Interjú Szaszkó Gabival – Amikor egy álom valóra válik

Régóta fogalmazódott bennem, hogy kéne egy olyan sorozat, ahol magyar kortárs kezdő szerzőkkel készítek interjút. Elsődlegesen is azért, mert kíváncsi voltam, hogy hozzám hasonló kezdő szerzők milyen nehézségekkel küzdenek az írás folyamán, és milyen tanácsokkal szolgálhatnak írótársaiknak. Másrészről szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy többen megismerjék a tehetséges magyar szerzőket. 🙂

Első interjúalanyom nem más, mint Szaszkó Gabriella, akinek nemrégiben jelent meg első regénye. szg4

1) Nemrégiben megjelent első könyved, a Maradj velem a Maxim kiadó gondozásában. Tudniillik a kiadónál ez az első magyar kezdő szerzőtől származó regény, ami a Dream válogatásban jelent meg. Milyen érzés volt, hogy te lehetsz az első?

Nagyon örültem a lehetőségnek, szinte hihetetlen volt, hogy a kiadó belém fektette a bizalmát (azóta is hálás vagyok érte). Amikor tavaly februárban megkaptam a levelet, hogy kiadnák a Maradj velem–et, hihetetlenül boldog voltam. Azt kell, hogy mondjam, erre érdemes volt várni 🙂

2) Nem tartottál tőle, hogy esetleg magyar szerzőként rosszabb esélyekkel indulsz, mint külföldi társaid?

Erre bevallom, nem is gondoltam, hiszen úgymond teljesen más pályán játszom elsőkönyves magyar szerzőként, mint egy többszörösen publikált külföldi író. Az itthon megjelenő, lefordított regények úgymond kipróbáltak, hiszen már más országban (esetleg országokban) sikeresek voltak. Egyértelmű, hogy elsőkönyvesként nagyobb kockázatot jelent egy magyar szerző a kiadónak. Nem gondolom, hogy magyarként rosszabb eséllyel indulnék otthon, mint egy angol szerző, aki Angliában jelenik meg elsőkönyvesként, maximum csak a kisebb piac miatt van nehezebb dolgom. Elindulni mindenhol nehéz.

3) Nem gondolkodtál, hogy álnevet válassz magadnak?

Bevallom, erre tényleg nem gondoltam. Az írást hivatásnak tekintem, hozzám tartozik, ezért a nevemmel együtt szeretném vállalni. Nem hinném, hogy álnévvel jobb esélyeim lennének.

4) A Maxim kiadón kívül más kiadót is megkerestél? Esetleg pályáztál valahol az írással?

A Maradj velem–et 2013–ban fejeztem be, a kiadás hosszabb folyamat volt. Amikor nekiálltam kiadókhoz küldeni a kéziratot, akkor még nem sokat tudtam a kiadók világáról, ezért csak tapogatóztam. Sok helyen próbálkoztam, de általában nem kaptam választ. Gondolkoztam, hogy pályázzak vele, de nem úgy hozta a sors. Aztán a szerencse is közrejátszott, hogy felfigyeltek rá a Maxim kiadónál.

5) Mesélj egy kicsit a könyv megszületéséről. Neked mi jelenik meg először a fejedben: A cím, a történet egésze, vagy csak egy részlete?

Általában a karakterekből és egy szituációból indulok ki. A Maradj velem–nél is csak a kezdőszituáció, és a két főszereplő testvérpár volt meg a fejemben. Szeretem felfedezni, hogy mi is rejlik a mélyben.

covers_420528

6) Mi ihlette a történetet és a cselekményt?

Ez az a kérdés, amire a legnehezebben tudok válaszolni 🙂 Az ihletés nálam inkább olyan dolog, ami apró mozaikokból tevődik össze. Azt tudom, hogy a Supernatural testvérpárja hatott rám, a pszichológia tanulmányaim is, de Chris karaktere már tizenkét éves koromban megvolt. Vannak szeletei az írásnak, amik annyira a mélyben bújnak meg, hogy felfejthetetlenek.

7) A Maradj velem egy nagyon mély és sok érzelmet felvonultató regény. Mennyi idő alatt sikerült megírni, illetve mennyi időt vett igénybe a javítás?

A Maradj velem–et körülbelül tíz hónap alatt írtam. A javítás előtt általában félreteszem a regényeket egy pár hétre, aztán a javítgatás pár hetet vesz igénybe, utána megy az előolvasóim elé. Bevallom, hogy nem nagyon szoktam átírni. Terjengős részeket meghúzok, fogalmazási, helyesírási hibákat javítok és próbálom egységesíteni a neveket, helyeket.

8) Milyen nehézségeid voltak a megszületése alatt?

A Maradj velem meglepően könnyen íródott. Elég gyorsan megtaláltam a hangot a karakterekkel 🙂 Nagyon szerettem foglalkozni vele, persze, néha fogalmam sem volt, hogy merre is haladok, de ez a félelem az, ami előrevisz írás közben. Talán a legnehezebb az volt, hogy két és fél hónapig alig tudtam hozzányúlni a kézirathoz, mert Kanadában dolgoztam napi tizenkét órában. Azért a fejemben igyekeztem életben tartani a történetet, hogy nehogy elveszítsem az egészet.

9) A történet írása közben melyik karakterhez álltál közelebb? Van, akit jobban szerettél írni?

Mind a hárman nagyon közel állnak hozzák, mindegyikükben van egy apró szelet belőlem. De az első könyvnél mindenképpen David állt hozzám a legközelebb, hiszen őt narráltam egyes szám első személyben.

10) A történet tartalmaz veled megtörtént eseményeket is vagy teljes mértékben fikció?

Teljes mértékben fikció. Persze, biztos, hogy felvettem valamennyit a környezetem rezdüléseiből, de kitalált történet.

11) Van olyan dolog, amit elengedhetetlennek tartasz, amikor alkotsz? Pl. kávé, tea, csend és nyugalom, zene, vagy csak bizonyos napszakban írsz stb.

Kávé, tea mindenképpen. Sajnos elég sokáig készülök neki az írásnak. Hangolódom Pinteresttel, zenével, ráadásul szeretek teljesen egyedül lenni. Régen rengeteget írtam éjszaka, most inkább délután szoktam.

16298377_1701867536775873_3404290381204123478_n

12) Egy kis írástechnikai kérdés: van-e olyan fogás, tanács, amit magad is mindig betartasz az írás során? Pl. a Hópehely vagy más módszerrel dolgozol-e?

Régebben nagyon ösztönösen kezdtem neki az írásnak, manapság is szeretek a belső hangomra hallgatni. Nem szoktam vázlatolni, sajnos sok esetben, hogyha van vázlatom, akkor nem írom meg a regényt. Szeretek kiindulni egy alapszituációból és meglátni, mi is lesz belőle. Talán az egyetlen fogásom, hogy mindig lineárisan haladok előre. Akkor is, hogyha van egy központi jelenet, amit nagyon várok, sosem írok meg előre, csak előre haladok.

13) Van írói példaképed? Kinek / kiknek a könyveit forgatod szívesen?

A sor nagyon hosszú lenne. De egyértelmű, hogy Stephen King az, aki írásra inspirált, akinek szinte minden könyvét olvastam. Mesterien ír, alkot karaktereket, sohasem unom meg. De nagyon kedvelem Gillian Flynnt, James Herbertet, Jojo Moyest, most Ania Ahlborn is kezd feljönni nálam. Igyekszem nagyon sokféle írótól sokat olvasni. Most épp memoárokat olvasok sorra, azok mindig megihletnek.

14) Vannak olyanok, akik először lebeszéltek az írásról?

Nem mondom, hogy az ember nem kap furcsa pillantásokat, hogyha azt mondja, hogy művész akar lenni, de konkrétan lebeszélni senki sem akart. Persze voltak az életemben kevésbé bátorító szavak, amelyek arra utaltak, hogy szálljak le a földre, de az ilyeneket igyekszem „csakazértis”–ként felfogni, és még jobban igyekezni.

15) Nagyon sok mindennel foglalkozol, szerkesztesz, több magazint is vezetsz, blogolsz, novellázol, Aranymosáson publikálsz és még regényt is írsz. Hogy marad ennyi mindenre időd? 🙂

Nagyon szigorú napirendem van 🙂 Itthonról dolgozom, ezért az idő beosztása elengedhetetlen, de szerencsés vagyok, mert azzal foglalkozom, amit igazán szeretek.  Minden napra van egy listám, egy kitűzött cél, amit teljesíteni akarok, de még így is úgy érzem, hogy csomó mindennel le vagyok maradva, és halogatok.

dr

16) Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Lesz a Maradj velem-nek folytatása?

Rengeteg tervem van 🙂 A Maradj velem nem titkoltan trilógia, és ha minden jól megy, akkor az olvasók megismerkedhetnek a második részével is. Most éppen egy New Adult regény második részén dolgozom, ebből úgy fest eddig, hogy kettő lesz, bár sosem tudom előre.

17) Van valamilyen tanácsod kezdő írópalánták számára?

Legyenek kitartóak, hallgassák meg a tanácsokat, legyenek türelmesek, írjanak sokat, olvassanak sokat. Keressék a lehetőségeket, pályázzanak novellákkal 🙂

Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok!

Én is köszönöm 😉

Szaszkó Gabi könyvét megvásárolhatjátok a Maxim kiadó weboldalán és a nagyobb könyvesboltokban is!

 

Ha tetszett, iratkozz fel e-mail címeddel, hogy ne maradj le a frissítésekről!

Interjú Szaszkó Gabival – Amikor egy álom valóra válik” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: