy soha nem kerestem rá magamtól a B.A. Parisra a Google-be, hogy megnézzem, mi van ott.

Hogyan érzi magát, hogy sokan a Nyomtalanul című könyvhöz hasonlítgatják első könyvét?

BAP: Soha nem tudtam megérteni! Egy másik, amit sokat kapok, A lány a vonaton. Gillian Flynn és Paula Hawkins biztos nagyon unja már, hogy egy-egy új megjelenő könyvet az ő művéhez hasonlítják, hogy “Ez a következő Nyomtalanul” vagy “Ez a következő A lány a vonaton!” Amikor ezt mondják az emberek, azt gondolom, hogy arra gondolnak, hogy ez a következő sztori, ami megragadja az emberek fantáziáját. Az egyetlen igazi hasonlóság a Nyomtalanul és A zárt ajtók mögött között az, hogy mindkettő feszültséggel teli.

Van-e bármilyen tippje olyan pályakezdő szerzőknek, akiknek nincs sok idejük vagy pénzük?

BAP: Ha van egy nagyon jó történeted, ami nem hagy nyugodni, akkor találsz időt az írásra. Ha van egy kis időd, csak próbálj meg írni. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, ha van munkád vagy gyerekeid. De ha már belevágtál egy történetbe, úgyis egész este írsz, mert nem akarod magára hagyni a karaktereidet.

A második dolog: ne add fel. Soha-soha ne add fel. Ha elutasításokat kapsz, rendben van. Mindenki elutasítást kap. Vagy jobbá varázsolod az írást vagy csak írsz egy másikat. Ha van némi elköltendő pénzed – mondjuk néhány száz dollár -, próbálj rávenni egy irodalomkritikust, hogy nézze meg a kéziratot, mielőtt elküldenéd kiadóhoz. Az egyik első írásomnál én is ezt tettem. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, amelyek segítettek megérteni, hol tévedek. Nehéz, mert el kell olvasnod az összes kritikát a munkádról.

Ebből a szempontból vannak olyan dolgok, amelyeket írói pályafutása során tett, amelyek most időpazarlásnak tűnnek?

BAP: Nem. Ha írsz, akkor az sosem időpazarlás. Egyszer az egyik könyvem harmadát kukába dobtam. Azt hittem, ez időpazarlás, de aztán rájöttem, hogy ez a fajta történet valójában nem az, amit írni szeretnék. Valójában azt gondolom, hogy ez a legfontosabb írásbeli tanács, amelyet felajánlhatok: Írd meg, amit írni szeretnél. Ne próbálj a piacnak írni. Különböző emberek szeretik a különféle könyveket, ezért nem kell pszichológiai thrillert írni. Ha romantikus könyvet szeretnél írni, írj egy romantikus könyvet. Ha krimit akarsz írni, tedd ezt. Mert ha nincs benne a szíved, akkor nem írsz jó könyvet.


Interjú velem a Magyar Szerzők Könyvei blogon

Sziasztok, egy ideje nem voltam itt aktív, de nem állt meg az élet. 🙂 Ha szeretnétek “naprakészebb” infókat tőlem, rólam, az írásaimról, akkor kövessetek kérlek Instán, Molyon és Facebookon, ahol aktívabb vagyok: https://www.instagram.com/cassy.blacksmith/ https://www.facebook.com/cassyblacksmith https://moly.hu/tagok/cassyblacksmith A héten készült velem egy interjú a Magyar Szerzők Könyvei blogra, amit itt tudtok elolvasni: https://www.hungarybooks.hu/2022/08/ismerjuk-meg-kozelebbrol-szerzoket.html Az augusztus vége most… Bővebben →

E-book megjelenés – Totálkár (A Whiston-fiúk 1.)

Ezennel hivatalosan is megjelent második regényem, ami a Totálkár címet viseli. Június 20-án a megjelenés után már elmondhatom, hogy elég sok helyen kapható.  🥰  Hogy hol? a Dibook.hu oldalán >>> az eKönyv.hu oldalán >>> a Google Play áruházban >>> az Álomgyár shopban >>> A Bookline.hu-n >>> És egy rövid ideig kedvezményes áron itt a blogomon is megvásárolhatod. Nagyon köszönöm… Bővebben →

BORÍTÓLELEPLEZÉS – “Totálkár” című regényem hamarosan megjelenik

Aki régóta követ engem, az tudja, hogy néhány évvel ezelőtt pályáztam az Aranymosáson a “Totálkár” című írásommal. Bár akkor nem kaptam pozitív lektorit, azóta sem hagytam magára Charlie és Carter történetét. Az évek alatt rengeteg verzió, javítás született belőle, idénre pedig elérkeztünk abba a fázisba, hogy hamarosan megjelenik! Ez évek alatt nagyon a szívemhez nőtt… Bővebben →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: